Rogán nem bírta ki, beszólt az RTL Klubnak
Interjút adott az MTI-nek Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, amelyben beszélt a devizahitelesek ügyéről és a törvényhozásról, valamint beszólt az RTL Klubnak. A felsőoktatási törvény módosítását és a bankszanálási törvényt még elfogadja a parlament a július 4-éig tartó rendkívüli ülésszakban, a devizahitelesekre vonatkozó általános szabályokat azonban csak az ősszel hozzák meg - mondta el az MTI-nek a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. A futó törvények, vagyis a kormányzati szerkezetátalakítással összefüggő javaslatok, kisebb adószabály-változtatások mellett a felsőoktatási...
A Jobbik felháborodott a Bankszövetség álláspontján
A Jobbik a devizahitel-probléma kezelése során nem fogja figyelembe venni annak a bankrendszernek az igényeit, amely szerintük az elmúlt évtizedben hozzájárult az emberek kifosztásához, és felháborítónak tartja, hogy a Magyar Bankszövetség elvárásokat támaszt. Erről Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese számolt be a sajtónak reagálva a Magyar Bankszövetség hétfői közlésére. Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára hétfőn, a Kúria jogegységi határozatának kihirdetése után azt mondta: azt várják a kormánytól, hogy szakmai és végleges megoldás szülessen, amelynek során...
A Fidesz szerint Kunhalmi "megint hazudott"
A Fidesz szerint Kunhalmi Ágnes megint hazudott és évekig becsapta a választókat. A nagyobbik kormánypárt így reagált arra, hogy az MSZP elnökségének tagjáról kiderült: 2005-ben büntetőeljárás folyt ellene és jogerősen pénzbüntetésre ítélték közokirat-hamisításért. Kunhalmi Ágnes a hvg.hu-nak adott interjúban azt mondta, hiszi, hogy az új politikának az őszinte fellépésről kell szólnia. Ezért tartja fontosnak elmondani, hogy 2005 novemberében jogerősen pénzbüntetésre ítélték közokirat-hamisításért, egy diákigazolványos visszaélésért. Az MSZP-s politikus egy érvényesítő matricát...Maléter Pál özvegye nem...
Maléter Pál özvegye nem tudott az 1956-os mártírok emléknapjára szervezett Omega- és Scorpions-koncert ellen írt tiltakozó közlemény egy részéről. Gyenes Judit az MTI-hez kedden...Saját helyközi járatot...
Az Esztergomi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki a benne hagyott kulccsal elindított egy autóbuszt, és hazament vele Kesztölcre - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei...Indul az egységes...
Országosan egységes mobilrendszeren keresztül lehet július 1-től fizetni a parkolásért és az autópálya használatért. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NMFR) kedden az MTI-vel közölte, a...A Bankszövetség kiakadt a...
A Magyar Bankszövetség szerint a Kúria hétfői döntése méltánytalan volt, de a bankszövetség elfogadja - mondta Kovács Levente,...
Gyurcsány küzd mind a...
A Demokratikus Koalíció véleménye szerint Nagy Imre örökségéből a ma számára talán leginkább az az üzenetértékű, hogy a...
Nyilvántartásba veszik a...
Áder János magyar és Joachim Gauck német köztársasági elnök kezdeményezésére és támogatásával európai nyilvántartás készülhet...
Kúria: szigorú feltételekhez kötött az egyoldalú szerződésmódosítás
A devizahiteleknél alkalmazott árfolyamrés tisztességtelen, az árfolyamkockázat tisztességessége azonban csak akkor vizsgálható, ha a pénzintézet nem megfelelő tájékoztatása miatt az átlagos fogyasztó számára a szerződés erre vonatkozó része nem érthető. Az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége pedig nagyon szigorú feltételekhez kötött - mondta ki a Kúria hétfői jogegységi döntésében. A Kúria hétfői sajtótájékoztatóján Simonné Gombos Katalin, a Kúria polgári kollégiumának szóvivője kiemelte: a döntés alapján tisztességtelen az árfolyamrés, helyette a Magyar Nemzeti Bank...Áder: ez a nap a közösen elszenvedett múltról is szól
Huszonöt évvel ezelőtt a közös reményről szólt 1989. június 16., ez a remény "a kommunista blokk börtönébe kényszerített" népeknek a szabadság lehetőségét, a diktatúra végét jelentette - mondta Áder János köztársasági elnök a rákoskeresztúri Új Köztemetőben tartott megemlékezésen hétfőn. A Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 25. évfordulóján tartott rendezvényen az államfő beszédében kiemelte: ez a nap a magyaroknak az 1848-as demokratikus hagyományok folytatását és a nyugatos polgárosodás reményét, európaiságuk és függetlenségük visszanyerésének reményét is...Az esti koncert ellen tiltakoznak az '56-osok hozzátartozói
Ötvenhatos mártírok több hozzátartozója tiltakozik az 1956-os mártírok emléknapján a Hősök terén hétfő este megrendezendő Omega- és Scorpions-koncert ellen. Erről Jánosi Katalin, Nagy Imre miniszterelnök unokája tájékoztatta az MTI-t. A közleményben - amelyet Jánosi Katalin mellett Maléter Pálné, Maléter Pál özvegye és Szilágyi Júlia, Szilágyi József leánya is aláírt - úgy fogalmaznak "tiltakozunk a durva, kegyeletsértő kormányzati rendezvény" ellen.Kifejtették: ahogy október 6., úgy június 16. is nemzeti gyásznap. Az aradi vértanúk emléknapját sem keresztelik át a...
