Csak két párt jutna be az Európai Parlamentbe

Tovább nőtt a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben áprilisban - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb felméréséből.Závecz Tibor igazgató szerint az MSZP tábora folyamatosan csökken, jelenleg 21 százalékon állnak a biztos pártválasztók között, míg a Fidesz 65 százalékon. A legnagyobb ellenzéki párt Budapesten 15 százalékkal vezet. A felmérés szerint a választáson nem lesz csúcsrészvételi arány, és jelenleg csupán két párt jutna be az Európai Parlamentbe.

Megváltoztak a gyorshajtási bírságok

A Magyar Közlönyben megjelent jogszabály-módosítás melléklete szerint május elsejétől óránkénti 50 kilométeres megengedett sebességig 15-25 kilométeres túllépés után kell fizetni 30 ezer forintot. Így akkor, ha az adott útszakaszon óránként 50 kilométeres a megengedett sebesség, csekket a 65-tel vagy annál gyorsabban haladók kapnak.Ha a megengedett sebesség óránként 50 és 100 kilométer közötti, szintén 15 km/óra a tűréshatár, tehát 90-es táblánál a 105 km/óra sebességgel vagy annál gyorsabban hajtókat büntetik. A 100 km/óra sebességhatár fölötti kategóriában 20 km/órára nő a...

Elszórtan számíthatunk záporra, zivatarra

Várható időjárás péntek estig: Pénteken a déli óráktól főként a középső és délnyugati országrészben várható zápor, zivatar. Az egyre többfelé megélénkülő északkeleti, északi szél csütörtökön nyugaton, pénteken már többfelé megerősödik, zivatarok környezetében és pénteken a középső területek kivételével másutt is viharos széllökésekre is számítani kell.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul, északkeleten lehet ennél hűvösebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 21 és 26 fok között várható.Az időjárási helyzet Európában A Skandináv- és az...

Létszámcsökkentés a Magyar...

Vince Mátyás, az MTI Zrt. elnöke a konzultáció első megbeszélésén kifejtette, hogy a hírügynökség piaca évről évre szűkül. A cég saját bevételei 2008-ban reálértékben nem emelkedtek, az...

"Ne próbálják a cigányok...

Farkas Flórián bejelentette: ezzel a tanácskozással hivatalosan is megkezdődött a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség európai parlamenti (EP) választási kampánya....

Kordon mögött piknikezik a...

A már bejelentett jövő hétvégi rendezvény részleteiről hétfőn egyeztetnek a rendőrséggel, de a kordonokon belül saját biztonsági embereik is lesznek; az eddigi megmozdulásokon két- és...

Csurka István jogerősen nem...

A felperesek, Zsinka László, a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) fővárosi frakcióvezetője és társai szerint a 2008. január 22-i elnökségi ülésén szabálytalanul hívtak vissza 44...

Öt éve vagyunk az Európai...

Öt éve vagyunk az Európai Unió tagjai Bartha Attila úgy vélte: az uniós tagság kínálta lehetőségeket, amelyekkel Szlovénia nagyon jól, de Szlovákia, Csehország és...

Fidesz: kevés a...

Mikola István azt mondta, információik vannak arról, hogy kevés vírusellenes gyógyszer áll rendelkezésre Magyarországon. Nincs elég gyógyszer, „nagyon kicsik" a készletek -...

A Jobbik az OVB-hez fellebbezett Kivágóné miatt

Az ingatlanügyletek miatt korrupciós cselekmények gyanújával két hónapja előzetes letartóztatásba került VII. kerületi szocialista polgármester, Hunvald György a közelmúltban lemondott közgyűlési mandátumáról, a helyére pedig Kivágónét delegálták a fővárosi szocialisták.A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) vasárnap döntött arról, hogy Kivágóné ülhet a letartóztatásban lévő Hunvald helyére, és amennyiben nem érkezett volna kifogás az FVB döntése ellen, Kivágóné csütörtökön letehette volna a képviselői esküt, és elfogadhatta volna a közgyűlés a főváros költségvetését. Ugyanis...

Arató Gergely állítja, nem tudott Zusclag számláiról

Nem volt arról tudomásom, hogy az irodában valamilyen pályázati tevékenység folyt, azt az újságokból tudtam meg a nyomozás során - mondta a tanú. "Az nem felel meg a valóságnak, hogy én az irodában számlatömböket, bélyegzőket láttam volna, vagy szóvá tettem volna az ott folyó tevékenységet" - tette hozzá Arató Gergely.A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen.Zuschlag János, aki az MSZP...

