Katona Béla válthatja Szilit az Országgyűlés élén
2009. július 06. hétfő 15:08
Az MTI információ szerint még nincs hivatalos előterjesztés, de Katona Béla neve már a pécsi polgármester-választás idején is felmerült, mint aki Szili Katalin lehetséges utóda lehet, ha a házelnököt polgármesterré választják. A jelenlegi frakcióvezető-helyettes mellett szólhat az, hogy az MSZP-frakció egyik legtekintélyesebb tagja, aki 1990 óta részt vesz az Országgyűlés munkájában.
Katona Béla 1998 óta frakcióvezető-helyettese az MSZP-nek, azóta négy frakcióvezetővel, Kovács Lászlóval, Nagy Sándorral, Lendvai Ildikóval és Mesterházy Attilával is együtt dolgozott.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke az MSZP szombati, zárt ajtók mögött tartott kongresszusán jelentette be, hogy szeptemberben lemond posztjáról. A politikus később újságíróknak azt mondta, a baloldal újjáépítése érdekében köszön el a szeptember 14-ei, első parlamenti ülésnapon, nem vállal tagságot az MSZP országos választási bizottságában, és "nem sarzsival, hanem baloldali politikusként" akar tenni a baloldal újjáépítésérét.
Az MTI azon kérdésére, hogy vállalná-e a miniszterelnök-jelöltséget, azt közölte: nem vállal semmilyen posztot, nem posztban gondolkozik.
Nem ez lesz az egyetlen változás szeptemberben az Országgyűlés vezetésében, hiszen az európai parlamenti képviselővé választott Áder Jánost az alelnöki poszton Pelczné Gáll Ildikó váltja.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Több mint hatezer új hallgatója lesz...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Aki átfestette Lenin portréját