"A Fidesz el fogja törölni az ingatlanadót"

A párt alelnöke elmondta, értékelték a Bajnai-kormány adócsomagját, amelyet két részre bontottak, de mindkét részben számtalan bizonytalanságot találtak. A személyi jövedelemadó változásai kapcsán úgy fogalmazott, hogy azok ebben a formában értelmezhetetlenek. Az ingatlanadóról úgy vélekedett, hogy arról többet lehet tudni: értékalapú, jelentős a befizetendő adó mértéke és a fizetni nem tudók hátralékát az ingatlanra terhelik, amit az utódok azzal együtt örökölhetnek meg.Kósa Lajos az elutasítás okait fejtegetve mérhetetlenül igazságtalannak nevezte az ingatlanadót, és azt mondta,...

Sólyom: az üdülési csekket fenn kell tartani

Hozzátette: a Balaton melletti falvak nagy része a turizmusból él, az itteni polgármesterek pedig kongatják a vészharangot, hogy ha az üdülési csekket megadóztatja a kormány, akkor ők tönkremennek.

Zuschlag-per: buli után alapítás

Zuschlag-per: buli után alapítás A NATO-csatlakozás körül alapították meg a Fiatal Városért Egyesületet, a zuglói MSZP-irodán volt egy éjszakába nyúló buli, aminek a végén előkerültek papírok, azért, hogy alapítsanak egyesületet - mondta a jelenleg bankmenedzserként dolgozó tanú. Az egyesület alapítása "emlékeim szerint Zuschlag János ötlete volt" - fűzte hozzá.Fodor Endre tanácsvezető bíró kérdésére a tanú elmondta: a jelenléti ívet aláírók közül mindenki tudott arról, hogy pénzszerzési céllal hozták létre az egyesületet.A bíróság előtt tett tanúvallomásból kiderült: "a szokásos baráti kör"...

Gyújtogatás: több faház...

A járőrök a hajnali órákban észlelték, hogy tűz ütött ki a telepen - mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrök haladéktalanul értesítették a...

Áttekintik ősszel a...

A lap keddi számában idézi Rudas Imrét, a testület elnökét, aki azt mondta: bár az, hogy azoknak, akik egyetemen, főiskolán akarnak tanulni, kötelezővé kellene tenni az emelt szintű...

Áldozatvédő civilek a...

Fügedi László, az áldozatvédő civil szervezet elnöke a megyei napilapnak elmondta: tavaly 276 magyar és külföldi turista fordult hozzájuk segítségért, közülük 192-en kaptak összességében...

Vona Gábor: mindenki retteg...

"Mindenki retteg a pártnak az Európai Parlamentbe, és ezáltal talán az Országgyűlésbe kerülésétől, és mindenki más ok miatt retteg" - fogalmazott. Szerinte az MSZP az...

Módosítanák az óvodáztatási...

A lap úgy tudja, hogy a módosítást elsősorban az önkormányzatok sürgetik.Török Zsolt MSZP-s képviselő úgy látja, vidéken feszültség alakult ki a beovi miatt. Polgármesterek és cigány...

12 milliárd juthat a...

Az összeg elnyerésére kétfordulós pályázatot írtak ki, az első nemrég zárult le. A program megvalósulásával 26 kórház sürgősségi osztálya válhat modern központtá.

Újabb feljelentés Dombóvár polgármestere ellen

A polgármester először egy internetes oldalon, majd egy nyílt testületi ülésen is azt állította, hogy az ellenzéki politikus korábban intézményi vezetőként 6 millió forintos kárt okozott 16 önkormányzatnak.

Több fokkal visszaesik a hőmérséklet

Várható időjárás kedd estig: A kedden napközben már többfelé kísérik erős, északkeleten és zivatarok környezetében viharos lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 22 és 27 fok között várható, de északnyugaton és a déli óráktól északkeleten is 20 fok alatti hőmérséklet valószínű.Az időjárási helyzet Európában A Brit-szigetek, Kelet-Európa, valamint a Földközi-tenger középső és keleti medencéjének időjárását anticiklon alakítja, kevés felhő, sok napsütés a jellemző. Az Ibériai-félszigettől...

