Szilveszter 2008: a pekingi olimpia legjobb nyilatkozatai
„Annyian mondták, hogy nem lehet megcsinálni, az én képzelőerőm azonban határtalan" - mondta Michael Phelps amerikai úszó, miután megnyerte rekordot jelentő nyolcadik aranyérmét a kínai fővárosban.„Lehet, hogy ember, de biztosan egy másik bolygóról jött. Vagy inkább egy másik galaxisból" - vélekedett Alekszandr Szuhorukov orosz úszó Phelpsről.„Villám Bolt vagyok. Nem akárki, a nevem Villám Bolt" - így a jamaicai Usain Bolt, miután világcsúccsal megnyerte a 200 m-es síkfutást. „Na most aztán sok munkám lesz, hiszen innentől kezdve ő az ország...Remek évet zárnak az úszók
A kontinenstornán folytatódott a fiatalok felzárkózása, s úgy sikerült három ezüst- és egy bronzérmet szerezni Fiuméban, hogy nem volt teljes értékű a válogatott.- Akadtak hiányzóink is, ráadásul a Peking után pihenő aranyembereink, Cseh Laci (képünkön) és Gyurta Dani nem indult saját számaiban. Vagyis mások tették elfogadhatóvá az összteljesítményt az Eb-n, előtte pedig, az augusztusi olimpián a sportágak között a második legjobb produktum, a kajak-kenusok után, az úszóké volt - jelentette ki a kapitány, külön kiemelve Cseh pekingi három második helyét.A szakember azt is...
Rátgéber: az ünnep sem volt pihenés
A kosarasokkal eltervezett edzőtábor helyett csak „elméletben", a Pécsre érkező Sterbenz Tamás MKOSZ-főtitkárral készülhetett Rátgéber László a jövő évi női Eb-re. Mint ismert, a Sopron nem engedte el négy válogatott játékosát, mert Semsei Barbara korábbi példáján okulva úgy véli, a játékosok a nemzeti csapatnál bekövetkező esetleges sérülések esetére nem rendelkeznek megfelelő biztosítással.Amint Rátgéber László szövetségi kapitány megjegyzi, egyrészt nagyon sajnálja az elmaradt összetartást, hiszen az, bár nem pótolhatatlan, jól szolgálta volna a játékosok...
A magyar foci fejlődését...
- Ritkán mondok ilyet, de százszázalékosan elégedett vagyok az idei évvel. Elindultak az MLSZ különböző programjai, a szövetség új útra tért, zökkenőmentesen zajlott le a struktúraváltás,...Felpezsdült a téli...
Az például már köztudott, hogy a világ talán legismertebb futballistája, David Beckham (képünkön) január elsejétől az AC...
Tartalékosan is nyertek a...
Magyarország - Szerbia29-28 (12-12)Kézilabda vb-felkészülési mérkőzés, férfiak, Balatonfüred, 1200 néző. V.: Horváth P.,...
Tömegverekedés: Gerrard...
A 28 éves futballista barátaival tért be a nyugat-angliai Southportban egy bárba, ám nem ünnepelhette nyugodtan a Newcastle elleni 5-1-es győzelmet: a labdarúgó tömegverekedésbe...Szávay Jankoviccsal játszik...
A magyar versenyző hivatalos honlapja szerint a kínai meghívásos versenyen Európa, Ázsia, Amerika és Oroszország csapata indul. Január 7-én a Marija Sarapova vezérelte orosz gárda az...Átigazolási kiskaput keres...
Kapcsolatba hozták már a klubbal az AS Roma focistáját, Matteo Brighit, illetve a Napoli játékosát, Manuele Blasit is, ám az ő esetükben a másik egyesület mondott nemet, így továbbra is...A válogatott nyerte a teremtornát
Most már értjük, miért érdeklődött annak idején olyan élénken egy kis karácsonyi foci után Richard Niederbacher. Az immár 3. Pécsi Teremtornát tető alá hozó ifj. Dárdai Pál ugyanis két esztendeje azt mesélte, a két ünnep közti kupa ötletét éppen az adta számára, hogy az egykor ugyancsak a PMFC-ben futballozó osztrák válogatott barátja gyakran kérdezgette tőle, tud-e valami jó kis tornát a környéken e fociínséges időkben. És mert nem tudott, hát ő maga nekiállt megszervezni egyet...Niederbacher pedig természetesen egyiket sem hagyta ki a háromból, és ezúttal egyenesen a gólkirályi...
