Pezdány bronzérmes a női vébén
2008. november 28. péntek 12:37

A 34 éves, utolsó amatőr versenyén szereplő Pezdány a vb honlapja szerint Usha Nagisetty ellen nem tudta megismételni korábbi remek teljesítményét és végül 6-0-s pontozással kapott ki.
A pécsiek tapasztalt öklözője ennek ellenére nagy bravúrt hajtott végre, hiszen korábban nemzetközi szinten nem volt kiemelkedő eredménye.
A kétszeres magyar bajnok Pezdánynak kényszerűségből kell felhagynia az amatőr ökölvívással, amelynek szabályai szerint a női versenyzők 34 éves koruk felett nem versenyezhetnek tovább.
Pezdány Edina után a 75 kg-ban érdekelt Ducza Anita is bronzérmet szerzett. A magyar versenyző a svéd Anna Laurell-lel csapott össze a pénteki elődöntőben, s pontozással, 8-2-re kapott ki tőle. Ducza ezzel megismételte legutóbbi vb-szereplését, miután 2006-ban is az elődöntőig menetelt.
A hétfős magyar válogatott így két bronzéremmel zárta a világbajnokságot: Ducza Anitát megelőzően a 34 éves Pezdány (57 kg) veszített az elődöntőben és lett harmadik. A PVSK-Szentlőrinc másik bokszolója, a korábbi világ- és Európa-bajnok Kovács Mária ezúttal a nyolc között búcsúzott.
Sz. Zs., MTI
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

