Beismerte tettét H. Nóra gyilkosa
2009. június 26. péntek 18:30

A 25 éves kiskunlacházi férfit, akit pénteken előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság, a lakásán fogták el péntek hajnalban. A rendőrség közleménye szerint csütörtökön egy DNS-minta vizsgálatának eredményeként vált bizonyossá, hogy P. József a gyilkosság elkövetője.
A kiskunlacházi gyilkosság gyanúsítottja azt mondta vallomásában, hogy hazafelé tartva elhatározta: közösül az első nővel, akivel találkozik. Ez a nő a 14 éves H. Nóra volt - mondta el az MTI kérdésére a Pest megyei rendőrfőkapitány pénteki budapesti sajtótájékoztatóján (képünkön).
Ármós Sándor közölte: P. József egy diszkóból tartott hazafelé november 23-án, amikor megtámadta és megerőszakolta a lányt. Hozzátette: a férfi azért ölte meg áldozatát, mert megijedt, hogy meghallják a lány kiabálását.
A gyilkos a település művelődési háza közelében, egy ligetben ölte meg H. Nórát. Az eset nemcsak a kilencezres lélekszámú település életét kavarta fel, hanem országszerte megdöbbenést keltett.
Nincs más elkövetője a kiskunlacházi gyermekgyilkosságnak, mint a péntek hajnalban elfogott gyanúsított - mondta Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.
Bemutattak egy felvételt, amelyen az áldozat táskája, mobiltelefonja, nyaklánca volt látható, ezeket a tárgyakat a gyanúsított porszívójában találták meg. A felvételek alapján a gyanúsított lakása - amely a tetthelytől néhány száz méterre található - rendkívül elhanyagolt, szemetes.
Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy miért nem nevezik meg az elkövetőt, ha a 14 éves sértettet néven nevezték a sajtótájékoztatót tartó rendőrök, Ármós Sándor Pest megyei főkapitány azt válaszolta: a törvény nem ad lehetőséget arra, hogy a gyanúsítottat néven nevezzék, Nórát pedig nem ők, hanem a sajtó és a közvélemény nevezte néven.
Kép és szöveg: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Több mint hatezer új hallgatója lesz...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...