RTL-, TV2-díjcsökkentés: kedden újra az ORTT előtt

Mint mondták, formálisan ugyanis nem került le a napirendről az az indítvány, amely megfelezné a két társaság által fizetendő, 1,8-1,9 milliárd forintos összeget, de foglalkoznak azzal az utóbbi időben ennél jóval nagyobb visszhangot kiváltó előterjesztéssel is, amely magát a számítási rendszert alakítaná át, fix összeg helyett a nettó árbevétel arányában határozná meg a kötelezettséget.A tévék esetében 3,5, az országos rádióknál 10, míg a regionálisaknál és a helyieknél 7 százalékos arányt állítana be a javaslat, amely csak a legkisebbeknél rejtene előre meghatározott összegű -...

Bokros vitára hívja az...

Bokros Lajos hétfőn Salgótarjánban arról is beszélt, hogy szerinte a pártoknak be kellene fejezniük jelöltjeik rejtegetését, valamint a választás jelentőségének bagatellizálását, és ideje...

PSZÁF: nő problémás...

Rácz István vezető közgazdász a PSZÁF sajtótájékoztatóján elmondta: a problémás lakossági hitelek aránya tavaly 2,7-ről 3,3 százalékra emelkedett, az idén március végére pedig 4,2...

Sólyom: sokak szívügye a...

Ebben a nemzeti parkban is látszik az, hogy milyen sok elkötelezett ember van, akinek tényleg szívügye a természet védelme - mondta az államfő. Szólt arról is, hogy ugyan észrevehető...

Roma integrációt sürget...

Roma integrációt sürget Fodor Gábor A levélben foglalt javaslatok szerint az Európai Uniós és a hazai fejlesztési források egy részét át kellene csoportosítani,...

A Fidesz név szerint...

A politikus szerint a 13. havi nyugdíj elvételével átlagosan 8 százalékkal csökkennek a nyugdíjak, ami óriási gondot jelent az idős embereknek. Soltész Miklós hangsúlyozta: Bajnai...

Kevesebb őzbak kerül...

A vadászszezon kezdetén vagyunk, az augusztusi üzekedés még felülmúlhatja a várakozást, de egyelőre úgy tűnik, hogy meglehetősen gyenge őzbakvadászati idénnyel kell számolnunk - mondta...

Tóth Gábor: nem lőszereket akartak lopni

A főkapitány szerint a rendőrség tud egy olyan bűnözői körről, amelynek tagjai évente több száz lopást és rablást követnek el ezen a pályaudvaron. "Azt hiszem közük lehet, ahhoz, hogy azon az éjszakán az a sok lőszer eltűnt" - tette hozzá.Tóth Gábor utalt arra, hogy a bűnözői kör több tagját már rendőrségi eljárás alá vonták.Mint a főkapitány szavaiból kiderült: a korábban közöltnél nyolcszázzal több töltényt, 12.300-at talált meg a rendőrség szombaton éjjel a pályaudvar közelében, így összesen 2.700 lőszer hiányzik a szállítmányból. Tóth Gábor szerint a megtalált...

Kiáll a kormány az Advertum mögül

Az Advertum Kft. az ígért állami kezességvállalás miatt magára vállalta a profi labdarúgó liga 3,1 milliárdos tartozását, a cégnek ezt akkor is ki kell fizetnie, ha nem jut hozzá a tervezett 5,2 milliárdos hitelhez. A kormány a garancia visszavonására készül - írja a lap.A Gyurcsány-kormány 2008-as határozata szerint az állam egyedi kezességet vállalt az Advertum Kft. tervezett 5,2 milliárd forint hitelfelvételének visszafizetésére azzal a feltétellel, hogy a cég a hitelösszegből 3,1 milliárd forintot fordít a profi labdarúgó liga állami tartozásának rendezésére. A cég azt...

Tűz ütött ki egy csomagolóanyag-gyárban

A tűz a műanyag fóliákat gyártó üzem egyik szellőztető berendezésének meghibásodása miatt történt, az üzemcsarnokot füst öntötte el, személyi sérülés azonban nem történt - mondta Mogyorósi Balázs ügyletes. Hozzátette: a tüzet már eloltották, de a csarnokot még szellőztetik.A szombathelyi tűzoltók három szerrel vonultak ki a Puskás Tivadar utcában lévő, fokozottan tűzveszélyes üzemhez.