A Lehetmások teljes jogú tagságot kérnek
2010. április 23. péntek 18:00
Az LMP-nek jelenleg megfigyelői státusza van a szervezetben.
Szombati Kristóf elmondta, hogy alapvetően egyetértenek az európai zöldek alapértékeivel, a részvételi demokrácia, a fenntarthatóság, a szociális igazságosság és erőszakmentesség elvével.
Kijelentette, azzal, hogy a választásokon 7,5 százalékot értek el, még nem sikerült bebetonozniuk a zöld politikát a magyar politikai térképen, viszont szeretnének szorosabban együttműködni az európai zöldekkel, mert véleményük szerint ez a politika képes válaszokat a magyar problémákra.
Kitért arra is, hogy az európai zöldekkel folytatott együttműködéstől azt várják, hogy elkerüljék azokat a buktatókat, amelyekkel ezeknek a pártoknak korábban meg kellett ismerkedniük.
Philippe Lamberts azt mondta, hogy az LMP kellemes meglepetést okozott számukra, mert két évvel korábban, amikor felvették a párttal a kapcsolatot, bíztak a magyar zöldpolitika sikerében, de akkor ennek a bizakodásnak még nem volt sok alapja.
Úgy fogalmazott, hogy azzal, amit az LMP elért, megcáfolta azokat a kétkedőket, akik szerint a zöld politikának csak Nyugat-Európában és a skandináv országokban van létjogosultsága.
Állásálláspontja szerint az LMP megérdemli, hogy az Európai Zöld Párt teljes jogú tagja legyen.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Juhász Dorka az idény legjobbja az...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...

