EP-választás -Tíz nap a plakátok eltávolítására
2009. június 28. vasárnap 10:26
A választási törvény szerint a szavazás napjához képest egy hónapon belül, tehát július 7-éig kell eltüntetni e plakátokat.
A jogszabály szerint a plakátot annak kell eltávolítania, aki azt elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték. A kampány időszakában az érintett szervezetek engedély nélkül készíthettek plakátot.
Ha a plakátokat nem távolítják el időben, Budapesten a fővárosi kezelésű közterületeken a fővárosi önkormányzatnak, míg a kerületekben a helyi önkormányzatoknak kell eljárniuk ezekben az ügyekben, ugyanúgy, ahogy az ország valamennyi településén.
Az önkormányzatok a határidő lejártát követően maguk is eltávolíthatják plakátokat, majd ennek költségét kiszámlázhatják. A főváros közterületein több helyen még ma is láthatók, többnyire nehezen megközelíthető felüljárókon, villanyoszlopokon, házfalakon olyan plakátok, amelyeket a korábbi választások után nem távolítottak el a pártok.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Több mint hatezer új hallgatója lesz...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...