Szili: viharban hajózás volt a tavaszi ülésszak
2009. június 30. kedd 17:25
Az Országgyűlés elnöke keddi, a tavaszi- és a rendkívüli nyári ülésszakot értékelő sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra: több olyan esemény is történt, amelyre korábban nem volt példa. Ezek közt említette a parlament feloszlására vonatkozó kezdeményezést, a konstruktív bizalmatlansági indítványon alapuló kormányfőváltást, a válságkezelő kormány létrejöttét, valamint az MDF frakciójának megszűnését.
Szili Katalin elmondta: a parlament ezen időszak alatt 19 ülés keretében 33 ülésnapot tartott, összesen 240 órán keresztül. Hozzátette: a Ház 70 határozatot és 91 törvényt fogadott el, és utóbbiakhoz összesen háromezer módosító indítvány érkezett. Megjegyezte, a kisebbségi kormányzás nagyobb kompromisszumkészséget kíván, amit jól bizonyít, hogy 1700 módosító indítványt el is fogadott az Országgyűlés; ez húsz százalékkal több, mint a korábbi időszakokban.
A házelnök négy csoportba sorolta az elfogadott törvényeket: szerinte voltak válságkezelő, közrendvédelmi, jogharmonizációs, valamint hatósági- és bírósági jogalkotást fejlesztő döntések.
Az Országgyűlés elnöke a parlament kormányt ellenőrző szerepe kapcsán kiemelte: 1600 írásbeli, 11 szóbeli, és 156 azonnali kérdést nyújtottak be a képviselők, továbbá 121 interpelláció és 120 napirend előtti felszólalás hangzott el.
Kérdésre válaszolva közölte: az Alkotmánybíróság döntésén múlik, hogy lesz-e népszavazás a képviselői költségtérítés kapcsán. (A hétfőn elfogadott kétharmados többséget igénylő törvénymódosítás szerint jövőre megszűnik a képviselői költségtérítés, a képviselők javadalmukból, azaz a bevételükből csak számlával igazolt költségeiket vonhatják le, a képviselői javadalom pedig a személyi jövedelemadó szabályai szerint adózik.)
Szili Katalin kitért arra is: egyeztetett a miniszterelnökkel, aki nem jelezte, hogy szeptember előtt terveznének rendkívüli parlamenti ülést, így az Országgyűlés várhatóan szeptemberben folytatja a munkáját.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Ismét látogatható a népszerű mecseki...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- A királyválasztás elérése volt egy...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Több mint hatezer új hallgatója lesz...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...