MDF: hazudik a leváltott fővárosi elnök
Kerék-Bárczy Szabolcs arra reagált az MTI-nek, hogy Lévai Zoltán az Index hírportálnak csütörtökön egyebek között azt mondta: az MDF financiális kényszerből ment bele, hogy átadja a fővárosi képviselőhelyek többségét az SZDSZ-nek, a liberálisok azonban megszegték a szerződést.Nyilatkozata szerint az MDF budapesti szervezetének elnökeként nem adhatta a nevét "ahhoz a hamis látszathoz, hogy a dolgok rendben folynak". Érzékeltem, hogy bizonyos innovatív megoldások nélkül már nincs remény, és nem szerettem volna, hogy ezeket egyszer az én nevemhez kössék majd" - tette...Medgyessy: nevetséges, hogy mindenki évértékelőt tart
Az MSZP jelenéről, illetve Gyurcsány Ferenc március 19-i nyilvános értékelő beszédéről szólva Medgyessy Péter azt mondta: "nevetséges dolog, hogy mindenki tart egy évértékelőt". Hangsúlyozta, évértékelőt általában a felelős miniszterelnök tart, az ellenzék már nem évértékelőt tart, hanem elmondja a véleményét a kormány tevékenységéről, ismerteti a jövőképét."Mindenki tart egy évértékelőt? Nem látom igazán értelmét, és egy (...) picit komolytalanná teszi ezt a fogalmat" - fejtette ki.A volt kormányfő véleménye szerint ha ezt nem olyan "nagyképűen"...A rendőrség békés ünnepre készül
A dandártábornok azt mondta: nincs információjuk arról, hogy az állami- vagy bármelyik más, március 15-i rendezvényt bárki is meg kívánná zavarni. A rendőrség jelenleg 107 fővárosi eseményről tud, de ez a szám még változhat. Vannak ünnepségek, amelyek már a nemzeti ünnepet megelőző napokon megkezdődnek, ilyen például a Lánchíd, illetve a Roosevelt tér, ahol már a hétvégén megkezdődnek a programok.Az ünnepségek három csoportba oszthatók: állami rendezvényekre, a főpolgármesteri hivatal, illetve a kerületi önkormányzatok megemlékezéseire, továbbá a pártok rendezvényeire, amelyek egy...Vesztegetés gyanújába...
A férfit szerdán fogták el azután, hogy egy autós feljelentést tett a rendőrségen. A feljelentő kedden délután parkolt le az I. kerületben. Amikor visszaérkezett a kocsihoz, a parkolóőr...Áprilistól ezerrel több...
A kormányfő a város rendőrörsének megtekintését követő fórumon hangsúlyozta: az ország rendjének fenntartása és erősítése alapvetően állami feladat, ám ahhoz, hogy a rendőrség munkája a...Hiller: előnyös a...

