A csalódott győriek kirúgták Egervári Sándort
2008. december 04. csütörtök 19:06
A győriek az előző szezont a dobogón zárták, kijutottak a nemzetközi kupába, s bár a csapat kerete nem lett gyengébb a nyáron (sőt), az ETO végig bukdácsolt az ősz folyamán, és a kieső helyekhez közel, a 13. pozícióban zárta az évet.
A vezetőség a napokban csalódottságát fejezte ki a szereplést miatt és változásokat helyezett kilátásba.
A változásokat csütörtökön meg is hozták, felbontották Egervári Sándor vezetőedző szerződését.
A szakvezető a napokban a Kisalföldnek még azt nyilatkozta, hogy a téli szünetben néhány játékostól megválna, és új labdarúgókkal erősítené a keretet.
A gyengébb szezon okaiként a sok sérülést és a mentális problémákat említette, illetve elmondta: az ősszel elpártolt a szerencse az ETO-tól, gólok helyett kapufákat lőtt együttese, és hiába támadta végig a vesztes meccsek egy részét, az eredményesség elmaradt.
Edzőváltások ebben az idényben az NB I-ben
A Győr és Egervári Sándor szakítása nem az első edzőváltás a labdarúgó NB I. 2008-2009-es idényében.
Elsőként a Fehérvár vezetőedzője, Disztl László távozott idő előtt csapatától. A klub vezetősége Varga Istvánt nevezte ki az elküldött tréner helyére.
A Diósgyőrnél Vágó Attila szeptember végéig vezethette az együttest, nem sokkal menesztése után Sisa Tibort ültették a kispadra.
Október első felében a Zalaegerszeg vezetősége és Supka Attila döntött úgy, hogy közös megegyezéssel szerződést bontanak. A ZTE-t azóta Csank János irányítja.
Az őszi idény záró fordulója előtt a REAC-nál Aczél Zoltán helyére Nagy Sándort nevezték ki, és már az is biztos, hogy tavasszal nem Nagy vezeti az rákospalotaiakat, mivel nincs megfelelő képesítése.
ns-online
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Orbán Viktor: aki fiatalként a...
- Vasárnap kezdődik a Házasság hete...
- Mentőautó gázolt el egy gyalogost a...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- A választók kétharmada egyetért a...
- Mintegy nyolcmillió választási...
- Januárban is olcsóbban tankolhattunk...
- Egy kis segítség a gimnáziumi...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...

