Orbánnak késői lenne egy szeptemberi választás
2009. március 30. hétfő 07:57
A Fidesz elnöke arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz a felvetéshez, hogy szeptember elején lehetnének az előre hozott választások, azt mondta: "ez késő, minél hamarabb előre hozott választás kell".
Orbán Viktor szerint "levitézlett pártok alkuiból" nem lehet erős kormányt létrehozni. Azt mondta: párthovatartozás nélkül már mindenkinek az az érdeke, hogy előrehozott választások legyenek. Szerinte a változásnak egyetlen akadálya "a hatalmukhoz ragaszkodó kormánypolitikusok személyes érdeke".
A pártelnök szólt arról is, hogy benyújtották a választási törvényről szóló törvénymódosításukat, ami 72-ről 42 napra rövidítené le a kampányidőszakot. Hozzátette: ha ezt elfogadja a parlament, nem lenne akadálya annak, hogy június 7-én, az Európai Parlamenti választásokkal együtt új országgyűlési képviselőket és új kormányt is választhasson az ország.
Arra a kérdésre, hogy ki lehetne a Fidesz miniszterelnök-jelöltje egy új választáson, Orbán Viktor azt mondta: a Fideszben jelöltekben sohasem volt hiány, ha eljön a pillanat, megtalálják a megfelelő embert. Hozzátette: a kormányzati munkára való felkészülés politikai munkáját ő, a szakmait Navracsics Tibor vezeti.
Orbán Viktor szerint az új kabinetben erős személyiségekre lesz szükség. Mint fogalmazott, alapvetően nem tartja fontosnak, hogy a legjobb szakember legyen a miniszter, mert "az előző években láttuk azt, hogy a kiváló szakértők hogyan mondtak csődöt".
Szerinte aki pozíciót oszt, az csak rossz kormányt tud alakítani, a jó kormányhoz munkát kell osztani. Azok közül kell választani embereket, akik a legjobban végzik a munkájukat - mondta.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Huszonöt éve él a Mecsek-oldalban...
- Orbán Viktor: a háborút Oroszország...
- Tűz ütött ki este egy pécsi...
- Befejeződött a nyári aratás,...
- Ritka madár is gyűrűt kapott a...
- Vár ránk a nyár, egy szál bikini is...
- Hétágra süt majd a nap, strandidő...
- Egy nap alatt az összes jegy elkelt a...
- Tűz Pécs-Újhegyen! Sűrű füst szállt...