Bild-interjú: Orbán „ütötte...
"A szívek forradalma volt" címmel jelent meg interjú Orbán Viktorral a Bild című német lap hétfői számában Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 25. évfordulója alkalmából....A jövő héten nem várható 30...
A jövő héten többfelé lehet kisebb eső, zápor. A kánikula nem tér vissza: a nappali maximumok várhatóan egész héten 30 Celsius-fok alatt maradnak - derül ki az Országos Meteorológiai...Október 5. az első...
Amennyiben az első lehetséges napon, október 5-én lesz az önkormányzati választás, akkor akár már másfél hét múlva, június...
Schmidt Mária: az I....
Az I. világháború Európa testvérháborúja volt, amelyben a győztesek, Anglia és Franciaország is végzetesen meggyengültek, valójában vesztesekké váltak, és az Egyesült Államok győzött -...Itt megnézheti, nyert-e...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 1 (egy)11 (tizenegy)19 (tizenkilenc)31...Miniszterelnökség: az RTL...
A kormány helyteleníti, hogy az RTL Klub "bosszúhadjáratot indít" amiatt, hogy Magyarországon is adót kell fizetnie - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel....Megalakul a pedagógusok nemzeti kara
Szombaton tartja alakuló ülését a fővárosban a Nemzeti Pedagógus Kar, az ünnepségen beszédet mond Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere és Czunyiné Bertalan Judit, a június 15-i hatállyal kinevezett köznevelési államtitkár. A pedagóguskar - amelynek felállításáról 2013 augusztusában döntöttek - az állami és önkormányzati fenntartású köznevelési intézményekben pedagógus-munkakörben, közalkalmazottként foglalkoztatottak önkormányzattal rendelkező köztestülete. A kar tagja az a pedagógus, aki az állami és önkormányzati fenntartású köznevelési intézményekben pedagógus-munkakörben...Pintér a rendőri életpályamodell bevezetésére fókuszál
A köztisztviselők és a hivatásos állományúak életpályamodelljének kidolgozása, valamint az elektronikus közigazgatás megtervezése, megszervezése lesz a Belügyminisztérium fő feladata ebben a kormányzati ciklusban - mondta Pintér Sándor belügyminiszter azon a pénteki budapesti sajtótájékoztatón, amelyen bemutatta a tárca államtitkárait. A Belügyminisztériumnál Kontrát Károly marad a parlamenti államtitkár, Felkai László pedig a közigazgatási államtitkár. Pogácsás Tibor az önkormányzati területért, Tasnádi László pedig a rendészeti területért felel majd.
Az MSZP nettó százezerre forintra emelné a minimálbért
Az MSZP szerint nettó százezer forintra kellene emelni a minimálbért úgy, hogy a munkáltatók terhei ne növekedjenek. Erről Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője beszélt pénteken Budapesten, az egyik zálogház előtt tartott sajtótájékoztatón. Az ellenzéki politikus szerint hiába a kormánypropaganda, hogy az ország jobban teljesít, a Fidesz-KDNP elzálogosította az országot, ma a családok nyolcvan százaléka rosszabbul él, mint négy éve. Mint mondta, folyamatosan kerülnek nyilvánosságra a kutatások, legutóbb csütörtökön, amikor a GfK közölte, hogy eltűnt a...A rovat további témái
- Orbán: a rendszerváltás átmeneti, liberális korszakot hozott
- Ma kitör a vakáció: szeptember 1-jén kezdődik az új tanév
- A DK a legdinamikusabban fejlődő baloldali párt, mondja Gyurcsány
- A kormány nem mond le a Norvég Alap forrásairól
- A Jobbik szigorítana a menekültpolitikán
- Több mint 9500 Toyotát hívtak be ellenőrzésre Magyarországon
« Előző
19062 | 19089 | 19116 | 19143 | 19170 | 19197 | 19224 | 19251 | 19278 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Természetközeli élménypark vár...
- A strandok többségében május második...

