Veszélyes mutatvány a szegedi Belvárosi hídról
2009. június 18. csütörtök 10:38
Az életüket kockáztatták azok a fiatalok, akik május elején, fényes nappal vetették magukat a Tiszába a szegedi Belvárosi hídról; a vakmerő hídugrók szerencsésen megúszták a mutatványt, ám az egyik video-megosztó portálon közzétett felvételeik miatt bajba kerülhetnek - írta csütörtöki számában a Délmagyarország.
A napilap úgy tudja néhány külföldi egyetemista ugrott a tizenhárom méteres mélységbe. A több fotóból összeállított felvételt egy magát német felhasználónak kiadó fiatal töltötte fel a netre.
Busi László, a tiszai vízi rendészeti kapitányság vezetője a lapnak elmondta: a videón szereplő ugrás különbözik a szokványos esetektől, miután egy egész társaság vett részt benne. Ketten ugrottak, többen pedig fényképeztek, ami súlyosbítja a helyzetet.
Előfordulhatott volna ugyanis, hogy valamelyik fiatal életét veszíti, a többiek pedig végig fotózzák az eseményt - magyarázta. A rendőrség vizsgálatot rendelt el a felvételen láthatókkal szemben.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Tetőzött a Duna Mohácsnál, nincs...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Ismét látogatható a népszerű mecseki...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...