Már több mint negyvenezren érdeklődtek a CSOK iránt
Már több mint 40 ezren érdeklődtek a korábbi szocpolt felváltó családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) iránt és 1500 ügyfél már időpontot is egyeztetett az FHB valamelyik bankfiókjánál - közölte szerdán az FHB Bank az MTI-vel. A CSOK július 1-jétől indul, a vissza nem térítendő állami támogatást új lakás vásárlására, építésére, valamint használt lakás vásárlására és bővítésére is lehet kérni - olvasható a közleményben. Az otthonteremtési kedvezmény a meglévő vagy vállalt gyermekek száma, a lakás alapterülete és energetikai besorolása alapján 500 ezertől 3,25 millió...
Emelkedik a rendőrök és a katonák fizetése
A rendvédelmi és a honvédelmi dolgozói életpályamodellről szóló jogszabályok alapján júliustól 30 százalékkal emelkednek mindkét területen az illetmények. A rendvédelmi dolgozók életpályamodelljéről szóló törvény értelmében új előmeneteli és illetményrendszer jön létre az ágazatban. Megszűnik az automatikus előmeneteli rendszer, a vezetői beosztások meghatározott időre szólnak majd, a hivatásos állomány volt tagjaiból pedig létrejön a tartalékos állomány. A törvény szerint idén júliusban átlagosan 30 százalékos béremelés lesz, amit 2016. január 1-jétől évente 5-5 százalékos...
Több fontos jogszabály is változik július elsején
Több jogszabálymódosítás is életbe lép ma. Július elsejétől például használt lakás vásárlására is jár a korábban szocpolnak nevezett vissza nem térítendő állami támogatás, indul a mosógépcsere-program, a munkahelyvédelmi akcióterv kiterjesztésének köszönhetően a munkaadók adókedvezményt kapnak a mezőgazdasági foglalkoztatottak után és a magyar autósok adatai kiadhatók lesznek a külföldi szabálysértési hatóságnak. A lakásépítési, illetve -vásárlási kedvezmény néven futó, vissza nem térítendő állami támogatás átalakul: a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) meglévő használt...Szünidő: 144 ezer gyerek...
Mintegy 144 ezer gyerek kap a nyári szünet idején napi háromszori étkezést a települési önkormányzatokon keresztül - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti...Fidesz: tűrhetetlen, ami...
Tűrhetetlennek és felháborítónak nevezte a debreceni migrációs tábornál előző nap történteket Pósán László, a Fidesz debreceni...
Több mint ötvenezer...
A villámcsapások okozta elsődleges károk száma évi 23 ezer, ezekre 1 milliárd 670 millió, míg a 29 ezer másodlagos kárra 2,3...
A NAV munkatársai a...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a korábbi évekhez hasonlóan idén nyáron is ellenőrzik az idegenforgalmi területeket,...
Jövőre csak két hosszú...
Jövőre két hosszú hétvégével tervezhetnek a munkavállalók március 15-e és november elseje miatt, a szabadnapokat az eddigi gyakorlatnak megfelelően szombaton kell ledolgozni. A...Autósokra támadtak,...
Autósokra támadt a debreceni migrációs tábor mintegy száz lakója, botokkal felfegyverkezve hétfő délután a tábor melletti 471-es számú úton.A környékbeliek elmondása szerint botokkal...Csiba Péter az MVM új elnök-vezérigazgatója
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. közgyűlése Csiba Pétert nevezte ki a társaság elnök-vezérigazgatójának, aki június 30-tól látja el az elnöki feladatokat, a vezérigazgatói pozíciót viszont - a közgyűlési döntés értelmében - később tölti be - közölte az energetikai társaság hétfőn az MTI-vel. Csiba Péter hivatalba lépéséig a vezérigazgatói feladatokat Bally Attila, az MVM Zrt. kereskedelmi igazgatója - megbízott vezérigazgatóként - látja el. Az új elnök-vezérigazgató több mint 8 éve dolgozik az energetikai szektorban különböző vezető pozíciókban, a villamosenergia-termelés és...Megújult és kibővült az ópusztaszeri emlékpark
Új fogadóépületet és látogatóközpontot építettek, a Feszty-körképnek is helyet adó Rotunda épületében pedig négy új állandó kiállítást alakítottak ki az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban (ÓNTE). A több mint egymilliárd forintos uniós támogatással megvalósult turisztikai beruházást hétfőn adták át. Kertész Péter, az ÓNTE ügyvezetője avatóbeszédében úgy fogalmazott a Kárpát-medencei magyarság történetét bemutató emlékpark az elmúlt években zarándokhellyé, szakrális térré alakult. Az most befejeződött fejlesztéseknek köszönhetően pedig lehetővé vált, hogy naprakészen és...