Cápával ütközött az éllovas a Sydney-Hobarton
A hajót irányító Iain Burns arról számolt be, hogy a több mint kétméteres hal beszorult a kormányszerkezetbe, le kellett lassítani, hogy ki tudjon szabadulni.A sorozatban háromszor győztes és egyben - 2005 óta 1 nap 18 óra 40 perc és 10 másodperces idővel - a versenycsúcsot tartó Wild Oats XI éppen visszavette a vezetést a Skandiától, amikor az ütközés történt. A cápa el tudott úszni, a hajó pedig folytathatta útját.Nem úgy a jóval kisebb Georgia nevű vitorlás, amely azután, hogy a sötétben valamilyen azonosítatlan tárggyal ütközött, elsüllyedt. A fedélzetén tartózkodó 14 hajósnak...A MiZo elbúcsúzott Grazianétól
Rózsa Gábor, a MiZo Pécs 2010 ügyvezetője a szakosztály honlapján jelentette be, hogy a brazil olimpikon center elküldésének elsődleges oka, hogy Graziane szinte állandóan kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódott, így a teljesítménye nem állt arányban a klub ráfordításaival. - Grazie profi módon fogadta a döntésünket, a menedzserével pedig le szeretnénk zárni a még függő ügyeket. Ugyanakkor hozzáállásával, mentalitásával hasznos emberünk volt az elmúlt másfél évben, emberi tulajdonságai miatt hiányozni fog, és épp emiatt is szeretnénk minden segítséget megadni neki, hogy jó csapatban...
Bearanyozták az évet a PEAC...
A felnőttek között a tavalyi sikert megismételve a világklasszisokkal teletűzdelt Honvéd és BVSC csapatai után harmadik helyen...
Két tornán is veretlenek...
A juniorok országos középdöntőjének a pécsi Gandhi-csarnok adott otthont, a MiZo itt egy négyes torna keretei között lépett parkettre a Zala Volán ZTE, a Fejér Kosár SE és a SMAFC NyME...F-1: harmadával csökkenő...
A Forma-1-ben napjainkban a költségcsökkentés a legégetőbb probléma, hiszen a Honda az anyagi nehézségekre hivatkozva...
Hajnal gólja megmentette...
Jens Andernach és kisfia közösen nézték a Dortmund Udinese elleni meccsét, Bennek azonban a félidőben az ágyba kellett mennie, de megígértette édesapjával, hogy dortmundi gól esetén...Elsőként a riválistól...
A három távozó után (Megyesi Lászlótól elbúcsúztak, Csorbics Benjamint és Szabó Norbertet kölcsönadták) végre az első érkező...
A legszebb: csúcsok és...
Mivel Bodor Richárd az Eb-re kvalifikációnak kikiáltott novemberi országos bajnokságon a 100 mell megnyerése ellenére sem fért...
Elvették a Hóhér három hónapos világbajnoki övét
A monokli.com szaklap szerint a WBF (Boksz Világalapítvány) azért vonta be a Profibox Promotion öklözőjének titulusát, mert a kisebb jelentőségő IBO interkontinentális címért lépett szorítóba. Nagy József (20 győzelem, 3 vereség) szeptember 6-án Dél-Afrikában, az addig veretlen kongói Zack Mwekassa kiütésével szerezte meg a WBF-övet. A mostani címfosztás után törölték a január 30-ára tervezett Nagy - Mwekassa visszavágót. A WBF határozata értelmében a betöltetlen trónért az olimpiai bronzérmes lengyel Wojciech Bartnik (20 győzelem, 4 vereség, 1 döntetlen) küzdhet, akinek ellenfele...Kemény Dénes marad a pólókapitány
Erről a szakember Martin Györggyel, a honi szakszövetség vasárnapi közgyűlésén újabb négy évre megválasztott elnökével állapodott meg kettejük találkozója alkalmával. Az egyezség tényét a szakvezető tudatta az MTI érdeklődésére.Martint a pólós csúcsfórumon megválasztott elnökség kérte fel: tárgyaljon Keménnyel a végett, hogy a nyáron Pekingben a válogatottat megszakítás nélkül harmadszor is olimpiai bajnoki címre vezető kapitány maradjon a poszton, amelynek betöltésére éppen érdemeire, páratlan eredménysorára való tekintettel a testület nem írt ki pályázatot.Kemény szövetségi...
Máté Jánosé a PVSK idei Aranygyűrűje
A Dominikánus Ház nagytermének közönsége előtt Káldy József, a PVSK társadalmi elnöke (civilben a Mecseki Erdészeti Zrt. vezérigazgatója) Márai Sándor soraival az elvégzett munka becsületét, a mindig megőrzött emberi tisztességet, az elveinkért való kiállás fontosságát idézve köszöntötte sporttársait - úgy is, mint a PVSK nagy családjának tagjait.Rövid évértékelőjében hangsúlyozta, a klub áprilisban megválasztott elnökeként az ugyancsak az idén újjáalakult elnökséggel együtt eddigi munkája jórészt az ismerkedés jegyében telt. Immár előre tekintve „ötéves terve" két...
« Előző
7020 | 7047 | 7074 | 7101 | 7128 | 7155 | 7182 | 7209 | 7236 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...

