102 éves korában elhunyt Radnóti Miklós özvegye, Gyarmati Fanni

Elhunyt Radnóti Miklós költő özvegye, Gyarmati Fanni - közölte a fővárosi XIII. kerületi önkormányzatának sajtóreferense szombaton az MTI-vel. Gyarmati Fannit életének 102. évében, szombat hajnalban érte a halál - mondta Gellért Lajos.Hozzátette, hogy Radnóti Miklós özvegyét a kerület saját halottjának tekinti.Gyarmati Fanni 1912. szeptember 8-án született Budapesten.Szerelme a költővel 14 éves korában kezdődött, majd miután Radnóti Miklós Szegeden ledoktorált, 1935. augusztus 11-én házasodtak össze.Ő volt az ihletője a magyar költészetben ritka hitvesi líra gyengéd hangú...

A naptár szerint is megkezdődött a választási kampány

Hivatalosan megkezdődött szombaton az országgyűlési képviselő-választási kampány. Az új választási eljárásról szóló törvény szerint a kampány a választást megelőző 50. napon kezdődik, és a szavazás napján a voksolás befejezéséig tart. A hivatalos kampány kezdetére vonatkozó szabályozást az idő túlhaladta, ma már szinte gyakorlatilag folyamatos, választástól választásig tartó versengés folyik, több párt a kampány kezdetétől függetlenül, már jóval azt megelőzően bejelentette részvételét, ismertette programját.Az új jogszabály szerint kampánytevékenység minden olyan tevékenység,...

Tóth Bertalan: a Fidesz leosztotta magának a felszámolói piacot is

Tóth Bertalan: a Fidesz leosztotta magának a felszámolói piacot is A baloldali összefogás szerint a Fidesz a 400 milliárd forintos felszámolói piac újraosztásával is a saját érdekkörét hozta helyzetbe. Tóth Bertalan, az MSZP elnökségi tagja pénteken Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: "az Orbán-kormány és barátai" már nemcsak a szó átvitt, hanem valóságos értelmében is az ország első számú felszámolói lesznek. A szocialista politikus a Fidesz-kormány működését egy bűnszervezetéhez hasonlította, mondván, "ahol pénzt látnak, lenyúlják", ez történt az állami földek, a trafikok, a takarékszövetkezetek és a tankönyvpiac esetén...

Örülhetnek a kicsik: öt fő...

Az új házszabály alapján könnyebb lesz országgyűlési frakciót alakítani, azonban erre továbbra is csak a választásokon induló pártoknak lesz lehetősége, így például a ciklus közben...

Gyurcsány szerint Orbán...

Négy, a Demokratikus Koalícióhoz tartozó parlamenti képviselő kezdeményezi, hogy az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottsága indítson...

Varga Mihály továbbra is...

Varga Mihály továbbra is bízik a gazdasági növekedésben Varga Mihály szerint akár 2 százalék felett is lehet az idei gazdasági növekedés, bár a kormány továbbra is konzervatívan...

Brüsszel elmeszelheti a...

Brüsszel elmeszelheti a szabad pálinkafőzést A Magyar Nemzet információja szerint nem hagyja jóvá a magyar szabályozást az Európai Bíróság. Rövidesen ítéletet születik a...

Két évtized után távozik a...

Utolsó alkalommal tartott ülést ebben a ciklusban az Országgyűlés csütörtökön. A következő parlamentben a mostaninál 187-tel kevesebb képviselő lesz majd, sokan két évtized után fejezik...

Kiakadt a Hitközség:...

A Debreceni Zsidó Hitközség tiltakozik Ágoston Tibor, a Jobbik debreceni önkormányzati képviselő szerdai kijelentései ellen. Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke az MTI-hez...

A rossz PISA-eredmény oka: „a gyengék még gyengébbek lettek”

A rossz PISA-eredmény oka: „a gyengék még gyengébbek lettek” A PISA igazgatótanácsának magyar tagja szerint rossz döntések és elmaradt intézkedések hosszú sora vezetett a PISA-felmérés folyamatosan romló eredményeihez. Erről Csapó Benő beszélt a hozzávetőleg egy évtizedes folyamatot elemezve, az ujkatedra.hu közoktatási portálon csütörtökön megjelent interjúban. Az egyetemi tanár szerint önmagában egy kisebb visszaesés még nem lenne tragikus, itt azonban mindhárom vizsgált területen - olvasás, matematika, természettudományok - zuhantak az eredmények. További aggodalomra ad okot, hogy a matematika- és a természettudomány-eredmények 2000 és...

