Brutális: megölte a saját anyját és annak élettársát

Brutális: megölte a saját anyját és annak élettársát Lelőtte anyját és az asszony élettársát egy tatabányai férfi szombat hajnalban a település felsőgallai városrészében. Az elkövető a rendőrökre is rálőtt - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.Az asszony élettársának holttestére az utcán találtak rá a járőrök, akikre ekkor tüzet nyitott az elkövető. A rendőrök egyike sem sérült meg. A rendőrségi honlapon közzétett fotókon a járőrautó bal hátsó ülésének környékén látható három lövésnyom. A közlemény szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) nagy erőkkel, minden eshetőségre felkészülve, páncélozott...

Bőven elég gabona termett, exportra is jut

Bőven elég gabona termett, exportra is jut Az idén a közepesnél jobb minőségű búzatermés várható az előzetes becslések alapján, a mintegy egymillió hektáron vetett őszi búza húsz százalékát már betakarították - közölte a földművelésügyi miniszter szombaton, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ Karcagi Kutatóintézeténél tett látogatásán.Fazekas Sándor az intézethez tartozó földterületen tartott határszemle során arról beszélt: a 200 ezer hektáron vetett őszi árpát már learatták, 1 millió tonnát sikerült betakarítani, 5 tonna a termésátlag. A mintegy 1 millió hektáron vetett őszi búzának eddig 20 százalékát aratták le,...

Harc a gagyi balatoni büfék ellen: díjazzák a minőséget, keresik a legjobb strandételt

A Balaton megújult kínálatát, minőségi szolgáltatásait szakmai díjjal kívánják honorálni a jövőben a balatoni szervezetek. A kezdeményezést a Magyar Turizmus Zrt. is üdvözölte. A Balaton Fejlesztési Tanács, az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség és a tóparti vendéglátást képviselő Balatoni Kör közös közleményben hangsúlyozta: ezzel válaszolnak az üdülőrégió vendéglátását ért általánosítgató kritikákra, amelyek a sajtóban az utóbbi hetekben megjelentek.Az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményükben kiemelik: fontosnak tartják, hogy az egyre több helyen jellemző, megújuló...

Húszéves jubileumát ünnepli...

Húszéves jubileumát ünnepli a Bajai Halfőző Fesztivál, ahol szombat este várhatóan mintegy 1500-1800 bográcsban fő majd a hagyományos étel. Bócsa Barnabás, a rendezvényt szervező...

Mintegy kétmillióval...

2060-ra a magyar népesség száma csaknem kétmillióval csökken, és a legalább 65 évesek aránya megközelíti majd az egyharmadot - derül ki a KSH Népességtudományi Kutatóintézet által kiadott...

Kitart a kormány a...

Kitart a kormány a vasárnapi pihenőnap mellett A kormány következetesen kitart a vasárnapi foglalkoztatás tilalma mellett - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1...

Drágult a benzin, a gázolaj...

Drágult a benzin, a gázolaj ára csökkent Bruttó 2 forinttal emelte a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., míg a gázolajét 2 forinttal...

Rekordmennyiségű állást...

Rekordmennyiségű állást hirdettek meg online a cégek Minden eddiginél több, 8275 állást hirdettek meg online a cégek júniusban - közölte a Profession.hu állásportál csütörtökön az...

A hétvégén akár harminckét...

A hétvégén akár harminckét fok is lehet A hétvégén ismét napsütéses, meleg időjárás várható, akár 32 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet - közölte az Országos...

Előzetesbe került az ajkai rendőrt bántalmazó férfi

Előzetesbe került az ajkai rendőrt bántalmazó férfi Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 33 éves férfit, aki hétfőn életveszélyesen bántalmazott egy ajkai rendőrt - közölte a Veszprém Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a Veszprémi Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően azért rendelte el az előzetes letartóztatást, mert a gyanúsított esetében fennáll a szökésnek, az elrejtőzésnek, a tanúk befolyásolásának, valamint annak a veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el. Azt írták: a férfit a Veszprémi Nyomozó...

KSH: az export nőtt, az import csökkent májusban

A kivitel euróban számolt értéke 2,5 százalékkal nőtt májusban, az importé pedig 0,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette csütörtökön első becslése alapján a Központi Statisztikai hivatal (KSH). Az import visszaesése mellett a kivitel növekedése is jelentősen lassult az áprilisi 8,8 és a márciusi 12,9 százalékos növekedés után. A májusi exporttöbblet 505 millió euró (155 milliárd forint), 224 millióval magasabb a tavaly májusinál. A kivitel 79, a behozatal 76 százalékát Magyarország az Európai Unió tagállamaival bonyolította le. Májusban a kivitel értéke 7,216...

