Bajnai: Magyarország stabilabbá vált

Roma albérlők miatt fenyegettek egy családot
Panker József vasárnap reggel fedezte fel József Attila utcai házának falán a 60-70 centiméter nagyságú fekete horogkeresztet. Az MTI-nek azt mondta: nem ez volt az első eset, mert néhány nappal korábban szintén erre a helyre - több méterre a kerítésen belül - ugyancsak horogkeresztet mázolt valaki, de annak nyomait más festékkel megpróbálta eltüntetni.A háztulajdonos biztos abban, hogy a nála albérletben élő cigány férfi és annak párja miatt támadják, ugyanis a közvetlen szomszédjában lakó testvére néhány napja fenyegető levelet kapott. Ebben a náci szimbólum rajzán kívül az áll,...Alacsony kikiáltási árak a Képcsarnok árverésén
Vojnich Erzsébet Zárt térben című, szürkében tartott olaj vászon kompozíciójáért 150 ezer forintról kezdődik a licit. A művész munkái magas áron forognak a műkereskedelmi piacon, a márciusi Képcsarnok-árverésen is 700 ezer forintért kelt el egyik festménye, ezért a magasabb ár.Az aukció többi tétele a 100 ezer forint alatti sávban maradt, ebből a 20-40 ezer forintért kínált darabok vannak többségben. A gyűjtők számos érdekes műhöz juthatnak hozzá: Gerzson Pál három olajképe közül az absztraktba hajló Emlék a télről 70 ezer forintot kóstál, míg tájképe és csendélete 50-50 ezer...Francia koreográfus kurzusa...
Jean-Christophe Boclé a párizsi Zenei és Táncművészeti Nemzeti Konzervatóriumban tanulta a klasszikus, a kortárs és a barokk táncművészetet Francine Lancelot mellett. 1995-ben alapította...25 és 29 fok között alakul...
Várható időjárás vasárnap estigA többórás napsütés mellett főként északon növekszik meg többször a felhőzet, vasárnap elszórtan várható zápor, zivatar. A szél zivatar környezetében...Harcképtelen tankot...
Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a tankot hadijátékokhoz használják, és szállítása szabályszerű.Új albummal jelentkezett a...
Az új albumon dominálnak az ütőhangszerek, a percussion, és két dobos is közreműködik: Király István, az East egykori ütőse, valamint ifj. Varga János."Fiam nemcsak dobol; másik...Gizellára emlékeztek a...

11.500 lőszert megtaláltak...

Munkások találtak rá egy halott motorosra
A 34 éves sárbogárdi férfi egy enyhén balra ívelő kanyarban letért az útról, motorjával többször a földnek csapódott, majd mintegy 60 méter megtétele után egy fának ütközött, s a helyszínen meghalt - mondta el Németh-Kész Mónika rendőr százados, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Rálőttek egy családi házra Őrbottyánban
Éjfél körül a lehúzott redőnyön keresztül az elkövető két lövést adott le, amelyek a szoba falába csapódtak - mondta Beluzsárné Belicza Andrea. A házban élő nő és élettársa azonban nem abban a helyiségben tartózkodott, amelyet a lövés ért, így személyi sérülés nem történt.Közölte: az eset mögött feltehetően egy megromlott családi kapcsolat állhat, s a nő volt férje lehet az elkövető. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés kísérlete miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást.Fesztivállal ünneplik a 15 éves a Cirko-Gejzír mozit
A művészfilmeknek teret biztosító mozi az ünnep alkalmából az összes valaha forgalmazott filmjét levetíti, valamint olyan klasszikusokat tűz műsorára, mint az Ingmar Bergman rendezte A tükör, a Fábri Zoltán nevéhez köthető Az ötödik pecsét vagy az Andrej Tarkovszkij rendezte Sztalker és az Iván gyermekkora - közölték a szervezők az MTI-vel.Az érdeklődők a mozigépészek segítségével beható ismereteket szerezhetnek a gépek működéséről, valamint megtekinthetik az elmúlt 15 év filmes plakátjaiból rendezett kiállítást. A plakátok közül több ingyen elvihető lesz.A filmes- és egyéb fotók..."A szocialista képviselők...
Mesterházy Attila meggyőződése szerint a Bajnai-kormány kitart 2010-ig, és a következő miniszterelnök-jelöltről 2009 végén, 2010 elején kell döntenie a pártnak. Azért kell az alelnök...Kórházmentés havi ezer...
A civilek azután indítottak akciót, hogy veszélybe került a celldömölki önkormányzat által fenntartott, évente egymilliárd forintból gazdálkodó Kemenesaljai Egyesített Kórház működése,...Jelentős vagyonvesztés...
Az említett időszakban a hangzatos elnevezésű Laktanya-rekonstrukciós program költségeire előirányzott több tíz milliárd forintból 733,4 milliót olyan honvédségi objektumokban használtak...Erősödik a nappali...
Várható időjárás szombat estig:Szombaton is sok lesz a napsütés, de emellett északon többször, másutt csak időnként megnövekszik a felhőzet. Főként északon és nyugaton alakul ki...Kikelet II. - 250 üzletet...
A kormányszóvivő közölte: az ellenőrzések nyomán 250 üzletet bezártak, kivontak a forgalomból 100 tonna élelmiszert, emellett lefoglaltak 100 millió forint értékű árut. A Kikelet II....Csacsifogatra ültetik...
Trischler Ferenc pécsi szobrászművész a kétkerekű kordén ülő művészt jellegzetes, széles karimájú kalapjában, csaknem életnagyságban örökítette meg, felidézve azt az életképet, amint a...Gyenesei menti meg az MDF-frakciót?
Dávid Ibolya annak kapcsán tért ki a frakció újbóli létrehozására, hogy egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítása kapcsán azt mondta: lehetséges, hogy a testületnek az MDF-frakcióból is lesz tagja."Elhárult minden akadály a frakció megalakítása elől, és már csak testületi döntéseinkre várunk"- mondta. Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy ezek szerint megvan az az egy plusz képviselő, akivel újra felállhat az MDF-frakció, Dávid Ibolya megismételte a korábban mondottakat, mely szerint a frakcióalakítás útjából "elhárult minden akadály". Annyit még hozzátett:...Bombariadó miatt áll a forgalom a Nyugatinál
A rendőrséget ismeretlen telefonáló értesítette arról, hogy robbanószerkezetet helyeztek el a pályaudvaron. A pályaudvart lezárták, nem indítanak és nem fogadnak vonatokat - mondta.Révésznek kiesett 2006. október 23-a

« Előző
34209 | 34236 | 34263 | 34290 | 34317 | 34344 | 34371 | 34398 | 34425 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Tíz éve "Moszkva" felirat, rövidesen...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...