Folyik a bizonyítás az OMMF-vezetők ügyében
A lap pénteki számában azt írta: Papp Istvánt, az OMMF volt elnökét és Cseke Zoltánt, a főfelügyelőség főosztályvezetőjét eredetileg hétrendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsították. A két volt vezető előzetesben, a többi gyanúsított szabadlábon védekezik.A nyomozóiroda korábban azt közölte: a gyanúsítottak hamis igazolásokat állítottak ki munkaügyi szabálytalanságok miatt elmarasztalt cégeknek, hogy közbeszerzési pályázatokon indulhassanak.Fodor: már látható a fény az alagút végén
Az SZDSZ elnöke a Népszabadságnak adott interjújában kijelentette, hogy a kormánynak adott támogatásuk továbbra is érvényes, a válságkezelés ugyanis nem ért véget, csak a rohammunka. A következő fázisban már tervezettebb lépéseket kell tennie a kormánynak a társadalmi válságra is koncentrálva, és a jóléti rendszerek átalakításánál kiemelt figyelmet fordítva a rászorultsági elvre.Ha következetesen kitart a válságkezelés mellett, az SZDSZ stabil és megbízható támogatója lesz a kormánynak - mondta Fodor, aki szerint egyelőre jó irányba haladnak a folyamatok, az utóbbi bő egy hónap...300 milliós csalás miatt előzetesben egy MSZP-s
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság eddig annyit erősített meg, hogy a Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet tavalyi feljelentése alapján indult büntetőügy csalás gyanújával. A szakértői vélemények alapján a kárérték mintegy háromszázmillió forint.A rendőr-főkapitányság a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közöl részleteket az ügyről, amelyben a sajtóértesülések szerint 4-5 ember ellen folyik eljárás. A Népszabadság úgy tudja, a gyanúsítottak a csalást követeléskezelés elszámolása során követték el a pénzintézet sérelmére.Gyakran lesz erősen felhős...
Várható időjárás az ország területére péntek estig:Pénteken a rövid napos időszakok mellett gyakran lesz erősen felhős az ég, több helyen várható eső, zápor, helyenként zivatar. Az...Kezdődik a Mezzo második...
Az Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval elnevezésű megmérettetés első fordulójába 48 országból csaknem négyszáz énekes jelentkezett, közülük választották ki öt meghallgatáson...2010-től lottóbevételekből...
Hiller István emlékeztetett arra, hogy a jövő év elejétől életbe lépő változások hosszú idő óta tartó vita végére tesznek pontot. Az NKA finanszírozására vonatkozó törvény 2001 óta nem...MSZP: az áfaemelés nem...
A politikus kijelentette: az Országgyűlés egészségügyi bizottsága támogatja és kezdeményezi fogja azt, hogy a nemzeti gyógyszerkészlet mennyisége ne legyen államtitok.A Fidesz hetek óta..."Közös érdek az ország...

Fidesz: a KSH jelentése a...
A munkahelyellenes MSZP-csomag egy újabb következménye került csütörtökön nyilvánosságra - fogalmazott közleményében a Fidesz elnöki stábjának vezetője azzal összefüggésben, hogy a KSH...ORFK: törvénysértő a Tettrekész működése
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) utalt arra: a rendőrség befejezte a TMRSZ és a Jobbik Magyarországért Mozgalom együttműködési megállapodásával kapcsolatban indított vizsgálatot, amelyet Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezett.A TMRSZ egyes képviselőinek tevékenysége, politikai tartalmú közleményei, a politikai tevékenységet feltételező megállapodás aláírása, a szolgálati rend és fegyelem elleni megnyilatkozások együttesen annak megállapítására vezettek, hogy a szakszervezet működése a rendőrség rendeltetésszerű működését gyakran veszélyezteti,...Eltűnhetnek a gyógyhatású készítmények
A lap csütörtöki számában azt írta, hogy Magyarország 2011-ig kapott többször is módosított haladékot, hogy átvegye az uniós rendszerezést. A cikk szerint 2000-ben még nyolcszáz ilyen árut engedélyezett az Országos Gyógyszerészeti Intézet, ez a szám mostanra már 350-re apadt.A gyártók 2011 márciusáig átminősítik a terméket hagyományos növényi gyógyszerré, vagy "lesorolják" gyógynövényalapú kozmetikai készítménnyé, étrend-kiegészítővé, teáknál pedig élelmiszerré. Vagy megszüntetik a termék gyártását - mondta a lapnak Ásványi Tibor, a Naturland Magyarország Kft. vezetője.Leégett egy étterem a Tisza-tónál
Magyar Attila, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője elmondta, hogy a tűzhöz szerda este 11 órakor riasztották a tiszafüredi és a hevesi tűzoltókat, akik hajnali 3 órára fékezték meg a lángokat. Ugyanakkor a fából készült, bitumenes zsindely borítású épületet a gyors beavatkozás ellenére sem tudták megmenteni. Az étterem csaknem teljesen kiégett. A tűz keletkezésének okát szakértők bevonásával vizsgálja a tűzoltóság és folyik a kárfelmérés is - közölte Magyar Attila.In-Kalosok akadályozták a...
