A tanárok nem szeretik a minősítési rendszert
Jövő kedden tárgyal a tanárok minősítéséről Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkárral a Pedagógus Sztrájkbizottság - közölte a Pedagógusok Szakszervezete kedden az MTI-vel. A Magyar Hírlap keddi számában Galló Istvánnéra, a Pedagógusok Szakszervezetének elnökére hivatkozva azt írta: a köznevelési helyettes államtitkár aznap találkozik a pedagógus sztrájkbizottsággal, hogy tisztázzák a minősítési eljárás körüli kérdéseket. A PSZ MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a szakszervezet elnöke tévesen informálta a médiát az esemény időpontjáról, az egyeztetés nem most...Az adózók fele az egyházakat támogatja adója egy százalékával
Folyamatos érkeznek az szja-bevallások, velük pedig azok az 1+1 százalékok, amelyek civil szervezeteknek, illetve egyházaknak ajánlhatók fel. Rendelkezni csak a ténylegesen be is fizetett 1 százalékról lehet, azaz egy állami bevétel átirányításról van szó - hangsúlyozta Latorcai Csaba helyettes államtitkár. A meg nem címzett, azaz így a költségvetésben maradt egy százalékokat korábban bármilyen célra fel lehetett használni, de tavaly év végén a kormány azt kérte az Országgyűléstől, 2015-től ezek pénzek is állhassanak a civil szervezetek rendelkezésére, így a fel nem ajánlott 1...
Gyurcsány bepánikolt? A Fideszre nyomná a 2006-os pesti balhét
FRISSÍTVE. Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz készítette elő a 2006 szeptember közepén elindult zavargásokat. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke erről hétfőn este beszélt egy érdi fórumon. A Dorosz Dáviddal, a PM országgyűlési képviselőjelöltjével (Pest megye 1-es számú választókerület) és Szigetvári Viktorral, az Együtt 2014 társelnökével közösen tartott fórumon Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédről nyilvánosságra hozott titkosszolgálat anyagokkal kapcsolatban azt mondta, azokból egy dolgot sikerült megtudni: a szivárogtatás utolsó fázisában az anyagok a Fideszhez kerültek, ők...13%-os árcsökkentést hozhat...
A számítások szerint 13 százalékkal csökkenthető lesz a villamos energia ára, ha Pakson megvalósul a kapacitásbővítés, azaz...
Kezdeményezik a...
A közműszámlákon szereplő alapdíjak jelentős csökkentésének vagy teljes megszüntetésének vizsgálatát javasolja a Fidesz a...
Orbán a közmunka...
A közmunka kapu, amelyen keresztül be lehet lépni a segély világából a munka világába, ezért azt meg kell becsülni - mondta...
Ötmilliárdot tartanak...
Irigylésre méltó az országgyűlési képviselők többségének anyagi helyzete. A Blikk a vagyonnyilatkozatok alapján összesítette a pénzügyi vagyonukat, és kiderült: a képviselők 4,7 milliárd...Lázár újabb segítséget ígér...
A kormány szerdai ülésén tárgyalja, miként lehet valóban non-profittá tenni a közműszolgáltatásokat, hogyan kaphatnak újabb segítséget a fogyasztók - jelentette ki Lázár János...A plakáton és szórólapon is...
A választási kampány idején a kampánykiadványokat engedély és bejelentés nélkül lehet előállítani és terjeszteni, de azokon minden esetben szerepelnie kell az impresszumnak. A választási...Gyurcsány-interjú az ATV-ben: mi volt Őszödön? - VIDEÓ
Gyurcsány Ferenc tagadja, hogy a tudtával és a hozzájárulásával hozták nyilvánosságra őszödi beszédét. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorának szombati, rendkívüli adásában nemmel felelt arra a kérdésre, hogy volt-e része a felvétel kiszivárogtatásában. A volt miniszterelnök kijelentette, az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján nyilvánosságra hozott két jelentés közül abból egy szó sem igaz, amelyik Rózsa-Flores Eduardótól származó információkra támaszkodva lehetséges alternatívaként említi, hogy ő állt volna az eset hátterében. Az exkormányfő azt is...Megyünk a 3 milliárd felé: most sincs ötös a lottón
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: Nyerőszámok: 40 (negyven) 44 (negyvennégy) 62 (hatvankettő) 75 (hetvenöt) 84 (nyolcvannégy) Joker: 338992. Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; a 4 találatos szelvényekre egyenként 3 240 680; 3 találatos szelvényekre 30 435; 2 találatos szelvényekre 1880 forintot fizetnek. A két darab Joker-telitalálatra egyenként 13 323 715 forintot fizetnek.Végső búcsút vettek Jancsó Miklóstól
Sok száz tisztelője, barátja, pályatársa kísérte utolsó útjára Jancsó Miklós kétszeres Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas filmrendezőt szombaton a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. "Nélküled ma más lenne a világ, más képeket látnánk, és másként viszonyulnánk a filmhez és a körülöttünk lévő világhoz" - emlékezett pályatársára Tarr Béla filmrendező, hozzátéve: Jancsó Miklós a nézőket felnőtt, egyenrangú, partnernek tekintette. Mint mondta, a rendező megmutatta, hogy egy film értékét nem a mozibevétel határozza meg, hanem hogy mennyire érinti meg az embereket, mennyire válnak...
