Négy órán át szünetelt a távfűtés Tatabányán

"Az erőműben hajnali 2-kor áramellátási problémák miatt a védelmi rendszer leállította a kazánokat, majd a többszöri feszültségingadozás miatt négy órán keresztül nem sikerült újraindítani a berendezéseket" - tette hozzá Becsi Tamás.A folyamatosan keringetett fűtővízben "hidegdugó" keletkezett, amely végighaladt a 60 kilométeres vezetékrendszeren és az erőműtől való távolság miatt eltérő időben okozott fűtéskiesést a lakóknál. A szolgáltatás fél 11-re mindenütt helyreállt - mondta el az üzemvezető.

"Az ombudsman szabadon értelmezheti hatáskörét"

Szabó Máté egy konkrét ügyhöz kapcsolódóan fogalmazta meg jogértelmezését válaszlevelében, miután Draskovics Tibor a vizsgált kérdésben vitatta eljárásának törvényes feltételeit.A miniszter az ombudsmani vizsgálatban azt kifogásolta, hogy a panaszos lekéste a jogorvoslatra megszabott határidőt, az országgyűlési biztos mégis önkényesnek és méltánytalannak nevezte az illetékes hivatal magatartását - olvasható a hivatal közleményében. A biztos hivatala még tavaly májusban közölte az MTI-vel a vizsgálat részleteit. Eszerint az ombudsmanhoz egy anya fordult segítségért, miután gyermeke...

Magyar Nemzet: Megalázták a volt politikai foglyokat

Átlagosan nyolcezer forint azoknak az embereknek a havi nyugdíj-kiegészítése, akiket mondvacsinált politikai okból bebörtönöztek, internáltak, szovjetunióbeli rabtelepekre, hadifogolytáborokba hurcoltak a második világháború végétől kezdve. A kárpótlás gyanánt járó összeget egy kilencvenes évek elején született kormányrendelet alapján kapják a túlélők, illetve az összeg ötven százalékát özvegyük - írja a lap, amely arról is beszámol, hogy a rendeletet eddig évente módosította a mindenkori kormány annak érdekében, hogy a kiegészítésként kapott összeg ne értéktelenedjen el. A lap...

Még egy hétig lehet...

A 2009. szeptemberében induló képzések jelentkezési határideje február 15-e, de mivel ez munkaszüneti napra esik, február 16-ig lehet jelentkezéseket benyújtani. Ez a dátum egyaránt...

A fiatal szocik és az MSZP...

A javaslatról Varga László, a Societas elnöke, az MSZP országgyűlési képviselője beszélt vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.A Societas azt javasolja az MSZP-nek, hogy Harangozó Gábor,...

A Dunántúlon hófúvásra is...

Várható időjárás az ország területére hétfő estig:Hétfőn nyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, kezdetben a középső és az északi országrészben főként hóra, keleten...

Fidesz: kétnapos elnökségi...

Az elnökség hétfőn és kedden ül össze. A Fidesz vezetői a következő hónapok stratégiai irányaival, a júniusi európai parlamenti választásig hátralévő feladatokkal foglalkoznak majd -...

Kormányszóvivő: vizsgálják...

Daróczi Dávid kérdésre válaszolva elmondta: a hackertámadás lehetőségét sem zárják ki, minden verziót vizsgálnak.Hozzátette: erről az illetékes államtitkár tájékoztatta a miniszterelnököt...

Kétmilliárd...

Daróczi Dávid hangsúlyozta: a döntésnek nincs köze a szombat éjjel Veszprémben történtekhez, de nem független az elmúlt hetek eseményeitől.Az MTI kérdésére elmondta: a kétmilliárd...

Prostitúcióellenes razzia Nyíregyházán

Az akciót szombat este tartotta rendőrség Nyíregyháza déli városrészében, valamint a 4-es számú főútvonal mentén - mondta Fülöp Gergely.A százados tájékoztatása szerint az egyik nőt kuncsaftja kocsijában érték tetten, s a férfit húszezer forint helyszíni birsággal sújtották szexuális szolgáltatás elfogadásáért.A rendőrségre előállított öt prostituált közül kettőt őrizetbe vettek, a többiek ellen szabadlábon hagyásuk mellett indult eljárás.Két tizennyolc évet még be nem töltött utcalány esetéről a rendőrség értesítette a gyámhatóságot és a gyermekvédelmi központot is. Ugyancsak...

