A Magosz felmentetné a vagyonkezelő vezetőjét
2009. július 12. vasárnap 14:28
Tátrai Miklósnak azonnal távoznia kell a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatói székéből az állami cég gazdálkodása ellen indult nyomozás és az Állami Számvevőszék vizsgálatára indult ellenőrző bizottsági jelentés miatt - jelentette ki vasárnap Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója.
Ezt már egy hete felvetették, és még mindig nem történt meg, holott erre a vagyontörvény és a végrehajtására vonatkozó kormányrendelet lehetőséget nyújt Oszkó Péter pénzügyminiszternek. Annak ellenére nem történt meg az eltávolítás, hogy több kormány közeli médium konkrét hírként közölte: "Tátrai Miklós napjai meg vannak számolva" a vagyonkezelő élén - mutatott rá a Magosz-vezető.
Budai Gyula szerint "a politikai döntés megvan, de úgy látszik nincs, aki megmondja Tátrai Miklósnak, hogy távoznia kell". Folytatódik az a "kutyakomédia", amely a vezérigazgató elbocsátása körül zajlik, és "amit már több alkalommal szóvá tettünk a pénzügyminiszternek".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Horvátország leghosszabb hídján is...