Titkosszolgálati jelentés...
Nyilatkozatok sora jelent meg az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról szóló AH-jelentés (lásd korábbi cikkünkben - a szerk.) megjelenésének másnapján, szombaton. Az alábbiakban a hazai...Újabb Gyurcsány-botrány:...
A magyar demokráciát megroggyantó 2006-os Gyurcsány-féle őszödi beszéd kiszivárogtatója egy MSZP-s politikus, aki a...
A legfürgébbek a Fidesz...
Nyilvántartásba vette az első országos listát az áprilisi országgyűlési választásra pénteki ülésén a Nemzeti Választási...
Balog: Partnerséget ajánl a...
Partnerséget ajánl a kormány a cigányságnak - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere pénteken Miskolc lyukóvölgyi városrészében, ahol közösségi házat adott át. Balog Zoltán...Három-három milliárd jut új...
Tízmilliárd forintot fordít a kormány az országos köznevelési infrastruktúra-fejlesztésre, amelynek részeként uszodák, tornatermek, tantermek újulhatnak meg és épülhetnek. Ezen kívül...Baj lesz: egyre kevesebb a...
Magyarországon egyre kevesebb aktív korú munkavállaló befizetett járulékából kell egyre több nyugdíjas járandóságát kifizetni, a következő 15 évben ugyanis várhatóan 514 ezerrel csökken a...A rezsibiztos megakadályozná az energiacégek extraprofitját
Az energiacégek szeretnék a rezsicsökkentés miatt lecsökkent extraprofitjukat pótolni - véli a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa. Németh Szilárd hozzátette: a kormánytöbbség minden eszközt meg fog ragadni, hogy ehhez a pénzhez ne juthassanak hozzá. Váratlanul korai időpontban tartja éves közgyűlését idén az Elmű-Émász. Az áramszolgáltató a szokásos április közepi időpont helyett március 21-re hívta össze a részvényeseket. Egyes vélemények szerint ezzel biztosítják, hogy április elejéig, a választásokig kifizethessék az osztalékot. Az Elmű szóvivője megerősítette, hogy a...
Orbán továbbra is az egyszámjegyű jövedelemadó híve
A kedvező gazdasági folyamatok, így például a növekedés, a rezsicsökkentés és a bővülő foglalkoztatottság folytatására számít Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő a Kossuth Rádiónak adott péntek reggeli interjújában kiemelte a magyar külkereskedelmi mérleg tavalyi rekordját is, szerinte a forint mostani árfolyammozgása ellenére azért nincs baj, mert az ország több árut állít elő és ad el külföldön, mint amennyit behoz. Még alacsonyabb rezsi és minden magyar embernek megélhetést biztosító munka - Orbán Viktor szerint most ez az a két cél, amelyet reálisan kitűzhetnek maguk elé....
Lezsák Sándor szerint újjászerveződött az ország
Négy esztendővel ezelőtt újjászerveződött ez a haza - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön Lakiteleken, a Nemzeti Fórum országos kampánynyitó rendezvényén. "Kétharmaddal kaptunk lehetőséget, hogy megállíthatatlanul és feltartóztathatatlanul tegyük a dolgunkat" - hangsúlyozta a Fidesszel szövetséges Nemzeti Fórum elnöke, Bács-Kiskun megye 4-es választókerületének Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje. Lezsák Sándor szólt arról, hogy a 2010-es választás azért volt döntő jelentőségű, mert "nem kaptuk meg sem 1990-ben, sem később azt a...A rovat további témái
- MSZP: csökkent a születésszám, bukott a Fidesz családpolitikája
- Orbán húsvét után tárgyalna a Mazsihisz vezetésével
- Egységes jövedelemadó-rendszerrel kampányol az LMP
- Mesterházy elismerte, hogy titokban tárgyalt Paksról
- Elmentek nekik otthonról? - Gyurcsányék után Bokrosék is a csapatban
- Május végén avatják csak a német megszállás áldozatainak szobrát
« Előző
19764 | 19791 | 19818 | 19845 | 19872 | 19899 | 19926 | 19953 | 19980 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...

