Előzetesbe került a VII. kerület polgármestere
Az eljáró bíró úgy ítélte meg: megalapozott a gyanú, hogy Hunvald György 7 rendbeli csalást követett el és további 2 rendbeli csalást kísérelt meg - mondta a szóvivő.Mint hozzátette: a polgármestert azért helyezték előzetes letartóztatásba, mert fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsított a büntetőeljárást meghiúsítja, például okiratok eltűntetésével, tanúk befolyásolásával.Betörték a kanizsai cigány önkormányzat ablakait
Az önkormányzat egyik munkatársa reggel 8 óra után észlelte, hogy az utcafronton be vannak törve az ablakok. Az esetről azonnal értesítették a rendőrséget. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy a rendőrség rongálás miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. Salamon Róbert hozzátette: az utcafrontra nyíló két ablakot valószínűleg kívülről rongálták meg. Az eddigi vizsgálat során nem találtak olyan tárgyat, amit bedobtak az épületbe, de az ablakokat akár kézzel is beüthették.Pásztor politikai egységet teremt Borsodban?
"A korábbi események - mint például Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány leváltásának visszavonása - azt igazolja, hogy a térség MSZP-s országgyűlési képviselői jelentős hatást gyakorolnak az országos MSZP-vezetésre, illetve az MSZP országgyűlési frakciójára" - olvasható a "Felhívás együttműködésre" című petícióban, amelyetPelczné Gáll Ildikó, Ódor Ferenc megyei Fidesz-elnök és Nagy Kálmán KDNP-s országgyűlési képviselő jegyez.A három országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón azt hangoztatta, hogy szükség van előre hozott országgyűlési választásra. Az...Gyurcsány többet vár a...

Átadták a Fonogram zenei...
Az életműdíjat a 60 esztendős Deák Bill Gyula kapta. Az év hazai klasszikus pop-rock albuma Zséda Rouge című albuma lett (kiadó: Magneoton), a hazai modern pop-rock album Kovácsovics..."Megoldhatóak a...
Biztos vagyok abban, hogy a problémákat meg lehet oldani, és pozitív fejlemények lehetnek a magyar-szlovák kétoldalú viszonyban - hangsúlyozta Knut Vollebaek. A problémák megoldását...Magyarországra járnak...
Miután Szlovákiában januártól bevezették az eurót, így az északi szomszédunktól érkező vásárlók maradéktalanul ki tudják használni a közös pénz előnyét. A Napi megemlíti azonban azt is,...Szerteágazó...
A dokumentum tartalmazza a lobbitörvény átfogó módosítását, valamint szükség lesz egy országgyűlési határozatra, amely a közszféra egészére vonatkozó etikai szabályozás általános...Kórházi osztályokat...
E lépések oka, hogy a gyógyításhoz előírt tárgyi vagy személyi feltételekben nagyobb hiányosságokat tapasztaltak. A felfüggesztett osztályoknak a létszámhiányt három hónapon belül, a...Adósságcsapdába kerültek az egyetemek
A PPP programmal az intézmények rengeteg egyetemi épületet, kollégiumot hoztak létre, illetve újítottak fel magánbefektetők kölcsönéből, amit húsz éven keresztül kell visszafizetni. Már a forintválság előtt is úgy számoltak, hogy két évtized alatt a beruházási költség háromszorosát fizeti ki az egyetem a befektetőnek, az árfolyam romlása pedig még ennél is sokkal rosszabb helyzetet teremtett.A legnagyobb bajban azok a kis vidéki főiskolák vannak, amelyekre Magyar Bálint minisztersége idején megaberuházást kényszerítettek, ám a méregdrága kölcsönből felhúzott épületek most üresen...Egyre hidegebb léghullámok érkeznek
Előrejelzés az ország területére csütörtök estig: Az ország nagyobb részén gyakran lesz erősen felhős az ég, de szerdán helyenként, csütörtökön főként nyugaton több órára kisüt a nap, helyenként fordulhat elő futó hózápor. Az északnyugati, északi szél egyre többfelé megerősödik, főként a Dunántúlon viharos lökések is várhatók.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, de szélvédett, hóval borított helyeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között valószínű.Az időjárási helyzet Európában:A Német-lengyel-alföld...A MÚOSZ szerint indokolt a Magyar Hírlap elleni bojkott...
A Magyar Újságírók Közössége, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, a Protestáns Újságírók Szövetsége és a Sajtószakszervezet által alkotott Etikai Együttműködő Tanács közleménye szerint a lépés "alapjaiban elhibázott, sérti a sajtószabadságot és a véleményszabadságot, azokra súlyos fenyegetést jelent".Hangsúlyozzák: a sajtó és a vélemény szabadsága alkotmányos érték, ennek hatalmi szóval korlátozása nemcsak a média egésze, de az állampolgárok ellen is irányul, ezért elfogadhatatlan, az akár etikai, akár jogi normákat sértő írások elleni fellépésre pedig vannak az...Helyszíni tárgyalással...
A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével - részben társtettesként, részben felbujtóként - nyolc embert vádolnak. Szögi Lajos tiszavasvári tanárt a gyermekei szeme...Princz Gábort jogerősen...
A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla egy évvel ezelőtti másodfokú döntését, így harmadfokon jogerőre emelkedett Princz Gábor vonatkozásában a 3,6 millió forintos,..."Cigánybűnözés nincs,...
Világossá kell tenni, hogy a cigány származású bűnelkövetők, súlyos bűncselekményeket elkövetők aránya jelentős mértékben, napról napra fokozódó mértékben, érzékelhető mértékben...Állványzat sodort el egy...
A sajtóügyeletes elmondta, hogy a sérültet a XI. kerületi Rétköz utcában található építkezés területéről szállították a Szent János Kórházba. A baleset körülményeiről nem voltak...Közbiztonsági javaslatokat...
Az Országos Rendőr-főkapitányságnak, valamint az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak készítik a tervezetet, amely reményeik szerint "az ország társadalmi megbékélésének alapja...Siófok polgármestere...
A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi vezetőjének hétfői nyilatkozatára reagálva hozzátette: "nagy a baj ebben az országban, ha az érintett megye illetékes rendőri vezetője nem...Nem oszlik fel a VII. kerületi képviselő-testület
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának tapasztalatai szerint a nagyon feszült hangulatban zajló rendkívüli ülésen a kedden őrizetbe vett Hunvald György szocialista polgármestert Gergely József (MSZP), a gazdasági ügyekkel megbízott alpolgármester helyettesítette.Az ülésen kiderült, hogy az önfeloszlatás napirendre vételéhez szükséges hét aláírásból hat gyűlt össze, ezért nem foglalkoztak az indítvánnyal a képviselők.Zuschlag-ügy: Gyurcsányt is idézhetik

Busz borult fel Borsodban, egy ember meghalt
Egy Miskolcról Szegedre tartó, menetrend szerint közlekedő autóbusz borult az oldalára a hirtelen csúszóssá vált út egyik kanyarulatában - mondta Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.A balesetben egy 75 éves asszony meghalt, hatan megsérültek - hárman súlyosan, hárman könnyebben -, az autóbusz vezetője sokkot kapott. A járművet felállították, a roncsban már nem találtak sérültet.A Miskolcról reggel fél hatkor indult járaton 10-15 utas ült. A hosszú út miatt két sofőr volt a buszon, közülük az sérült meg, aki éppen nem vezetett.A helyszínelés jelenleg is...
« Előző
35397 | 35424 | 35451 | 35478 | 35505 | 35532 | 35559 | 35586 | 35613 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Boksz: Pezdány Edina abbahagyja
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Frissen végzett rendőrök álltak...