Egy IRC-ralifutam is az EKF-programok része lehet
- Három évvel ezelőtt kezdtem el gondolkodni azon, hogy milyen eséllyel pályázhatnánk meg a viadalt, ezért külföldi szakembereket kértünk fel arra, értékeljék a pályáinkat és a válasz pozitív volt - mondta Jelen István. - Az idei Mecsek-ralira pedig eljött Xavier Gavory, az IRC-sorozat egyik vezetője, hogy személyesen győződjön meg, hogyan bonyolítjuk le a viadalt, milyen nálunk az infrastruktúra. Nagy örömünkre elégedett volt a látottakkal, persze volt néhány észrevétele, jó tanácsa is. Jelen István elmondta, hogy január elsejétől városuk az IRC-sorozat egyik támogatója, ez a...
Kiss László 3-4 érmet remél a rijekai úszó Eb-n
A szakvezető a keddi indulás előtt elmondta, hogy mind a 21 versenyző egészséges, bár a formák vegyesek, hiszen a pekingi olimpia után rövidebb-hosszabb pihenőt kapott mindenki, természetesen a legjobbak is. Például a kínai fővárosban három ezüstérmet szerzett Cseh László még el sem kezdte az érdemi felkészülést, a sportági-szövetségi érdekekre való tekintettel azonban végül ő is vállalta az Eb-részvételt, jelesül a 4x50 méteres vegyesváltóban. Kiss László hozzátette, hogy a stafétabeli tagság miatt egyéniben is rajthoz kell állnia Csehnek, aki 50 m háton "tudja le"...PVSK női foci: innen szép nyerni
Kezdjük a kérlelhetetlen számokkal: a PVSK az őszi két kör mind a 14 meccsét elveszítve, 8-77-es gólkülönbséggel áll az NB I-es tabella alján. Ami a lelátó távolából valóban katasztrofálisnak minősíthető, ám ha a kulisszák mögé tekintünk, hamar belátjuk, a csikócsapat inkább érdemel dicséretet, amiért a gondok sokasága ellenére sem adja föl a küzdelmet, semmint feddést a puszta számokért.- Igaz, az NB II-es bajnoki cím és feljutás dicső korszakán már jócskán túlléptünk, ám ne feledjük, tíz évig csak álmodtunk arról, és persze dolgoztunk érte keményen, hogy az élvonalba...
Vajda és Kelemen szakága élén
Az idei győztesek közül kiemelkedik 13. sikerével Polgár Judit, valamint a szintén sakkozó Lékó Péter és a sífutó Tagscherer...
Kínkeserves kézisiker...
Magyarország - Ukrajna26-24 (10-9)8. nőikézilabda-Eb, középdöntő, I. csoport, 1. mérkőzés, Ohrid. V.: Nikolovski, Kolevski (macedónok).Góllövők: Görbicz 10/6, Hornyák 3, Szamoránsky 3,...BL: már csak két négyesnek...
A B jelű kvartettben az első ciprusi csapatként BL-főtáblán szereplő Anorthoszisz Famaguszta nem elégedett meg a történelmi...
Nem pihennek a Multi Alarm...
EredményekPytel Gergő, U-11 egyéni I. helyPytel Bence, U-13 egyéni III. Hoffmann Donát, U-15 egyéni I. Gradwohl Dániel, U-15 egyéni III. Szatzker Márton, Fekete Sára, U-19 vegyespáros I....Kiváló pécsi vívószereplés...
A serdülő fiúk versenyében, ahol 77 vívó lépett pástra, Uzsaly János fantasztikus mentelés végén állhatott a dobogó tetejére. Teljesítményéről sokat elmond, hogy a verseny során 145...Eb-középdöntőt ért a...
Magyarország - Franciaország29-26 (15-14)8. nőikézilabda-Eb, A csoport, 3. forduló, Szkopje, 500 néző V.: Andersen, Sodal (norvég)Gólövők: Görbicz 9/6, Tomori 4, Vincze M. 4,...Brit-rali: Loeb nyerte az izgalmas idényzárót
A 34 éves francia pilóta - aki idén sorozatban ötödször diadalmaskodott a vb-összesítésben - először nyerte meg a szigetországi viadalt, s ezzel csapata, a Citroen immáron negyedszer végzett az élen a márkák küzdelmében.Loeb. akit egy ízben megbüntettek korai startért, a 17. gyorsasági szakasz végén, az utolsó métereken csikarta ki a győzelmet, mindössze 2,7 mp-cel megelőzve a pénteken és szombaton is vezető finn Jari-Matti Latvalát. A franciának idén ez volt a 11. sikere; ennyi elsőséget korábban még senki sem tudott felmutatni egy szezonon belül.A harmadik helyet a spanyol Dani...Gólzáporba futott bele a listavezető
ÚJPEST - PMFC4-0 (1-0) Labdarúgó Ligakupa, C-csoport, 8. forduló, Újpest, Szusza Ferenc-stadion, 1400 néző. V.: Iványi.Újpest: Balajcza - Dudic (Litauszki, 77.), Lipták (Bori, 46.), Dvorschák, Hibó - Jucemar (Hullám, 85.), Korcsmár, Foxi, Remili (Barczi, 82.) - Simon A. (Szabó B., 82.), Rajczi.PMFC: Sólyom - Lantos, Finta, Kalmár (Wittrédi, 68.), Törtei (Megyesi, 87.) - Nagy O., Sipos (Gulyás, 75.), Luczek, Berdó (Nagy A., 70.) - Lovrencsics (Szabó N., 87.), Horváth Zs.Gólszerzők: Lipták (27.), Foxi (57.), Simon (67.), Remili (72.) Az Újpest Pécs elleni találkozója a liláknak volt...