Bemutatták az új vízügyi stratégiát, a Kvassay-tervet
Bemutatták a vízgazdálkodás minden területére kiterjedő új vízügyi stratégiát, a Kvassay Jenő Tervet hétfőn Budapesten, a stratégiát várhatóan év végén terjesztik a kormány elé - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-vel. A tervet az OVF által megrendezett 12. Nemzetközi Duna Napon mutatták be. A közlemény szerint az ország nemzeti vízstratégiájának a kormány döntése nyomán elsősorban a 2014-2020 közötti időszak kihívásaira kell választ adnia. A helyzetelemzésből, a vonatkozó nemzetközi ajánlásokból és jogszabályokból kiindulva kell tartalmaznia azt a víziót, amit...
Vizsgálóbizottságot hoztak...
Vizsgálóbizottságot hozott létre a honvédelmi tárca a Gripen-balesetek ügyében, a testületnek július 31-ig kell jelentést...
A honvédelmi...
Nemcsak a katonák, hanem a honvédelmi ágazatban dolgozó közalkalmazottak keresete is emelkedik július elsejétől - jelentette...
Czomba: nemcsak a közmunka...
Idén májusban 4 millió 165 ezren dolgoztak Magyarországon, 102 ezerrel többen, mint egy évvel korábban, a növekményből 63 ezer...
A Kliktől az NGM-hez...
Több jogszabály is változik a köznevelésben július 1-től, például ekkor kerülnek a szakképző iskolák a Klebelsberg...
Senki nem találta el mind a...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 26. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 1 (egy), 3 (három), 15 (tizenöt), 20...Úgy tűnik, jön a nyár,...
A következő napokban már kevesebb helyen várható csapadék. Sok napsütéssel és felmelegedéssel kezdődik a július, a hétvégén akár 34 Celsius-fok is lehet - olvasható az Országos...A családi csődvédelemről is dönthet a parlament
Az Országgyűlés jövő héten újabb kétnapos rendkívüli üléssel folytatja nyári munkáját. A képviselők kedden tizenkilenc javaslatról dönthetnek, egyebek mellett elfogadhatják a kereszténydemokraták családi csődvédelemről szóló javaslatát, továbbá lehetővé tehetik, hogy a kormány olyan biztonságos tranzitországokat jelöljön ki, ahonnan az érkezők nem igényelhetnek politikai menedékjogot. A Ház ülése hétfőn 13 órakor a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákról történő megemlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A házelnök napirendi javaslata alapján...Júliustól teljesen átalakul az otthonteremtési támogatás, többen és többet kaphatnak
A lakásépítési, illetve -vásárlási kedvezmény néven futó, vissza nem térítendő állami támogatás július elsejével átalakul: a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) meglévő használt lakás bővítésére, valamit használt lakás vásárlására is felhasználható a továbbiakban. Pécs esetében huszonnyolcmillió forint a vásárlás felső határa, amennyiben igénybe kívánják venni a vevők a támogatást.A kormány március végén módosította így a lakásépítési támogatásról szóló rendeletét, amely júliustól hatályos. A rendelet a támogatás nagyságát az építési költséghez, a vételárhoz, valamint a...
Pintér: felértékelődik a rend a forrongó világban
A belügyminiszter szerint forrongás érzékelhető Európa határain, "az újkori népvándorlás" pedig elérte Magyarországot is, ami felértékeli a rend és a társadalmi béke fontosságát. Pintér Sándor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) vasárnapi tisztavató ünnepségén, a budai Várban azt is elmondta: Magyarország ebben a helyzetben is teljesíti nemzetközi kötelezettségeit és gondoskodik a menekültekről. Sok gazdasági migráns azonban kihasználja a kaotikus helyzetet, és törvénytelenül próbál az unióba jutni - tette hozzá.Kiemelte, éppen ezért nagy szükség van a rendvédelmi...
A rovat további témái
- Nem volt ötös a lottón, több mint egymilliót érnek a négyesek
- Bármennyire is csípnek, nem lehet mindenütt irtani
- Leáll vasárnap hajnalban a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer
- Egy ember meghalt egy balesetben a 6-os főúton
- Nemcsak fizethetünk, pénzt is kérhetünk a postán
- A neten a leggyakrabban használt nyelvek között van a magyar
« Előző
17280 | 17307 | 17334 | 17361 | 17388 | 17415 | 17442 | 17469 | 17496 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...

