A hírnév és a lakóhely dönt az egyetemi jelentkezéskor

Fábri István, az Educatio Kht. Felsőoktatási Műhelyének vezetője elemzője a lapnak elmondta: a felvételizők háromnegyede az intézményi presztízst jelöli meg legfontosabb szempontként, a második helyen a lakóhelyhez való közelség áll. A magyar diákok nem igazán mobilisak, ezért nem igaz, hogy tényleges verseny lenne az intézmények között. Ha egy diák mégis hajlandó utazni vagy költözni, akkor a nagyobb presztízsű egyetemet választja a kisebb főiskolákkal szemben.A legnépszerűbbek listáján az idén is ugyanaz a tizenöt intézmény szerepel, mint tavaly; az öt nagy tudományegyetem...

Tízezreket kap Kivágóné két és fél órára

A hivatal sajtóirodája szerint ugyanis mandátumának igazolása és lemondása között 12 nap telt el, így a törvények alapján ennyit kap. Ugyanakkor a szocialista politikus hivatalosan május 14-én lett fővárosi képviselő, a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló törvény alapján jogait valójában május 14-i eskütételétől gyakorolhatta csak - olvasható a napilapban.Az MSZP-SZDSZ koalíció a Fővárosi Közgyűlés május 14-i, alig két és fél órás rendkívüli ülésén fogadta el a főváros költségvetését, és ehhez volt szükség Kivágóné szavazatára, akit a...

Zivatarok, viharos széllökések várhatóak

Várható időjárás kedd estig:A napsütés mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet. A mérsékelt, változó irányú szél kedden kezdetben a Dunántúlon, majd másutt is északira fordul, megélénkül, helyenként megerősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 25 és 30 fok között várható, északnyugaton azonban kevéssel 25 fok alatt alakul.Az időjárási helyzet EurópábanÍrországtól a Skandináv-félsziget déli részén át Közép-Európáig egy...

Együttműködik a Jobbik és a...

A megállapodás szerint amennyiben a párt bekerül az Európai Parlamentbe, illetve a Magyar Országgyűlésbe, akkor törekedni fog megállapodás elveinek megvalósítására. A TMRSZ azt vállalta a...

Zárt tárgyalással...

A Köztársasági Őrezredtől megérkeztek a Kossuth tér lezárásának hátterét tartalmazó titkos iratok, melyekkel várhatóan a következő, szeptember 4-i zárt tárgyaláson foglalkozik a bíróság....

Oszkó: a hiány a GDP 3,9...

Az export az idén várhatóan 15 százalékkal, az import 16-17 százalékkal csökkenhet - tette hozzá.

Magyarországra látogat a...

A japán herceggel folytatott megbeszélésén szó volt a kétoldalú diplomáciai és parlamenti kapcsolatokról, a japán-magyar jubileumi évad eseményeiről is. Az egyik kiemelt téma volt a...

Az utasokon spórolhat a...

Összesen mintegy negyven különféle jogcímen adott utazási kedvezményét vizsgálhatja felül a MÁV-Start. Ilyen lehet például az országgyűlési képviselők névre szóló bérletkedvezménye, vagy...

Felére csökkent a...

Felére csökkent a cégvezetők jussa Bajnai Gordon közölte: a menedzser vezetők bruttó kétmillió forint feletti jövedelemrészét jótékony célra kell felajánlani,...

Leégett két juhhodály - 700 állat pusztult el

A lángokban álló, egyenként 60x17 méteres istállókhoz a nyírbátori, a mátészalkai és a nyíregyházi tűzoltók vonultak ki, s több mint négy órán át tartott az oltás, az utómunkálatokkal pedig a reggeli órákban végeztek - mondta Holes István.Az alezredes tájékoztatása szerint a két hodályban több száz birka és bárány, 30 bála szalma és mezőgazdasági gépek voltak. A tűz keletkezési okának vizsgálata, valamint a kár felmérése a délelőtti órákban kezdődött meg Nyírvasváriban.

