Bűncselekményt követnek el a Gárda vezetői
2009. július 12. vasárnap 09:21
A Fővárosi Ítélőtábla július 2-án kihirdetett ítéletében jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet. A feloszlatást kimondó ítélet szóbeli indoklásában a tábla tanácsvezető bírája kifejtette: egy demokratikus társadalomban a közösség számára hasznosnak ítélhető cél sem valósítható meg a demokrácia értékrendjét sértő eszközökkel.
Szombaton a Jobbik Magyarországért Mozgalom Szabadság téri nagygyűlésén közfelkiáltással újjáalakult a Magyar Gárda mozgalom. A rendezvényt, amelyen mintegy két és fél ezren vettek részt, azért hirdette meg a Jobbik, hogy tiltakozzon a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület feloszlatása ellen és a múlt szombati rendőri intézkedés miatt, valamint követelje az előre hozott választásokat.
Vona Gábor Jobbik-elnök a szombati rendezvényen közölte: amennyiben parlamenti párt lesz a Jobbik, törvényjavaslatot terjesztenek az Országgyűlés elé, hogy jogszerűen működhessen a Magyar Gárda mozgalom.
Pénteken a kormányszóvivői iroda az MTI-vel azt közölte, hogy a kormány új szabálysértési tényállást alkotott feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel elnevezéssel.
A kormányszóvivői iroda közleményében azt írta, hogy a kormányrendelet szerint szabálysértésnek minősül és pénzbírsággal büntethető a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való nem vezetői, hanem minden más jellegű részvétel. Emlékeztettek rá, hogy a büntető törvénykönyv alapján ma is büntethető, aki a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében részt vesz.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Horvátország leghosszabb hídján is...