MSZP: nincs felmentés, kötelező a szavazás
2009. június 29. hétfő 16:46
Hétfőn nem volt olyan képviselő, aki bármilyen felmentést kért volna - válaszolta a frakcióvezető arra a felvetésre, hogy korábban két képviselő, Szanyi Tibor és Laboda Gábor is azt mondta, nem fogja megszavazni az adótörvényeket.
Hozzátette: akik korábban kértek, azok sem kaptak felmentést, tehát kötelező a szavazás az MSZP-frakcióban minden egyes, napirenden szereplő törvényjavaslatról.
Mesterházy Attila elmondta: a frakció támogatja a kormány által előterjesztett, adócsökkentést tartalmazó törvényt, a vagyonadóról szóló előterjesztést, illetve a gyermekgondozási segély (gyes) szabályairól szóló javaslatot.
Laboda Gábor múlt szerdán az MTI-nek elmondta: korábban jelezte a frakcióvezetésnek, hogy nem fogja megszavazni a vagyonadóhoz benyújtott módosító indítványokat és magát a törvényjavaslatot sem, mert azt polgármesterként nem tudja vállalni.
Szanyi Tibor, aki nem kapott felmentést a kötelező szavazás alól, tartózkodott a vagyonadóhoz benyújtott, az MSZP által támogatott módosító indítványok múlt heti szavazásánál.
A frakcióvezető közölte, hogy a frakciótagok mindegyike pontosan rögzített menetrend szerint kérhet felmentést, aki nem él ezzel, az szerinte kétszer is megsérti az MSZP-frakció működését. Nem tartja be a megfelelő eljárást, illetve nem úgy szavaz, ahogy a frakció kötelezően elrendelte - fejtette ki.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Ismét látogatható a népszerű mecseki...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- A királyválasztás elérése volt egy...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Több mint hatezer új hallgatója lesz...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...