A sportminiszter szerint a Puskás Stadionra sincs pénz
Gyenesei István sportügyekért felelős önkormányzati miniszter kedden, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága előtti meghallgatásán hangsúlyozta: a nyolcszázalékos csökkenés kevesebb, mint amennyit a turizmus szenvedett el, ugyanakkor a visszaesés a sport területén nem járt feladatelhagyással, sőt az utánpótlás-nevelésre szánt összeget 350 millió forinttal még növelték is az ideihez képest.A tárcavezető elmondta, hogy a Puskás Ferenc Stadion felújítására nincs állami forrás, viszont a minisztérium egyformán nyitott arra, hogy a Nemzeti Labdarúgó Arénát a Fehér úton, a Fáy...Szerdán parketten a MiZo és a PVSK is
A szerdai kettős meccsből hazai pályán a PVSK-Panthers gárdáját láthatják a pécsi kosárbarátok. Sztojan Ivkovics (képünkön) együttese másfél hét után lép ismét pályára - legutóbb Kecskemétről 75-58-as vereséggel térhettek haza.Épp ezért ígérkeznek fontosnak a soros összecsapások, mindjárt szerdán a Nyíregyháza elleni, amely ugyan rosszul kezdte az idényt, ám azóta magára talált és rendezte sorait.- A nyíregyháziaknak ugyanaz a céljuk, mint nekünk, vagyis a nyolc közé szeretnének jutni - mondja Sztojan Ivkovics. - A bajnoki rajt óta cseréltek légiósposztokon, és úgy tűnik,...
Papírforma: Ronaldóé az Aranylabda
Vége a találgatásoknak, a France Football nyilvánosságra hozta az idei aranylabdás nevét, és a nyertes nem más, mint Cristiano Ronaldo, a Manchester United portugál szélsője. A támadó remek szezont tudott maga mögött, 42 góljával Európa legjobb góllövője lett, így elnyerte az Aranycipőt, abszolút kulcsembere volt a Manchester Unitednek, egyedül a válogatottbeli szereplése hagy némi kívánnivalót maga után.Ronaldo fölénye elsöprő volt a szavazáson, a voksoló 96 újságíró közül 77 vélte Ronaldót a legjobbnak, aki így a megszerezhető 480 pontból 446-ot zsebelt be, a második argentin...
Megműtötték a PMFC-s...
Kellemetlen kilencven percen van túl Simonfalvi Gábor, a labdarúgó NB II. Nyugati csoportjában szereplő PMFC védőjátékosa. Kaposvárott vállműtéten esett át, amely után hosszabb...Losonczi ezüstérmes a...
Az öt nemzet 118 versenyzőjét felvonultató mezőnyben a PTE-PEAC-PVSE válogatott vívóját az MTK-s Somfai Péter állította meg a döntőben. A sok meglepő eredményt hozó viadalon a...Fordulat a Mecsek-rali...
A döntés alapján a kizárások miatt megváltozott új sorrendek is „borultak", vagyis mégis maradt az aszfalton...
Az Eger és a Honvéd nyerte...
A ZF-Eger nyerte a férfi vízilabda Magyar Kupát. Az egri fináléban Gerendás György együttese 7-7-es rendes játékidő és a hosszabbítás után 9-8-ra verte a TEVA-VasasPlaket csapatát. A...Remekelt a Multi Alarm a...
Az ország legjobb négy csapata mérhette össze erejét a hétvégi csb-n, amelynek a Tiborc utcai Koch Valéria Iskolaközpont adott otthont. A hazaiak a címvédő Hajdú Gabona együttesével...Ligakupa: 0-0 Egerszegen
Labdarúgó Ligakupa, C-csoport, 7. forduló. Zalaegerszeg, 100 néző. V.: Pintér. Zalaegerszeg: Sipos G. - Kocsárdi (Kovács G.,...
Jobb második félidővel nyert a MiZo
Szeviép-Szeged – MiZo-Pécs 2010 74–83 (16–17, 29–20, 13–22, 16–24)Kosárlabda NB I., nők, 9. forduló, Szeged, újszegedi sportcsarnok, 500 néző. V.: Cziffra, Győrffy, Jakab.SZEGED: Tomova, FÜRÉSZ 16/3, NÉMETH B. 14, Almind 12/6, ZSERZSERUNOVA 21. Csere: Russai 3/3, Laczi 8/3, Vincze, Szakács.vezetőedző: Donkó Orsolya. MIZO-PÉCS 2010: IVÁNYI 14/3, VAJDA 22, Coelho 3, Somogyi, MAZZANTE 17/15. Csere: Török, Raksányi 14, Queenan 10, Mészáros 3.Vezetőedző: Füzy Ákos. Kipontozódott: Zserzserunova (a 37. percben) ill. Török (36.) Az eredmény...
Angyalföldön épülhet a Nemzeti Aréna?
