Referendum egy somogyi nevelőotthonról
2009. március 29. vasárnap 16:12
A 460 lakosú községben 359 választásra jogosult állampolgárt vettek fel a névjegyzékbe. Ők reggel hattól este hétig adhatják le szavazatukat. A népszavazás ügydöntő lesz, vagyis az eredményét a képviselő-testületnek el kell fogadnia.
Heizer Kornél, Bodrog polgármestere az MTI-t korábban arról tájékoztatta: a település mintegy 28-30 millió forintot kapna az épületért, amelyben a megyei önkormányzat 12 szakember felügyeletével egy zárt rendszerű nevelőotthont alakítana ki tizenhat, 12 és 18 év közötti, speciális nevelési igényű fiúknak.
A vételár a fejlesztési pályázatokhoz szolgálna önerőként - érvelt a befogadás mellett Heizer Kornél, aki úgy vélekedett: a rendszerváltás óta nem volt ilyen lehetősége a falunak.
A képviselő-testület - noha egyhangúlag támogatta az épület értékesítését erre a célra - azért döntött a népszavazás kiírása mellett, mert nyolc helybeli, akik levélben tiltakoztak a fiatalok befogadása ellen, mondván, súlyosan romlik majd a közbiztonság, az ingatlanok elértéktelenednek, a határozat visszavonását kérte.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Huszonöt éve él a Mecsek-oldalban...
- Orbán Viktor: a háborút Oroszország...
- Tűz ütött ki este egy pécsi...
- Befejeződött a nyári aratás,...
- Ritka madár is gyűrűt kapott a...
- Vár ránk a nyár, egy szál bikini is...
- Hétágra süt majd a nap, strandidő...
- Egy nap alatt az összes jegy elkelt a...
- Tűz Pécs-Újhegyen! Sűrű füst szállt...