A Fidesz amondó, a Gyurcsány-koalíció kórusban hazudik

A Gyurcsány-koalíció jelenleg is kórusban hazudik - így reagált a nagyobbik kormánypárt szerdán közleményben arra, hogy a baloldali összefogás szerint a paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött megállapodás évtizedekre devizaadóst csinál minden magyarból, és eladja az ország függetlenségét. A Fidesz erre válaszul azt írta: "ma már nemcsak azt tudjuk, hogy korábban mindannyian támogatták a paksi atomerőmű bővítését és milliárdokat kaszált rajta a szocialista Józsa István és 80 millió forintot Gyurcsány Ferenc is, hanem ma már azt is tudjuk, hogy még egy évvel ezelőtt...

Kövér nem akar kegyelmet a jobbikos Gaudinak

Kövér nem akar kegyelmet a jobbikos Gaudinak A kiszabható legnagyobb összegű bírságot javasol kiróni Kövér László házelnök Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselőre, aki a múlt csütörtöki, utolsó parlamenti ülésen eltávolította az ülésteremből az európai uniós zászlót és kidobta azt a Parlament épületéből. Kövér László azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Gaudi-Nagy Tamás képviselő tiszteletdíját 166.195 forinttal, az akcióban szintén részt vett Lenhardt Balázs független, volt jobbikos képviselő tiszteletdíját pedig 50 ezer forinttal csökkentse. A házelnök indoklása szerint a két képviselő az Országgyűlés tekintélyét, rendjét...

Bajnai szerint a forintgyengülés "felzabálja" a rezscsökkentést

Bajnai szerint a forintgyengülés Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője szerint a kormány "kontár" gazdaságpolitikája miatt gyengülő forintárfolyam az ország valamennyi állampolgárát kedvezőtlenül érinti és a rezsicsökkentés hatását is ellensúlyozza. Az ellenzéki politikus erről szerdán, Budapesten beszélt újságíróknak. Úgy fogalmazott, Orbán Viktor miniszterelnök jobb keze nem tudja, mit csinál a bal. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden ugyanis hiába intette óvatosságra Matolcsy György jegybankelnököt, az MNB tovább vágott a kamaton, aminek hatására szerda reggelre ismét 313 forint fölé drágult...

Bokros Lajos pártjával...

Bokros Lajos pártjával színesedik Bajnaiék Összefogása Egy liberális-konzervatív erővel színesedik az Összefogás azzal, hogy a Bokros Lajos nevével fémjelzett Modern Magyarország...

A fél országoban, így...

Kilenc megyére és Budapest területére szerdára is figyelmeztetést adott ki a tartós, sűrű köd miatt a meteorológiai szolgálat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint...

A Fidesz-KDNP nyerte meg az...

A Fidesz-KDNP nyerte meg az 500-as aláírásversenyt A Fidesz-KDNP képviselőjelöltjei már hétfőn mind a 106 körzetben összegyűjtötték a választási induláshoz szükséges számú...

Fidesz: az MSZP-s Kordás...

A Fidesz nem használ fel közfoglalkoztatottakat semmilyen pártrendezvényen, és arra kéri az MSZP-t, hogy hagyja abba "a kétségbeesett hazudozást". A nagyobbik kormánypárt keddi...

Lekerülnek a polcokról a...

Lekerülnek a polcokról a magas transzzsírsav-tartalmú ételek Keddtől hatályos az a rendelkezés, amely az élelmiszerekben található transzzsírsav mennyiségére vonatkozik. A rendelet...

Portik Tamás időközben sok...

Mintegy másfél órán keresztül beszélgetett egy büntetés-végrehajtási intézetben az Országgyűlés Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága Portik Tamással, az...

Gyanúsítottként hallgatták ki a volt MSZP-s Simon Gábort

Gyanúsítottként hallgatta ki Simon Gábor volt országgyűlési képviselőt kedden a Központi Nyomozó Főügyészség - közölte az MTI-vel Keresztes Imre, a főügyészség vezetője. A volt szocialista országgyűlési képviselővel kapcsolatban a főügyész közleményében azt írta: a Központi Nyomozó Főügyészség Simon Gábort az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntettével, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntettével, valamint két rendbeli magánokirat-hamisítás vétségével gyanúsítja. Simon Gábor a gyanúsítotti kihallgatáson tagadta a terhére rótt...

Orbán szerint az innovatív politika "fekszik a magyaroknak"

Orbán szerint az innovatív politika Csak az innovatív politika vezethet ki a mai válságból - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden a GE budapesti globális üzleti szolgáltató központjának megnyitóján, ahol fantasztikus sikertörténetnek nevezte Magyarország és az amerikai GE együttműködését. Csak az innovatív vezetésű politika lehet sikeres a jövőben, ami ráadásul "fekszik a magyaroknak" - fogalmazott beszédében a kormányfő. Megjegyezte, amikor Magyarország kritizálja az Európai Unió lassú válságkezelését, akkor azt a közösség javítása érdekében teszi, hogy azon belül lehessen jobb teljesítményt...