A Magyar Nemzet csütörtöki számában azt írták, hogy a fotós azt szerette volna megörökíteni, hogyan érkezik az ügyészségre Szilvásy György, a volt titokminiszter szerdára várt...Az ügyészségre került a...
A lap csütörtöki számában azt írta, hogy információik szerint a rendőrség belső vizsgálata azzal a megállapítással zárul, hogy a szakszervezet vezetői olyan politikai nyilatkozatokat...Szonda: egymillió alatt az...
A lap csütörtöki számában megjelent felmérési adatok szerint a Fidesz támogatottsága már 38 százalék, ami több mint hárommillió szimpatizánst takar.A két párt közötti nagy különbség azt...Orbán: kizárt, hogy ne négy...
"Valóban van belső feszültség az alkotmányos rendszerben - ezt fel kell oldani, ha másként nem, az Alkotmánybíróság segítségével" - mondta Orbán Viktor arra a felvetésre, hogy...Mindenütt megszűnik a...
Várható időjárás az ország területére csütörtök estig:Csütörtökön napközben egyre nagyobb területen csökken a felhőzet, de a déli órákig keleten még többfelé valószínű eső, zápor, néhol...NOE: a kormány miatt...
A civil szervezet vezetője, a kezében pelenkát és a "Pelenka tulajdonosa is állami gondozott lesz" feliratú táblát tartva azt mondta: tiltakoznak a parlament által a héten...Júliusban megkezdődik a Margit híd felújítása
A 133 éves híd szerkezeti és műemléki rekonstrukcióját a fővárosi önkormányzat részben európai uniós forrásokból finanszírozza. A beruházás teljes költsége a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatása szerint 13 milliárd forint, ebből az uniós forrás 6 milliárd forint. A főváros közölte, hogy további 1,85 milliárd forint a tartalékkeret. A főpolgármester jelezte: akár még ennél is nagyobb lehet az összeg. Utalt arra, hogy a közbeszerzési pályázatok még nem zárultak le.A Margit hídon a tervek szerint a felújítás megkezdését követő egy év múlva, tehát várhatóan 2010. augusztus...Budaházyt akár lázadásért is elítélhetik
A Fővárosi Ítélőtábla korábbi másodfokú, új eljárásra utasító végzésében - melyet szerdán ismertetett az FB - kimondta: az első fokú bíróságnak vizsgálnia kell az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete mellett a lázadás előkészületének lehetőségét is, bár ez utóbbi nem szerepel a vádban.Budaházyt a tévészékház 2006. szeptemberi ostroma és a fővárosi zavargások után 2007 tavaszáig az interneten közzétett tizenhárom írása miatt vádolta meg az ügyészség. Az inkriminált írásokban szerepelt a kormány elkergetése, a parlament feloszlatása, alkotmányos nemzetgyűlés...Alkotmányos az objektív felelősség-törvény
Az Ab szerint mások életének védelme és a közúti közlekedés rendjének megóvása alkotmányosan indokolja azt, hogy a kiemelt jogsértésekért az üzemben tartót teszik felelőssé - ismertette a kedden elfogadott határozat lényegét Sereg András. Alkotmányellenes ugyanakkor az, hogy a törvény értelmében akkor is az üzemben tartó köteles bírságot fizetni, ha ismert, ki használta a gépjárművet, de a bírságot tőle behajtani nem lehet. A döntés szerint ellentétes a jogbiztonság követelményével, hogy a magát kimentő üzemben tartó felelősség nélkül köteles helytállni.Alkotmányellenes...
« Előző
33993 | 34020 | 34047 | 34074 | 34101 | 34128 | 34155 | 34182 | 34209 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...