Össztűz zúdul az ingatlanadóra
Hatalmas aránytalanság, hogy egy 29 millió forintos ház után nulla, egy 31 milliós után pedig több mint százezer forintnyi adót kell fizetni jövőre - vélekedtek a Világgazdaságnak nyilatkozó szakemberek és polgármesterek a 2010. január 1-jétől bevezetendő új ingatlanadó kapcsán.A lap szerint márpedig ez így lesz az összes olyan településen, ahol jelenleg nem vetnek ki építmény- és telekadót: vagyis a magyar városok és községek túlnyomó többségében.Azon ingatlanok aránya, amelyeket jelenleg semmilyen adókötelezettség nem terhel, eléri a teljes állomány 55 százalékát. Heves viták...Erősen felhős vagy borult lesz az ég
Előrejelzés az ország területére szerda estig:Szerdán erősen felhős vagy borult lesz az ég, kevés napsütés még keleten lehet. Többfelé várható eső, zápor, keleten zivatar. Egy-egy hevesebb zivatar éjszaka a Dunántúlon, szerdán a Tiszántúlon valószínű. Éjszakától a szél fokozatosan északnyugatira, északira fordul, szerdán a Dunántúlon erős, időnként viharos lesz, de viharos széllökésre zivatar környezetében is számítani kell.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán a Dunántúlon 18 és 23, keleten még 24 és 29 fok között valószínű.Az..."Szilvásyt megilleti az ártatlanság vélelme"
Budai Bernadett hangsúlyozta: Szilvásy Györgyöt éppúgy megilleti az ártatlanság vélelme, mint mindenki mást.A Magyar Nemzet keddi számában írt arról, hogy gyanúsítotti idézést kézbesítettek a napokban Szilvásy Györgynek az UD Zrt. ügyével összefüggésben. A lap úgy tudja, Szilvásy kihallgatása azzal a feljelentéssel állhat kapcsolatban, amelyet az UD Zrt. tett a cég egyik vezetője és Csányi Sándor közötti telefonbeszélgetés lehallgatása, illetve a lehallgatott telefonbeszélgetés jogsértő kiszivárogtatása miatt.Szilvásy György ügyvédje az MTI-nek megerősítette: a volt...Felfüggesztettet kapott...
Lengyel Zoltán ellen az I. kerületi rendőrkapitány 2007 júliusában tett feljelentést. A BRFK akkor azt közölte: 2007. július 8-án késő este a férfi (aki akkor a Fidesz országgyűlési...Erkölcsösebb kapitalizmust...
"Értjük-e, hogy mit választottunk", amikor a kapitalizmus mellett tettük le a garast? - tette fel a kérdést a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki előadásában azt hangoztatta: az...Bajnai: az SZDSZ nélkül nem...

Tőkés: járványosan terjed a...
Körülbelül felét bocsátották el a megyei közhivatalok magyar vezetőinek, 225 közül nagyjából 120-at. A folyamat pedig tovább tart - mondta Tőkés László újságíróknak nyilatkozva.A...Automatából is árulnák a...
A lap keddi számában arról írt, hogy a gyógyszerek ilyen árusítását, még akkor is, ha csak vény nélkül árusítható gyógyszerekre vonatkozna elutasítja a Magyar Gyógyszerészi Kamara. A...Fogadóképtelenné válhatnak...
A lap keddi számában azt írja, hogy az ország szegényebb régióiban már a gyerekek mindennapi megélhetését veszélyezteti a gazdasági válság. A Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl megyéiben...A topmenedzsereket személyesen érinti a válság
A lap keddi számában a Heidrick and Struggles személyzeti tanácsadó cég kutatását ismertetve azt írták, hogy az idén kevesebbet keres majd a cégvezetők zöme, miközben többet kell dolgozniuk, legalább is erre számítanak.A tanácsadó cég ezer cégvezetőt kérdezett meg, és ennek alapján állapította meg, hogy a cégvezetők egyharmadának a magánéletére is negatív hatással van a válság.A megkérdezettek 87 százaléka vélte úgy, hogy a korábbinál kevésbé számítanak példaképnek a társadalomban. Hatvan százalékuk szerint többet kell magyarázkodniuk, mint korábban és ez igaz a baráti...Gyanúsított lesz Szilvásy György
A lap keddi számában arról írt, hogy a kihallgatás még a héten megtörténik, az illetékesek és az érintett sem kívánt nyilatkozni az ügyben.A lap úgy tudja, hogy Szilvásy kihallgatása azzal a feljelentéssel állhat kapcsolatban, amelyet az UD Zrt. tett a cég egyik vezetője és Csányi Sándor közötti telefonbeszélgetés lehallgatása, illetve a lehallgatott telefonbeszélgetés jogsértő kiszivárogtatása miatt.A lap emlékeztet arra, hogy a beszélgetés szövegét eljuttatták Dávid Ibolyának, az MDF elnökének, aki azt felhasználva kényszerítette lemondásra az elnöki posztra aspiráló Almásy...Túlnyomóan derült, napos idő várható
Várható időjárás kedd estig: Az ország nagy részén túlnyomóan derült, napos idő várható, de északkeleten és nyugaton, délnyugaton időnként erősebben megnövekszik a felhőzet. Főként nyugaton, délnyugaton várható zápor, zivatar, hétfőn északkeleten egy-egy futó zápor is kialakulhat. Kedden a délkeleti szél helyenként megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg erős vagy viharos széllökések is lehetnek.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 26, 31 fok között valószínű.Az időjárási helyzet EurópábanIzland és Nyugat-Európa...Ben Stiller múzeuma...