NNI: hírnévre vágynak a romák támadói

Mint mondja, a romák gyilkosainak áldozatai közt is csupán annyi kapcsolatot sikerült eddig felderíteni, hogy szegénységben, a cigánysor szélén élő romák. Országszerte több település szélén van "cigánytelep", bárhol lecsaphatnak.A szakember megemlíti, hogy az 1950-es évek elején megannyi londoni nő meggyilkolásáért elítélt John Reginald Christie volt az első képviselője az úgynevezett "reagáló embereknek". A XX. század közepe óta használja a szakirodalom a reagáló ember kifejezést a sorozatgyilkosok legújabb "generációjára". Ez a típus elidegenedett...

Kiraboltak egy benzinkutat a fővárosban

Az ismeretlen férfi a három alkalmazottat, feltehetően fegyverrel, megfenyegette és a bevétel átadására kényszerítette. A tettes elmenekült a helyszínről. A rendőrség nagy erőkkel megkezdte a nyomozást - mondta a sajtóügyeletes.

Peren kívül nyolcmilliót...

A lap hétfői száma szerint a korábban református lelkészként, sérüléséig pedig tanárként dolgozó Kis László nem vett részt az utcai eseményekben, csupán hazafelé sétált, amikor ok nélkül...

Többnyire derült idő...

Többnyire derült idő lesz. Legfeljebb nyugaton növekedhet meg erősebben a gomolyfelhőzet és estétől ott egy-egy helyen zápor, zivatar sem kizárt. Hétfőn a Dunántúlon többször, másutt csak...

Több MDF-es levetetné a...

Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár MDF-es polgármestere újságírók kérdéseire azt mondta: szeretné, ha béke lenne, ezért azt javasolja, vegyék le a napirendről Katona Kálmán, Hock Zoltán és...

Minden tizedik magyar...

A kutatásból az is kiderül, hogy a megkérdezettek 9 százaléka szavazna is a Magyar Gárdára, ha az párt lenne. A Progresszív Intézet szerint egyértelműen van nyitottság a társadalomban a...

Két embert késelt meg egy...

Gaskó Bertalan közölte: a 41 éves férfi rövid szóváltást követően támadt a másik két férfira, majd mindkettejüket megszúrta. Az egyik sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket...

"Állítsák le a közpénzből...

Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz a közelmúltban javasolta a kormánystop intézményének bevezetését, vagyis azt, hogy a választási kampány időszakában a kormány, a minisztériumok, azok...

"Orbán a sötétség seregeit vezényli"

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kétharmados választási győzelmet jósolt, és azt is közölte, élni fognak ezzel a hatalommal - idézte fel a kormánypárti képviselő az ellenzéki pártelnök korábbi nyilatkozatát.Vadai Ágnes hangsúlyozta: most a szocialisták vannak kormányon, és mindent megtesznek azért, hogy megóvják az embereket a Fidesz "cinikus és erőszakos" programjától és szövetségesétől, a Jobbiktól."Mi erősek vagyunk és küzdeni fogunk azért, hogy a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka ezzel a programmal soha ne kormányozhasson Magyarországon" - mondta a...

Tűz ütött ki egy kaposvári áruházban

A mintegy 20-szor 20 méteres üzlet teljesen kiégett, a portálok alumíniumszerkezete és a külső homlokzat alumínium rácsozata deformálódott a hőtől, a drogéria árukészlete megsemmisült - közölte az MTI-vel Heizler György, Somogy megyei katasztrófavédelmi igazgató azt követően, hogy a háromszintes épület két emeletét is érintő tüzet a helyszínre riasztott több mint 40 tűzoltó megfékezte.A helyszínre 10 órakor nagy erőkkel, tíz tűzoltóautóval vonultak ki a kaposvári tűzoltók - közölte korábban az MTI-vel Pintér Sándor ügyeletes.A tűzoltók kiérkezésekor a zárva tartó üzletben mintegy...

Három hét múlva lesz az EP-voksolás

Az Európai Unió országaiban június 4-e és 7-e között választják meg az EP új tagjait a következő öt évre, a tagállamok saját maguk választhattak a négy nap közül. Sólyom László köztársasági elnök március 26-án tűzte ki a magyarországi európai parlamenti választást június 7-ére, vasárnapra.Magyarország 2004. május 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz, az első magyar EP-választást még abban az évben, június 13-án tartották.Magyarország a júniusi választás után 22 képviselőt küldhet a Brüsszelben és Strasbourgban ülésező testületbe, ez kettővel kevesebb, mint a jelenlegi számuk.Az...