Az önkormányzati miniszter, Gyenesei István nemrég az Indexnek arról beszélt, felmerült, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) által tervezett stadiont a Fáy utcában, a Vasas-pálya helyén építsék fel. Az MLSZ október elején állt ki tervével, hogy a budapesti Fehér úton harmincezres, teljesen fedett és kizárólag focira használt Nemzeti Labdarúgó Arénát építene önállóan, 2010-re. A szövetségnél akkor elmondták, nem ez az egyetlen lehetséges helyszín [2], az alternatívákról azonban nem voltak hajlandóak többet elárulni. "Valóban létezik egy ilyen elképzelés. Amikor a Vasas...
Ammann nyert a siugró Világkupa nyitányán
A 2002-ben duplázó svájci klasszis mögött az osztrák Wolfgang Loitz és Gregor Schlierenzauer lett még dobogós. Az összetett verseny címvédője, a szintén osztrák Thomas Morgenstern a negyedik helyen végzett. SÍUGRÓ VILÁGKUPA, KUUSAMO (NAGYSÁNC): 1. Simon Ammann (svájci) 260,5 pont (131 m/126,5 m) 2. Wolfgang Loitzl (osztrák) 256,1 (124,5/130) 3. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 255,1 (121/133,5)Kiütéssel vágtak vissza a...
Kosárlabda Euroliga, nők, A-csoport, 7. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 2200 néző. V.: Licina (szerb), Reiter...
Pezdány bronzérmes a női vébén
A 34 éves, utolsó amatőr versenyén szereplő Pezdány a vb honlapja szerint Usha Nagisetty ellen nem tudta megismételni korábbi...
Edzőtáborok.hu: egy oldal...
Célja, hogy szolgáltatásaival elősegítse a sportegyesületek, szakosztályok edzőtáborozásainak megvalósítását, segítse az edzők, sportvezetők, tábort szervezők amúgy sem könnyű munkáját,...Elégedett Koemannal az MLSZ
Közeledve az év végéhez érthetően az értékelések és számvetések jelentették a fő témákat az MLSZ elnökségének csütörtöki,...
Női boksz-vb: Pezdány már...
A 34 éves Pezdány a viadal honlapja szerint nagy csatát vívott Lucy Abellel, aki ellen végig vezetett egy-két ponttal, s végül...
Bemutatkozik a...
A pécsi Multi Alarm SE számára ez lesz az esztendő legfontosabb megmérettetése. Az egyesület első csapata tavaly ért fel a ranglista élére, így szombaton első alkalommal mérhetik össze...BL: visszavágott Kolozsvárott a Roma
Az A csoportban a Roma Kolozsváron lépett pályára, Tottiék azzal a szándékkal utaztak el a román együtteshez, hogy visszavágjanak az első fordulóbeli hazai vereségért. A tervet sikerült valóra váltani, Luciano Spalleti együttese már a 11. percben megszerezte a vezetést, Brighi talált a kapuba. A félidő közepén Totti mesteri szabadrúgása nyomán már két gól volt a vendégek előnye, s bár Koné a 30. percben szépített, a kolozsváriak hiába tettek meg mindent az egyenlítésért, nem sikerült egalizálniuk. Sőt, a második félidőben Brighi második találatát is megszerezte, majd a hátralevő...
Sorsdöntő Euroliga-meccs előtt a MiZo
A hét végéig nem edzhet, így értelemszerűen meccset sem játszhat a MiZo tinicentere, Sara Krnjic, akinek még hétfőn kisebb tályogot nyitottak meg a bőrén. Vajda Anna combhúzódás miatt pihen és jár kezelésekre, ám az állapota nem túl biztató - mindenesetre a szakvezető az utolsó pillanatig abban reménykedik, hogy eddigi legjobb pontszerzője mégis erősíteni tudja magas poszton a csapatot.A korábbi maródiak közül ugyanakkor egyre jobb formába lendül Török és Heller, és Queenan is kezdi visszanyerni az idény elejére jellemző jó formáját. A használható cseresor már csak azért is...
Talma újra megelőzte Di Megliót
Vasárnap Talmácsi Gábor számára véget ért a 2008-as nyolcadliteres világbajnoki szezon. Az utolsó viadalon Valenciában nem sikerült a pontszerzés, így az összetettben Mike Di Meglio és Simone Corsi mögött a harmadik helyen zárt. A futamot követő díjátadó után hétfőn reggel már kezdetét is vette a 2009-es szezonra történő felkészülés. Talmácsi a következő idényben szerződésének értelmében már nem a 125 köbcentiméteres géposztályban folytatja szereplését, hanem egy kategóriával feljebb, a 250-esek között bizonyíthat. Az ismerkedés hétfőn reggel vette kezdetét, amikor első alkalommal...
« Előző
7101 | 7128 | 7155 | 7182 | 7209 | 7236 | 7263 | 7290 | 7317 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Faggyal, havazással és széllel...

