Fidesz: feleslegesek voltak a megszorítások
2009. június 19. péntek 16:57
A Fidesz szerint teljesen feleslegesek és értelmetlenek voltak az MSZP-kormány brutális megszorításai, hiszen semmi értelmük az intézkedéseknek, ha azoktól rosszabbul élnek az emberek, és a gazdaságra gyakorolt hatásaik is negatívak - közölte Szijjártó Péter pénteken Budapesten.
A párt elnöki stábjának vezetője azzal összefüggésben beszélt erről sajtótájékoztatóján, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölte: a reálkeresetek 2,2 százalékkal csökkentek január-áprilisban az előző év azonos időszakához viszonyítva. Szijjártó Péter - a KSH adataira utalva - hozzátette, hogy tovább csökkent a munkahelyek száma is.
Véleménye szerint az Európai Néppárt csütörtöki csúcstalálkozóján világossá vált, hogy az Európai Unióban alapvetően kétfajta válságkezelés zajlik: sikeres és sikertelen. A sikerest folytatják az EU-tagállamok többségében, "a sikertelent pedig a Bajnai-kormány tudhatja magáénak" - mondta.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Tetőzött a Duna Mohácsnál, nincs...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Ismét látogatható a népszerű mecseki...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...