Nincs öttalálatos a lottón – négyes több is van
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 3 (három)35 (harmincöt)37 (harminchét)43 (negyvenhárom)52 (ötvenkettő)Joker: 563469.Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;a 4 találatos szelvényekre egyenként 1 766 980;a 3 találatos szelvényekre 18 190;a 2 találatos szelvényekre 1210 forintot fizetnek.Együtt nem megy: alapvetően önállóan indul az Együtt
Önálló karakter kialakítására törekszenek az Együtt - a Korszakváltók Pártja szombati, budapesti taggyűlésének részvevői. Erről Juhász Péter társelnök beszélt újságíróknak a tisztújítással és szervezetátalakítással foglalkozó rendezvény szünetében. A politikus hangsúlyozta, azt szeretnék elérni, hogy demokratizálódjon a mindeddig választási pártként és ebből adódóan felülről irányítottan működő Együtt.Juhász Péter megerősítette, tisztában vannak azzal, hogy rossz kompromisszumok eredményezték a baloldali összefogás áprilisi választási vereségét, az európai parlamenti választáson...Vona: a Fidesz a Jobbik „legveszélyesebb” ellenfele
Meg akarja nyerni a választást a Jobbik 2018-ban, az őszi önkormányzati választásokon pedig az a cél, hogy a párt települési szinten is bebiztosítsa második helyét - jelentette ki Vona Gábor elnök a párt XI. tisztújító kongresszusán szombaton Budapesten. A Jobbik elnöke a legkíméletlenebb időszaknak nevezte elnöksége most záruló két évét, amelyben az volt a fő kérdés, hogy meg tudják-e roppantani a pártot vagy megmarad. Hozzátette: utóbbi történt, s még előbbre is tudtak lépni.A következő két évet az alapok lefektetése időszakának nevezte, példaként említve, hogy országos...
Fidesz: Tasnádi László...
Szakmai és nem politikai munkát végez Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára - jelentette ki Kocsis...
Az RTL szerint a médiaadó...
Az RTL Magyarország visszautasít minden olyan híresztelést, amely azt sugallja a közvélemény számára, hogy társaságuk eddig nem, vagy nem megfelelő mértékben vette ki a részét a...12 katona maradványaira...
Összesen tizenkét, a második világháborúban elesett német és magyar katona maradványát találták meg a Várkert Bazár felújításának májusi munkálatai során - közölte a Honvédelmi...Nyilvános lehet Kovács Béla...
Mérlegeli az Alkotmányvédelmi Hivatal, hogy nyilvánossá tegyék Vona Gábor Jobbik-elnök és a párt EP-képviselőjének, Kovács Bélának a nemzetbiztonsági bizottsági meghallgatásáról készült...Schiffer nem vár csodát az...
Nem vár nagy fordulatot az önkormányzati választástól az LMP társelnöke. Schiffer András a köztévében beszélt arról is,...
Lázár szerint az RTL...
Az RTL vezetői azt gondolják, törvényen felül állnak, nekik nem kell adózniuk - mondta a pénteki Napi Gazdaságban megjelent interjújában Lázár János. Azzal kapcsolatban, hogy a csatornán...A héten másodszor is emelkedett az üzemanyagok ára
Emelte bruttó 4-4 forinttal a gázolaj és a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. Az emeléssel a gázolaj literenkénti átlagára 422-423 forintra, a benziné 421-422 forintra nőtt. A Mol legutóbb szerdán változtatott az árakon, akkor bruttó 5 forinttal emelte a gázolaj és 4 forinttal a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a...Demonstrációt szervez a cigány önkormányzat Miskolcon
Demonstrációra készülnek Miskolcon a romák, mert szerintük a városi közgyűlés májusi ülésén elfogadott, az úgynevezett nyomortelepek felszámolásáról szóló határozat diszkriminatív, hátrányosan érinti a telepeken élőket - közölte Váradi Gábor, a Miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön. Váradi Gábor elmondta: június 25-én délután a demonstráció résztvevői a miskolci városháza elé vonulnak. A kisebbségi vezető azt is közölte: nyílt levelet fogalmaztak meg Orbán Viktornak, kérve a miniszterelnököt, hogy segítsen megoldani az "egyre...Az Ipsos szerint változatlan a sorrend: Fidesz, Jobbik, MSZP
Az Ipsos legfrissebb felmérésében a pártok sorában továbbra is a Fidesz áll az első helyen, a Jobbik a második legerősebb, az MSZP támogatottsága csökkent, de a baloldalon még mindig a legnagyobb. Az Ipsos az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: az európai parlamenti választások eredménye lényegében csak az MSZP támogatottságán hagyott nyomot. A kutatócég felmérése szerint elmúlt egy hónapban 11-ről 8 százalékra csökkent a szocialisták tábora a választókorú népességben. Ugyanakkor, mint hozzátették, a baloldali ellenzéken belül továbbra is az MSZP-nek van a...Büntetőbírót ítélt 10 év...