Nem fontos, hogy milyen a sorrend az ajánlólapokon

Nem fontos, hogy milyen a sorrend az ajánlólapokon Nincs jogi jelentősége annak, hogy milyen sorrendben szerepelnek a pártszövetségek tagszervezetei az ajánlólapokon, erről a Nemzeti Választási Iroda (NVI) tájékoztatta a pártokat - jelentette ki a NVI vezetője kedden, az M1 Ma reggel című műsorában. A tévedés csupán akkor jelenthet problémát, ha a pártszövetség egy tagszervezete lemarad a szavazólapról, ez meg csupán egy csongrádi egyéni választókerületben fordult elő - közölte Pálffy Ilona. A sorrendi hiba nem csupán az Összefogás pártjainál fordult elő, a Fidesz-KDNP esetében is számos alkalommal felcserélődött a tagpártok...

Rubovszky az ügyészséghez...

Az ügyészséghez fordult az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke Simon Gábor volt MSZP elnökhelyettes "alternatív" vagyonnyilatkozatát kérve - írja a...

Az egész országra...

Az egész országra figyelmeztetést adott ki a tartós, sűrű köd miatt keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írták: keddre virradó éjjel...

Az NVI szerint az...

Az NVI szerint az ügyintézők sara a hibás ajánlóívek kiadása Már 2600 egyéni jelölt összesen 320 ezer ajánlóívet igényelt az országgyűlési egyéni választókerületi választási irodáktól -...

Eldőlt: nem lesz...

Elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) Szigetvári Viktor és Jávor Benedek közös, az atomerőművi blokkok építése ügyében tett népszavazási kérdésének hitelesítését a testület...

Az LMP nem panaszkodik,...

Az LMP aláírásgyűjtési kampánya fennakadások nélkül indult el hétfőn - mondta budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett. Az ellenzéki párt társelnöke elmondta, választókörzetenként...

Gyurcsány már a négy év...

Gyurcsány már a négy év múlva esedékes összefogást sürgeti Újra össze kell fognia a baloldali liberális tábornak 2018-ban, mert akkor sem lesz kétharmaduk a jelenlegi szabályozás...

Paks nem hagyja nyugton a parlamenti képviselőket

Egyelőre a parlament még csak a paksi erőműbővítést hagyta jóvá, a paksi bővítéssel kapcsolatos hitelszerződést még nem, így elképzelhető, hogy az utolsó parlamenti nap után még egy rendkívüli parlamenti ülés következik - derült ki Varga Mihály ATV-nek adott interjújából. A Nemzetgazdasági Minisztérium által megtárgyalt, a paksi bővítéssel kapcsolatos hitelszerződést a jövő heti kormányülésen hagyhatja jóvá a kabinet, a következő lépés pedig az lesz, hogy ennek be kell kerülnie a parlament elé. "Ha ez indokolja egy rendkívüli ülés összehívását, akkor én ezt mindenképpen...

Küldik az ajánlóíveket, kezdődik az aláírásgyűjtés

Küldik az ajánlóíveket, kezdődik az aláírásgyűjtés Mától kaphatják meg a választási irodáktól a jelöltek és jelölőszervezetek az ajánlóíveket, ezzel elkezdődik az áprilisi országgyűlési választás aláírásgyűjtése. Az áprilisi országgyűlési választáson jelöltként indulni szándékozóknak ajánlóíveken kell az induláshoz szükséges 500 érvényes támogató aláírást összegyűjteniük. A választáson indulni szándékozó pártoknak, jelölteknek az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságnál kell igényelniük az ajánlóíveket. Az igényléseket már leadhatták korábban is a pártok és jelöltként indulni szándékozók, de a választási...

Orbán a Millenárison: "Fújjátok meg a kürtöket és nyergeljetek"

Orbán a Millenárison: Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország egy nagy, felívelő korszak küszöbén áll, ezért az április 6-i parlamenti választáson újra meg kell mutatni: "erősek és egységesek vagyunk". A kormányfő vasárnapi évértékelő beszédében azt is mondta, senki nem gondolta volna néhány éve, hogy Magyarország képes lesz a saját lábára állni és az uniós átlagot meghaladó növekedést elérni.   A miniszterelnök hét héttel az országgyűlési választás előtt tartott, tizenhatodik évértékelő beszédében, a teltházas Millenáris Teátrumban azt mondta: a magyar gazdaság több mint egy...