"A kormányzat mutasson példát a megszorítások idején"

Ha a családok tíz- és százezrei kerülnek egyre nehéz helyzetbe a kormány megszorító intézkedései miatt, akkor elvárható, hogy a kormány saját személyi kiadásait is csökkentse - közölte a politikus sajtótájékoztatón. Ezért a Fidesz fenntartja azt a korábbi javaslatát, hogy Gyurcsány Ferenc csökkentse a miniszterek és államtitkárok fizetését a 2002-es szintre - tette hozzá. Bernáth Ildikó szerint - mint mondta - különösen felháborító, hogy Szilvásy György miniszter felesége tavaly a pénzügyminisztérium szakállamtitkáraként kiemelkedően magas, 4,3 millió forint jutalmat kapott a...

Kilencven éve született Bessenyei Ferenc

Egy ötgyermekes hódmezővásárhelyi család legidősebb fia volt. Nem végzett színi tanulmányokat, pályáját szülővárosának önképzőkörében kezdte. 1940-ben tagja lett a szegedi Városi Színháznak, ezután rövid ideig Miskolcon, a Budai Színházban, majd a pécsi Nemzeti Színházban játszott. Huszonöt évesen a budapesti Nemzeti Színház tagja volt, de a háború után újra vidékre került, csak 1950-ben szerződött véglegesen az ország első társulatához.Mesébe illő sikerrel robbant be a köztudatba, és vette át rövid idő alatt azt a vezető férfiszínészi posztot, melyet a negyvenes években Básti...

Nyolcan kapták meg az MSZP...

A 2003-ban elhunyt közíróról elnevezett díjat Wiener György szocialista országgyűlési képviselő, Molnár György, az MSZP VIII. kerületi szervezetének elnöke, Teleki László MSZP-s...

Elfogták Cozma...

Elfogták Cozma feltételezett gyilkosát Az összetűzés sérültjeinek állapotáról szólva elmondta, hogy a horvát kapust, Ivan Pesicet hátulról vesén szúrták, s a sérült...

Képviselő-jelöltnek kérték...

Az ötvenes évei elején járó Pásztor Albert a miskolci Műszaki Egyetem elvégzése után rögtön a rendőrségen kezdte munkáját. A jogi végzettséggel rendelkező rendőrkapitány még egy...

Délutántól a Dunántúlon...

Várható időjárás az ország területére vasárnap estig:Délnyugat felől tovább növekszik a felhőzet, és vasárnap már túlnyomóan borult lesz az ég. Kezdetben csak elszórtan, majd estétől...

Óegyiptomi kiállítás: élet...

Nagy István, a kiállítás kurátora a megnyitón elmondta, hogy az egyiptomiak gondoskodni akartak mind a test, mind a lélek túlvilági fennmaradásáról. Az előbbit szolgálta a mumifikálás,...

Rendőrökre támadt egy...

A rendőrjárőr azért ment a helyszínre, mert telefonon bejelentés érkezett a helyi kapitányságra, miszerint a Dankó Pista utcában tömegverekedés zajlik. A tömeg akkor állta körbe az autót,...

Szent-Iványi vezeti az EP-listát

Szent-Iványi vezeti az EP-listát Szent-Iványi István korábban a párt ügyvivő testülete jelölte az EP-lista első helyére.A jelenleg is EP-képviselőként dolgozó Szent-Iványi István mellett a lista további négy helyéről döntött az ot. Az SZDSZ EP- listájának további helyeire Béki Gabriella parlamenti képviselőt, Demszky Gábor budapesti főpolgármestert, Mohácsi Viktória EP-képviselőt, és Konrád György írót jelölték.Fodor Gábor hozzátette: Konrád György szereplése szimbolikus, de a többiek, ha úgy alakul a helyzet, vállalják a brüsszeli munkát.A lista további helyeiről a párt ügyvivői testülete fog dönteni.Fodor Gábor...

Életveszélyesen megsérült Szekszárdnál egy motoros

Farkas Kinga a balesetről elmondta: a 31 éves bonyhádi férfi a sötétvölgyi elágazó közelében egy személygépkocsit akart előzni, de letért az úttestről, és a főút melletti szántóföldön állt meg. Hozzátette: a motoros valószínűleg gyorsabban hajtott a megengedettnél.A férfit életveszélyes sérüléssel a szekszárdi kórházba szállították - mondta a sajtóreferens.

Az MSZP újratöltötte az alapérték tanulmányt

A cikk emlékeztet arra: az alapérték bizottság, illetve a pártelnökség késő ősszel döntött úgy, hogy - elsősorban a gazdasági világválság miatt - a "Haza és Haladás, a XXI. századi magyar szociáldemokrácia" című új stratégiai program kiegészítésre, módosításra szorul.A módosított dokumentumot néhány napja fogadta el a testület, egyetértve abban, hogy az MSZP által a jövőre ajánlott fő irány az oktatás, a kultúra és az innováció együttese mellett továbbra is a környezettudatosság legyen - olvasható a cikkben.A Népszabadság birtokába került, újratöltött...