Nem bírta erővel a végét a MiZo
Kosárlabda NB I., nők, 10. forduló, Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 2600 néző. V.: Földházi, Ádám, Hegedűs. MiZo-Pécs 2010: Iványi, Török, MAZZANTE 20/18, VAJDA 17 (képünkön), Graziane 6. Cs.: Raksányi, QUEENAN 15/3, Somogyi 9/3, Mészáros 3/3. Vezetőedző: Füzy Ákos.MKB-Euroleasing Sopron: HONTI 14/6, HOLT 23/6, Eördögh, HORTI 10, MILOVANOVICS 16/3. Cs.: Krivacsevics 8, Hadarics, Horváth Zsuzsa 3/3.Vezetőedző: Székely Norbert.Az eredmény alakulása. 2. p.: 4-4, 3. p.: 6-8, 5. p.: 11-8, 7. p.: 15-16, 8. p.: 19-16, 12. p.: 28-24, 13. p.: 28-28, 15. p.: 35-32, 18. p.: 40-37, 20. p.:...
A PMFC vasárnap Újpesten,...
Vasárnap - a MiZo női kosarasaihoz hasonlóan ugyancsak tévémeccs miatt, szokatlan időpontban, 13 órakor - Újpesten lép pályára idei utolsó Ligakupa-meccsén a PMFC.A piros-feketék öt...Egygólos pólógyőzelem a...
Szeged Beton VE - Pécsi Vízmű PVSK-Füszért7-8 (2-3, 1-2, 2-1, 2-2) Vízilabda NB I., férfiak, 8. forduló, Szeged, 150 néző. V.:...
21 pontról kaptak ki a...
Falco - PVSK-Pécs-EXPO86-85 (19-26, 19-27, 22-17, 26-15)Kosárlabda NB I., férfiak, Szombathely, 2000...
Max Mosley: Veszélyben a...
A Forma 1 még nem tette túl magát a hét közepén ért sokkon, azaz a Honda váratlan visszalépésén a 2009-es szezontól. A japán gyáróriás a gazdasági válság hatásaival, a visszaeső...Ikszre futotta a...
Magyarország - Dánia26-26 (17-16)8. nőikézilabda-Eb, A csoport, 2. forduló, Szkopje. V.: Maric, Masic (szerb).Góllövők:...
Száznyolcvan klubnak fizet...
Az "árat" az határozta meg, hogy egy-egy csapatból hány játékos és mennyi időt töltött el a tornán. A legtöbbet, a Werder Bremen kapta (1,093 euró), megelőzve az Olympique Lyont...Begördült a válság: kiszáll a Honda a Forma-1-ből!
A meglepő bejelentés után Takao azzal indokolta a nagyvállalat döntését, hogy a világgazdasági válság miatt jelentősen visszaesett a gépkocsi-kereslet, ráadásul az előállítási költségek is többszörösére emelkedtek. A Honda ezért határozott úgy, hogy a több tízmilliárd dolláros költségvetésű Forma-1-es csapat jövő évi indulásáról lemond. A vezérigazgató kijelentette: tárgyalásokat kezdeményeznek a csapat sorsáról és az sem kizárt, el is adják az istállót. Sajtóhírek szerint a világválság miatt több istálló is veszélyben van. A Force India résztulajdonosa, Vijay Mallya is anyagi...Percek alatt eldőlt a győzelem
Kosárlabda NB I., férfiak, 8. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 1500 néző. V.: Pálla, Farkas, Tóth K.PVSK-Panthers: Wittmann 10/3, KELLEY 15/3, Dénes 5/3, Grebenár 4, BENCZE 14. Cs.: Tóth 8, Alekszics 8, Czigler 2, SPIVEY 13/3, Hosszú, Kovács P., Lepsényi 3.Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics.Marso-Vagép NYKK: BOOKER 19/3, Szavics 5/3, Burton 4, Lekli 2, Sitku 10/3. Cs.: Helbich 10, Siska, Wehner 3, Farkas 2.Vezetőedző: Zoran Kmézics.Az eredmény alakulása. 4. p.: 10-2, 6. p.: 12-8, 8. p.: 18-10, 12. p.: 24-12, 15. p.: 28-15, 18. p.: 37-17, 20. p.: 41-23, 23. p.: 46-27, 26....
Három hét után duplázó pólósok
Ha valaki még emlékszik rá, legutóbb, a Szentes elleni 11-8-as győzelemmel örvendeztette meg hazai közönségét a PVSK. Ezúttal az OSC érkezik, azaz a tabella alapján a hosszú pólószünet után ismét pécsi győzelem ígérkezik.A Vasút ugyanis 3-3 győzelemmel, illetve vereséggel, +3-as gólkülönbséggel a 7. helyen áll a pontvadászatban, míg az OSC 1-1 győzelme, illetve döntetlenje, továbbá 4 vereség, a -23-as gólkülönbséggel csak az utolsó előtti, azaz 12. helyhez elegendő.Ambrus Tamás vezetőedző azonban jó előre óva int az elbizakodottságtól: - A látszat csal, az orvosegyetemisták sokkal...
« Előző
7074 | 7101 | 7128 | 7155 | 7182 | 7209 | 7236 | 7263 | 7290 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