Egy hónap múlva tartják a...
Sólyom László köztársasági elnök január 22-én írta ki az országgyűlési képviselő-választás első fordulóját április 11-ére, a választások második fordulóját pedig 25-ére. A...Szonda: háromszoros a...
"Ha most vasárnap lennének a választások", a biztos szavazók, a pártot választók 63 százaléka a Fideszre, 21 százaléka az MSZP-re, 12 százaléka a Jobbikra szavazna a Szonda...5,7 százalékkal nőttek a...
Az MTI által megkérdezett londoni elemzők 6,09 százalékos, a budapestiek 5,9 százalékos 12 havi inflációt vártak februárra. A fogyasztói árak januárban az előző hónaphoz képest 1,4...Külpolitika: fókuszban a határon túliak
A szocialisták alkotmányos felelősségüknek és lelkiismereti ügyüknek tartják a törődést a határon túli magyarság helyzetével, sorsával, jövőjével; felelősséget vállalnak szülőföldjükön való boldogulásukért, nemzeti, nyelvi önazonosságuk megőrzéséért, helyzetük javításáért, a kisebbségi ügy hatékony nemzetközi képviseletéért.Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltnek az MSZP honlapján olvasható programja szerint a szomszédságpolitikában az egyik legfontosabb feladat, hogy megakadályozzák a magyar-szlovák kapcsolatok további romlását a tavaly szeptember 10-i miniszterelnöki...Tévesen duplán utalt az OEP Körmenden
A lap úgy tudja, hogy a 112,9 millió forintot nemcsak az üzemeltető önkormányzati cég, hanem a korábbi szolgáltató is megkapta.A biztosító szerint ügyvitel-technikai hiba történt - áll a lapban. Az OEP a pénz visszafizetésére szólította fel a céget, amely a Magyar Nemzet szerint megtagadta azt. A lap úgy tudja, hogy folyamatban van a tévesen kiutalt összeg peres úton történő visszafizetése.Az OEP tájékoztatására hivatkozva a lap azt írta, hogy az egészségbiztosító belső vizsgálatot kezd.Jobbik-képviselő: "Ne induljon az MSZP a választásokon!"
"A Magyar Szocialista Párt az elmúlt húsz évben bebizonyította, hogy teljes mértékben képtelen az emberek érdekképviseletére. Mára már alig található olyan szocialista politikus, aki nem érintett a valamilyen korrupciós ügyben. Az MSZP már nevében is hazugsággá vált. Nem nevezhető magyarnak, ugyanis minden lépésével a magyar nemzeti érdekek ellen cselekedett. Nem nevezhető szocialistának, hiszen pont a legelesettebb társadalmi rétegek ellen a legigazságtalanabb. Pártnak sem nevezhető, mert működése leginkább egy maffia hálózatra hasonlít.Sajnos meg kell állapítanunk, hogy az...Molnár Csaba (MSZP) büszke...
A szocialista politikus Podolák György és Avarkeszi Dezső országgyűlési képviselőkkel közösen tartott csepeli fórumán, néhány száz ember előtt úgy vélekedett: járva az országot időnként...Bajnai Gordonnál jártak az...
Szollár Domokos szerda este az MTI-nek elmondta: a kormányfő szerdán tanúként a Központi Nyomozó Főügyészség főügyészének megkeresésére részletesen válaszolt az ügyészség kérdéseire a...Hagyó itthon fogja...

Ombudsman: ne legyen...
A közlemény kifejti: az üzletág szabályozása nem alapulhat a pénzügyi szervezetek által önkényesen meghatározott szerződési feltételeken, hanem csak törvényen. Kérdéses az önkéntesség...Sávoly: az MFB aláírhatja a...
Szollár Domokos kormányszóvivő a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatóján egy kérdésre azt mondta: a kormány továbbra is azt gondolja, hogy sávolyi beruházás fontos, mert élénkíti...H1N1: nem lesz tavasszal...
Mindez nem azt jelenti, hogy nem kell készülni egy újabb járványra - hangsúlyozta Falus Ferenc, hozzátéve, hogy az oltásokat továbbra is ajánlják, kiemelten a várandósoknak, az...Hazánkban a mongol kormányfő

Elfogadták az új fegyvertartási rendeletet
Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter a kormány szerdai ülése után budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a kabinet módosította a fegyvertartásról szóló kormányrendeletet, az egészségügyi miniszter az orvosi alkalmassági szabályokról szóló miniszteri rendeletet.A kormány döntése értelmében az igazolt egyesületi tagság mellett az érintetteknek szüksége van az országos sportági szakszövetség által megállapított A, vagy másodosztályú minősítésre - szögezte le a miniszter.Forgács Imre aláhúzta: az új szabályok szerint a pszichológia alkalmassági vizsgálaton kell átesnie...A BKV nem tartja be a kollektív szerződést?
A BKV Liga-Munkástanács Szövetség, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége és a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeteinek Szövetsége által aláírt nyílt levélben nevetségesnek minősítették, hogy a BKV második hónapja "nem képes megfelelően elszámolni a béreket (...), tetézve a problémát azzal, hogy a törvényeket megsérti."Mint írták, számukra úgy tűnik, hogy a BKV menedzsmentjének egyes tagjai "háborút folytatnak saját munkavállalóik ellen".Nyílt levelükben követelték, hogy a cég vezetése a "saját háza táján tegyen rendet" és...
« Előző
30267 | 30294 | 30321 | 30348 | 30375 | 30402 | 30429 | 30456 | 30483 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kiakadtak a fogyasztók: szerintük...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Pécsi Arcok - Borza Endre, az...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Elkészült a szépen felújított...
- Napsütéses, kellemesen meleg nap vár...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...
- Akinek elege volt a kánikulából,...