„Erősen fejlett” hölggyel húzták csőbe a zalai trafikost
2014. február 11. kedd 16:28
Az eladónak kötelessége meggyőződni arról, hogy a dohányt vásárló nem fiatalkorú-e, a hatóságnak pedig nem kötelező igazolnia a 18 évesnél fiatalabb próbavásárló megbízólevelét - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője egy jogerős ítélet nyomán kedden az MTI-t.
Beznicza Árpád az előzményeket felidézve közölte: 2013 nyarán a Zala Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége ellenőrzést tartott egy zalai nemzeti dohányboltban. A próbavásárlás során az eladó dohánytermékkel szolgálta ki a fiatalkorú vevőt.
A történtek miatt a dohányboltot üzemeltető vállalkozót 100 ezer forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtották, és az üzletben 30 napra felfüggesztették a dohánytermékek forgalmazását. A döntés ellen a vállalkozó eredménytelenül fellebbezett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál, ezért keresettel fordult a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz.
A tárgyaláson a felperes azzal érvelt: az "erősen fejlett, akár 25 évesnek is kinéző hölgy" testi jegyei alapján az eladóban nem merült fel a gyanú, hogy fiatalkorúval áll szemben. A felperes sérelmezte, hogy az ellenőrzés során nem derült ki számára a fiatalkorú tényleges életkora, nem mutatták be a megbízólevelét sem, továbbá jogellenesnek tartotta a dohánytermékek forgalmazásának felfüggesztését is.
A bíróság hétfőn jogerősen meghozott ítéletében elutasította a dohányboltos keresetét és kötelezte a perköltség megfizetésére is.
Az indokolás szerint az ellenőrzés során csak az ellenőrök kötelesek magukat hitelt érdemlően igazolni, a fiatalkorú résztvevő megbízólevelét nem kötelező bemutatni, de az ellenőrzöttnek joga van betekintést kérni e dokumentumba.
A felperes érvelésével szemben a bíróság arra az álláspontra jutott, hogy a törvény megfelelő értelmezése szerint a kereskedőnek kötelessége betartani azt a szabályozást, hogy 18 év alatti fiatal ne juthasson dohánytermékhez, vagyis "objektív kétség esetén" ellenőriznie kell a vevő életkorát.
A bíróság mindemellett úgy ítélte meg, hogy a dohánytermékek forgalmazásának felfüggesztésre a fogyasztóvédelmi törvény adott lehetőséget.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyarország örömmel biztosít...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Frissen végzett rendőrök álltak...