Ügyészségi nyomozók jártak az MSZP-székházban és Simonnál

Ügyészségi nyomozók jártak az MSZP-székházban és Simonnál FRISSÍTVE. A Hír TV információi szerint Simon Gábor volt szocialista politikus ügyében elindított büntetőeljárás miatt csütörtökön ügyészségi nyomozók jelentek meg az MSZP-székháznál. Az ügyészség nem kommentálta az értesülést. Mesterházy Attila az MSZP elnöke a Hír TV kérdésére megerősítette: valóban jártak ügyészségi nyomozók csütörtökön az MSZP székházában. A politikus azt mondta, a nyomozók elvitték a párt székházából Simon Gábornak a párt számára külön leadott vagyonnyilatkozatát.Ennek elvileg meg kell egyeznie azzal, amelyet az Országgyűlés hivatalában leadott a képviselő -...

Uniós zászlókat dobáltak ki a parlament ablakán Gaudi-Nagyék

Eltávolított az ülésteremből, majd kidobott a parlamenti folyosó ablakán két európai uniós zászlót a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás és a független Lenhardt Balázs. Gaudi-Nagy Tamás a kollektív befektetési formákról és kezelőikről szóló törvényjavaslat záróvitájában hazaárulásnak nevezte, hogy a kormány külföldieknek is lehetővé tette a magyar termőföld megszerzését. Emlékeztetett arra, hogy a jobbikos képviselők korábban az elnöki pulpitus elfoglalásával tiltakoztak az új földtörvény elfogadása ellen. Az ülést vezető Jakab István az ellenzéki politikus felszólalási időkeretének végén...

Az EB szerint jogosan...

Az EB szerint jogosan használják a szlovákok a Tokaj márkanevet Elutasította csütörtökön a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság a magyar fellebbezést a "Tokaj" márkanév ügyében,...

Ketten meghaltak balesetben...

Két ember meghalt, és ketten megsérültek a 63-as úton, Szekszárd közelében, amikor két személygépkocsi ütközött - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Huszti Gábor...

Megszűnt a 240 milliós...

FRISSÍTVE: indulhat a büntetőeljárás. Megszűnt Simon Gábor volt szocialista politikus képviselői mandátuma, miután csütörtökön megérkezett lemondó levele az Országgyűlés elnökéhez -...

Kövér: 1400 ügyből kevesebb...

Kövér: 1400 ügyből kevesebb mint tíz jutott el a bíróságra A 2010-es kormányváltás után 1400 elszámoltatási ügyben indítottak vizsgálatot kormányzati szervek, ebből kevesebb mint tíz...

Mazsihisz: „Az izraeli...

Nem jelent visszalépést a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közgyűlésének határozataihoz képest a miniszterelnöknek írt levél - jelentette ki Heisler András szerdán...

Hatályon kívül helyezték a...

Hatályon kívül helyezték a tábornokokat felmentő ítéletet Az elsőfokú, felmentő ítéletet hatályon kívül helyezte és új eljárást rendelt el szerdán a minősített vesztegetéssel vádolt...

A munkáspárt gyűjtést szervez Kádár sírhelyének megváltására

A munkáspárt gyűjtést szervez Kádár sírhelyének megváltására A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság szerdai soros ülésén többségi döntéssel védettnek minősítette Kádár János síremlékét, ezáltal a sír nem felszámolható - közölte a testület az MTI-vel. A Magyar Munkáspárt elnöksége az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében úgy vélekedett, hogy "Kádár János a magyar nemzeti történelem kiemelkedő egyénisége volt, hosszú éveken át Magyarország miniszterelnöke, egy történelmi korszak meghatározó személyisége". Éppen ezért sírjának gondozása a nemzet, és a mindenkori kormány feladata, függetlenül attól, ki hogyan vélekedik Kádárról...

Simon Gábor szándékosan vallott be hamis adatokat?

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága szerint szándékosan közölt valótlan adatokat a szocialista Simon Gábor vagyonnyilatkozatában. A testület javasolja az Országgyűlésnek a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését - jelentette be a testület KDNP-s elnöke szerdán Budapesten újságíróknak a bizottság zárt ülése után. Rubovszky György közölte, a bizottsági ülés előtt emailt kapott Simon Gábortól, amelyben a képviselő arról tájékoztatta, hogy nem jelenik meg az ülésen és a nap folyamán lemond parlamenti mandátumáról. Hozzátette: megkeresték az Országgyűlés elnökének titkárságát, ahol...

Az Ipsos szerint izmosodott a Jobbik és a Fidesz-KDNP is

Aktivizálódtak a választópolgárok, és ennek következtében több pártnak is sikerült gyarapítania táborát: erősödött a legtöbb támogatóval bíró Fidesz-KDNP és a rangsorban harmadik Jobbik is. A kormánypárti szövetség hívei aktívabbak is, mint a támogatottság szempontjából második baloldali összefogásé - derül ki az Ipsos február első felében végzett közvélemény-kutatásának eredményéből. Az ország felnőtt lakossága körében végzett, az MTI-hez szerdán eljuttatott felmérés szerint a Fidesz-KDNP-szövetség vezet, a múltkori 28 százalékról 30 százalékra bővült támogatói körének mérete. A...