Büntetőbírót ítélt el csütörtökön nem jogerősen a Debreceni Törvényszék: N. Norbert Barnát, a Csongrád Megyei Bíróság volt tanácselnökét vezető beosztású, hivatalos személy által...Kivizsgáltatnák, „miért nem...
Részletes vizsgálatot kér a Fidesz parlamenti frakciója a kormánytól arról, miként állhatott elő az a helyzet, hogy "a sokmilliárdos nyereséggel rendelkező RTL csoport Magyarországon...Pécs után a győri Nemzeti...
Idén a Győri Nemzeti Színház ad otthont a hetedik alkalommal megrendezett Színészünnepnek. A szeptember 5. és 8. között zajló eseménysorozat végén adják át a Kaszás Attila-díjat, amelyért...Több funkció is szóba jöhet...
Meghatározó szereplő marad az Együttben Bajnai Gordon, és ezután is részt fog venni valamely politikai döntéshozó testületben...
Schmuck szobrot állítana...
Horn Gyula volt szocialista miniszterelnöknek, a baloldal ikonikus alakjának minden tisztelet kijár, és ezért méltatlan, hogy...
Naponta százan tesznek...
Az úgynevezett közérdekű bejelentések száma, amelyeknek majdnem a felét névvel, címmel vállalják, 2011-ben még a harmincezret sem érte el, tavaly pedig már meghaladta a 37 és fél ezret,...Bánki Erik két javaslatát is tárgyalja ma a parlament
Egynapos rendkívüli ülést tart ma az Országgyűlés, amelyen a képviselők a nemzetgazdasági miniszter bankszanálással összefüggő javaslatát is megtárgyalhatják, de várhatóan napirendre kerül a lakáscélú munkáltatói támogatással kapcsolatos jogszabály módosítása és a távszerencsejáték engedélyezésének kérdése is. A Ház ülése 9 óra 30 perckor kezdődik, a képviselők ekkor az utolsó idegen megszálló katona Magyarországról történt távozására emlékeznek, majd napirend előtti felszólalások következnek. A rövidnek ígérkező határozathozatali periódusban egy magyar-kuvaiti diplomácia...
Hunvald György visszatért és már kerületi elnök is lett
Nagy többséggel Hunvald Györgyöt választották meg az MSZP VII. kerületi elnökének - írta a hvg.hu szerdán. A hírportál egy név nélkül nyilatkozó kerületi politikusra és egy fővárosi MSZP-s vezetőre hivatkozva számolt be a megválasztás tényéről. Mint jelezték, az Origo korábban azt közölte, hogy a helyi szocialisták őt akarják indítani a polgármester-választáson, a hvg.hu azonban most úgy értesült, hogy Hunvald György a napokban jelezte, nem ragaszkodik a jelöltséghez. Az MSZP július 19-én tartja tisztújító kongresszusát, amelyet felmenő rendszerű tisztújítás előz meg. Az...Varga helyett Lázár lesz az ország uniós főtárgyalója
Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert jelölte ki a kormány a 2014-2020-as programozási időszak tervezésének koordinációjáért felelős uniós főtárgyalónak. A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jegyezte határozat a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg. Lázár János feladata, hogy a Közös Stratégiai Keret alá tartozó alapok ügyében egyeztessen az Európai Bizottsággal, vezesse a tárgyalásokat és képviselje a magyar álláspontot. A kormány egyúttal visszavonta azt az előző ciklusban hozott határozatát, amelyben a 2014-2020-as programozási időszak előkészítéséért felelős...
A rovat további témái
- Hitte volna? Egyre kevesebb hajléktalan dolgozik
- Gyurcsány szerint minden rendben a baloldalon
- MSZP: a „fideszes haverok seftelhetnek” továbbra is a gázzal
- Nyomozás indult az MSZP-s Molnár Zsolt zsarolása ügyében
- Két hét után emelkedett a gázolaj és a benzin ára is
- Háborog az MSZP az önkormányzati törvény miatt
« Előző
19035 | 19062 | 19089 | 19116 | 19143 | 19170 | 19197 | 19224 | 19251 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...