A háborús hősök emléknapjának (Memorial Day) hétvégéje hagyományosan nagy nézőszámot jelent a tavaszi-nyári moziszezonban. Ezúttal két premierfilm került a péntektől vasárnapig számolt...Magyar Bálinték javaslatát...
Az érdekvédelmi szervezet honlapján közzétett dokumentum szerint a nyolc évfolyammal működő gimnáziumok megszűnését kezdeményező passzus egy lényeges területen szűkíti a választható...Rácz Jenő racionalizálná az...
A Veszprém Megyei Kórház főigazgatója a Népszabadság hétfői számában úgy nyilatkozott, hogy nem lehet annyi kórházat fenntartani, mint jelenleg. A kórházszövetség leendő elnökeként az...Hargitai: Bajnainak nincs...
A kereszténydemokrata politikus kifejtette: hiteltelen gazdaságpolitika folyt az elmúlt években, oly mértékben, hogy az IMF és nemzetközi hitelintézetek segítségére szorult az ország.Amit..."Igazságos úton indult el a...

Készülnek a legnagyobb...
A lap hétfői számában azt írta: az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központjának (OSZMK) most induló lakossági...Nem indulnak a gépek Ferihegy 2-ről
Hozzátette, hogy a 2A terminálon óriási a zsúfoltság, a jegyellenőrzést átmenetileg leállították, mivel több utas nem fér be a tranzitba. A bent lévő utasok mindegyikének újra ellenőrzik a dokumentumait. Hardy Mihály elmondta: a Damaszkuszból érkező gép utasai keveredtek össze schengeni utasokkal, emiatt kellett lezárni a repteret. A 2B terminálon - ahonnan a nem schengeni forgalom indul - már újraindították a jegyellenőrzést, nagyobb fennakadás várható azonban a schengeni forgalomban.A járatok egy része várhatóan egészen délutánig csak késve indul, törölni azonban egyet sem kell,...Visszavonuló a gyógyszer-liberalizációban?
A lap hétfői számában megjelent ismertetés szerint a piackutató próbavásárlásokkal mérte fel a helyzetet.Megállapították: a tárolásra és elkülönítésre vonatkozó szabályokat a vizsgált kereskedelmi egységek mindegyike maximálisan betartja, a vevőtájékoztatás azonban helyenként a minimális szintet sem éri el. Az esetek 36 százalékában - főképp arra hivatkozva, hogy nem adhatnak tanácsot - semmilyen segítséget nem kaptak a próbavásárlók, sőt még a segédanyagokat sem mutatták meg nekik.Kiderült az is, hogy a patikán kívüli gyógyszerforgalmazók azt a minimális figyelmet sem fordítják a...Nincs egyezség a közigazgatási hivatalokról
A lap hétfői számában felidézik, hogy a helyhatóságok feletti külső kontrollra január óta nincs mód, mert az Alkotmánybíróság megsemmisítette a kormányrendeletet a közigazgatási hivatalok regionális átszervezéséről.Jauernik István, az önkormányzati tárca államtitkára korábban úgy nyilatkozott, heteken belül létrejöhetnek az új hivatalok, és ezzel megteremtik az önkormányzatok törvényességi ellenőrzésének alkotmányos feltételeit. A Fidesz és a KDNP viszont a területi államigazgatási szerveket hosszabb távon is megyei szinten működtetné, ezért a regionalizációt erősítő...A rovat további témái
« Előző
34020 | 34047 | 34074 | 34101 | 34128 | 34155 | 34182 | 34209 | 34236 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Így ünnepelték Szent István...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...