Varga Mihály: meggyengült a közbizalom a NAV iránt

Az amerikai kitiltási botrány kezelése gyengítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mostani vezetését, ezért szükség lehet személyi változásokra is - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Figyelő gazdasági hetilap csütörtöki számában megjelent interjújában. Varga Mihály szerint meggyengült a közbizalom a szervezet iránt, "és ez mindenképpen lépéseket tesz szükségessé". A NAV működését hatékonyabbá kell tenni, erre vannak elképzeléseik. Az átalakítás után szükség lehet személyi változásokra is, mert a kitiltási ügy kezelése gyengítette az adóhatóság mostani vezetését -...

Katasztrófavédelem: halálos...

Katasztrófavédelem: halálos áldozata is van a viharnak Több mint 3500 esetben intézkedtek a katasztrófavédők a vihar miatt, ebből több mint 2000 esetben Budapesten - mondta Mukics...

Látogatóközpont nyílt...

Látogatóközpont nyílt Bátaapátiban, eddig nyolcvanezren látták a tárolót Megnyílt a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló látogatóközpontja szerdán Bátaapátiban. Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési...

Gigantikus égi gyűrűt...

Gigantikus égi gyűrűt fedeztek fel magyar csillagászok Gigantikus égi gyűrűt, a világegyetem eddig észlelt legnagyobb szabályos alakzatát fedezték fel magyar csillagászok. Az MTA...

Újabb vízibiciklis tűnt el...

Újabb vízibiciklis tűnt el a Balatonban FRISSÍTVE: megtaláltál a holttestet. Egy vízibicikliről a vízbe került, majd eltűnt fiatalember után kutatnak Balatonszemes...

Orosz cég újítja fel a 3-as...

Az orosz Metrowagonmash cég nyert a budapesti 3-as metró szerelvényeinek korszerűsítéssel egybekötött felújítására, valamint a hozzá kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállítására...

A CBA a jogszabályok...

A boltok vasárnapi nyitva tartására vonatkozó jogszabály betartására szólította fel a tagoka a CBA Kereskedelmi Kft. mint a CBA franchise rendszergazdája, egyben jelezte, hogy a törvényt...

Strandokon, fesztiválokon is ellenőriz a NAV

Strandokon, fesztiválokon is ellenőriz a NAV Elindult az adóhatóság nyári, országos ellenőrzéssorozata, az akcióban az adóellenőrök és a pénzügyőrök a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, budapesti vendéglátóhelyeken, strandokon, nyári fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken, idegenvezetőknél és taxisoknál vizsgálódhatnak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdai tájékoztatása szerint az idén is megjelennek a NAV munkatársai a belvárosi vendéglátóhelyeken, szórakozóhelyeken, a Sziget Fesztiválon, a Hungaroringen, a budapesti, illetve Pest megyei rendezvényeken, munkaidőn kívül és hétvégén is. Az egész nyáron át tartó...

Újabb tanodákat támogató pályázatot hirdet a kormány

Újabb tanodákat támogató pályázatot hirdet a kormány A kormány megháromszorozta a tanodák számát és idén ősszel várható az újabbak támogatását célzó pályázat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az LMP-s Ikotity István írásbeli kérdésére válaszul. Az ellenzéki képviselő azt firtatta, hogy a jelenlegihez képest milyen mértékben és mikor bővítik a tanodai hálózatot? Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kifejtette: 2004-ben 67, 2009-ben 58 tanoda támogatása valósult meg európai unós forrásból. 2012 és 2015 között jelentősen megemelkedett a támogatott tanodák száma: összesen...

Emelkedett a benzin ára, a gázolajé nem változott

Emelkedett a benzin ára, a gázolajé nem változott Bruttó 4 forinttal emelte a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajé nem változott. Az emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 390-391 forintra nőtt, a gázolajé 378-379 forint maradt. A Mol legutóbb június 26-án változtatott az árakon, akkor a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 2 forinttal, a 95-ös benzin árát pedig 4 forinttal csökkentette. A benzin literenkénti átlagára tavaly szeptember és 2015 január között mintegy 100 forinttal csökkent, az utóbbi öt hónapban ugyanakkor fokozatosan 70 forinttal emelkedett. A gázolaj...