Bemutatták az új vízügyi stratégiát, a Kvassay-tervet
2015. június 29. hétfő 14:18

Bemutatták a vízgazdálkodás minden területére kiterjedő új vízügyi stratégiát, a Kvassay Jenő Tervet hétfőn Budapesten, a stratégiát várhatóan év végén terjesztik a kormány elé - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-vel.
A tervet az OVF által megrendezett 12. Nemzetközi Duna Napon mutatták be.
A közlemény szerint az ország nemzeti vízstratégiájának a kormány döntése nyomán elsősorban a 2014-2020 közötti időszak kihívásaira kell választ adnia. A helyzetelemzésből, a vonatkozó nemzetközi ajánlásokból és jogszabályokból kiindulva kell tartalmaznia azt a víziót, amit Magyarországnak hosszú távon meg kell valósítania.
Kiemelték, hogy az új vízügyi stratégia feladata egyebek közt a vizek kezelésével, használatával kapcsolatos célkitűzések és eszközök meghatározása, valamint az öntözéses gazdálkodás lehetőségeinek kialakítása és aszálykáros hatásainak megelőzése, mérséklése.
A Nemzetközi Duna Nap megrendezését még 2004-ben kezdeményezte a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság (ICPDR), idén 14 ország képviseltette magát a rendezvényen - olvasható a közleményben.
A Duna, a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig tartó közel 3000 kilométeres útján, 19 országot érintő vízgyűjtő területe révén a világ legnemzetközibb folyama - tették hozzá.
MTI - Fotó: Kallos Bea
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...

