Strandokon, fesztiválokon is ellenőriz a NAV
2015. július 08. szerda 09:42

Elindult az adóhatóság nyári, országos ellenőrzéssorozata, az akcióban az adóellenőrök és a pénzügyőrök a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, budapesti vendéglátóhelyeken, strandokon, nyári fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken, idegenvezetőknél és taxisoknál vizsgálódhatnak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdai tájékoztatása szerint az idén is megjelennek a NAV munkatársai a belvárosi vendéglátóhelyeken, szórakozóhelyeken, a Sziget Fesztiválon, a Hungaroringen, a budapesti, illetve Pest megyei rendezvényeken, munkaidőn kívül és hétvégén is.
Az egész nyáron át tartó ellenőrzéssorozatban kiemelt figyelmet kapnak a szállásadók. Az ellenőrzések kiterjednek az elektronikus kereskedelemre, az online szálláshely-hirdetésekre, valamint a szépségipari szolgáltatásokra is.
A NAV szakemberei egyebek mellett azt vizsgálják, hogy a kereskedők, szolgáltatók adnak-e szabályos bizonylatot, online pénztárgépeiket megfelelően használják-e, a vállalkozások bejelentik-e alkalmazottaikat - különös tekintettel a nyári szezonban munkát végző diákokra -, a kereskedők számot tudnak-e adni áruik eredetéről, illetve betartják-e a jövedéki termékek árusítására vonatkozó szabályokat.
A közlemény szerint valamennyi szektorban forgalomszámlálásra is lehet számítani, amikor a NAV munkatársai a helyszínen kísérik figyelemmel a bevételek bizonylatolását, és az adatokat összevetik az online pénztárgépek által szolgáltatott adatokkal. A kirívó eltérések a kiszabott bírságon túl további vizsgálatokat vonnak maguk után.
MTI - Fotó: Mészáros János
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Frissítsük fel ruhatárunkat - ezek a...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...

