MSZP: csökkent a születésszám, bukott a Fidesz családpolitikája
2014. február 20. csütörtök 17:04

Bangóné Borbély Ildikó, a szocialista párt elnökségi tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 88 700 gyermek született, 1569-cel, 1,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
A politikus ezt a Fidesz "családellenes" politikájának bizonyítékaként értékelte, hozzátéve: 2006 és 2009 között átlagosan csaknem tízezerrel több gyermek született, mint tavaly.
Szerinte a születésszám csökkenésének egyik oka, hogy a kiskeresetűek nem tudják igénybe venni a gyermekek utáni adókedvezményt. Hozzátette: a Fidesz-kormány bizonytalanságot okozott, sokan ezért nem vállalnak gyermeket, a fiatalok jelentős része pedig külföldre ment az elmúlt négy évben, így az ő gyerekeik már ott születnek meg.
Azt ígérte, ha az Összefogás győz a választáson, minden családban lesz legalább egy kereső, igazságosabb adórendszert vezetnek be, megemelik a családi pótlékot, visszaállítják a szülés után dolgozni visszatérő nők munkahelyi védelmét, stadionok helyett pedig bölcsődéket és óvodákat építenek.
Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt képviselőjelöltje kiemelte: amióta a statisztikát vezetik, csak egy olyan év volt, amikor a tavalyinál kevesebb gyermek született. Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egy éve még a születésszám növekedését vetítette előre, várakozása azonban nem igazolódott.
Beszélt arról is, hogy a gyermekvállalási kedvet nem lehet adminisztratív eszközökkel ösztönözni, ehhez kiszámítható, tervezhető jövőre és nyugodt környezetre lenne szükség.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...