Egy héten belül újjáalakulhat az MDF-frakció

Amit lehet ebben az ügyben, azt megtettünk, és úgy tűnik, hogy lesz frakció - fogalmazott a korábbi frakcióvezető, utalva arra, hogy tíz ember kell a képviselőcsoport újraalakításához. Az MDF parlamenti frakciója március 16-án szűnt meg, miután Csáky András hivatalosan is kilépett, azóta a kilenc MDF-es képviselő függetlenként végzi munkáját a parlamentben.Herényi Károly a televíziós műsorban az újraalakulás részleteit firtató kérdésre azt mondta, aki MDF-tag, az nem tehet mást, mint hogy az alakuló frakcióba belép.Egy másik kérdésre, hogy mikorra várható az újraalakulás,...

Az MSZP megsínylette a...

A kutatók a parlamenti választások óta eltelt három év legnagyobb Fidesz-MSZP-különbségét állapították meg: az összes választókorú körében az MSZP támogatottsága 13 százalék, míg a...

Két lépcsőben jön az...

A lap egy vezető szocialista politikustól úgy értesült, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint egységesítik a ma is meglévő, különböző, ingatlanokhoz kapcsolódó (építmény-, telek-,...

Bajnai: belátjuk, hogy...

A kormányfő a lapnak egy közelmúltban készült közvélemény-kutatás eredményét idézte, amely szerint az emberek több mint 70 százaléka úgy gondolja, szükség van olyan intézkedésekre,...

Folytatódik a napos, száraz...

Várható időjárás csütörtök estig:Nagyrészt derült, napos időre van kilátás, legfeljebb időnként növekszik meg a felhőzet és csütörtökön lehet néhol zápor, zivatar. Többnyire mérsékelt...

Új típusú vényeket vezet be...

A korábban rendelt vények továbbra is felhasználhatóak maradnak, az új típusú és a régi vényekre ugyanazok az előírások vonatkoznak - közölte az OEP az MTI-vel szerdán. A vények...

Hétfőn kezdődnek az...

Elmondta: a június 26-ig tartó érettségi időszakban a tanulók 3741 érettségi vizsgabizottság előtt 191 tárgyból középszinten, 87 tárgyból emelt szinten vizsgáznak majd.Az érettségik...

Sertésinfluenza: felkészült a hazai oltóanyaggyártó

Németh Zsolt elmondta, hogy az Egészségügyi Világszervezet,(WHO) szerint a A/H1N1 nevű vírus valamennyi országban felbukkanhat, de mielőtt a járvány netán felütné a fejét, a vírustörzsminta felhasználásával megindulhat az ilyen esetekre kidolgozott, úgynevezett pandémiás termelési terv végrehajtása.A pandémiás termelési terv elkészítéséhez - saját fejlesztési pénzek mellett - a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivataltól 2006-ban pályázati úton elnyert 2 milliárd forintos keretet használta fel a társaság. E szerint az influenza elleni évi 1,6 millió ampulla oltóanyagot egy...

Oszkó: Magyarország nincs a csőd szélén

Úgy vélte, hogy ezeket már évekkel korábban végre kellett volna hajtani. Az elmaradt reformok között említette a regionális összehasonlításban lényegesen magasabb szociális kiadások megkurtítását. Ez okozza azt, hogy a magyar gazdaság kevésbé versenyképes, és a válság erősebben érinti, mint más országokat - tette hozzá.Oszkó Péter utalt arra is, hogy Magyarország rendkívül erősen függ az eurótérség konjunktúrájának alakulásától. Ha az említett térségben mélyül a recesszió, az Magyarországon is lecsapódik - jelentette ki.A pénzügyminiszter nem értett egyet azokkal az aggodalmakkal,...

Szili magyar érettségiért lobbizott Juscsenkónál

A találkozó után Szili Katalin az MTI-nek elmondta: az oktatási és kulturális együttműködésről tárgyalva Viktor Juscsenko jelezte, hogy szeretnék, ha bővülne Magyarországon az ukrán nyelv oktatása például a nyíregyházi főiskolán és a szegedi egyetemen.Az Országgyűlés elnöke kifejtette: előkészületben van egy együttműködési megállapodás a két ország parlamentjei között, amellyel szeretnék elősegíteni, hogy Ukrajna atlanti és európai integrációja végbemehessen. Ennek keretében javasolták, hogy a külügyi, az európai ügyek, a gazdasági, valamint a környezetvédelmi bizottságok között...