A pécsi súlyemelő is ott lehet a londoni olimpián!

A pécsi súlyemelő is ott lehet a londoni olimpián! A nemzetközi fejleményeket figyelembe véve változtatott eddigi elutasító álláspontján a súlyemelők világszövetsége. Az Aján Tamás elnök irányította IWF elnöksége a szombaton kezdődött franciaországi vb színhelyén úgy döntött, hogy a jövőben nem az összes, "csupán" a következő nyári olimpiától tiltja el azt az emelőt, aki ötkarikás játékokon bukik meg doppinggal.  Ez azt jelenti, hogy adott esetben jövőre ott lehet Londonban Gyurkovics Ferenc is.A harminckét éves pécsi versenyzőt doppingvétségért megfosztották a 2004-es olimpiai ezüstérmétől, el is tiltották, s...

A köztársasági elnök is megemlékezett Albert Flórián búcsúztatásán

A köztársasági elnök is megemlékezett Albert Flórián búcsúztatásán Schmitt Pál köztársasági elnök is ellátogatott szombaton délelőtt az Üllői úti Stadionba, ahol virágokat helyezett el a vasárnap éjjel elhunyt Albert Flórián koporsójánál. A Ferencváros legendás futballistájának, az egyetlen magyar aranylabdásnak a búcsúztatása 9 órakor kezdődött meg a róla elnevezett arénában, ahol a koporsót a Springer-szobor előtt, egy hatalmas kegyhelyen állították fel, s magyar nemzeti lobogóval, illetve Fradi-zászlóval takarták le, mellette pedig díszőrség áll. A kegyhely előtt Albert Aranylabdája látható, amelyet 1967-ben, mint a legjobb európai futballista...

Délután a sporttévében: Honvéd-PMFC

Élőben közvetíti a Sport1 televízió a pécsi labdarúgók szombati fővárosi vendégjátékát. Az elsőosztályú labdarúgó bajnokság 15. fordulóját rendezik a hétvégén, a Pécsi MFC ezúttal idegenben lép pályára. A kispesti Bozsik-stadionban rendezendő, Honvéd elleni találkozót élőben közvetíti a sporttévé, a műsor háromnegyed háromkor kezdődik.

Férfi vízilabda Magyar...

A vendég Szolnok hatgólos győzelmet aratott a Pécs együttese felett a férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntős párharcának pénteki első mérkőzésén. Férfi Magyar Kupa,...

Győzni mennek a férfi...

Győzni mennek a férfi kosarasok Kaposvárra A Jászberény elleni találkozó után november 5-én, szombaton újabb rangadót játszik a PVSK-Pannonpower férfi kosárlabdacsapata,...

Tele a zsák: két aranyat is...

Tele a zsák: két aranyat is hoztak a pécsi egyetemisták A hosszú hétvégén rendezték meg Egerben a Tájfutó MEFOB-ot (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Országos Bajnoksága). A pécsi...

Sakkban is jók a magyarok:...

Sakkban is jók a magyarok: Polgár Judit a világranglista élén Polgár Judit ötvenedik alkalommal áll a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) világranglistájának élén. A magyar nagymester 2710...

Kardos Kata a dobogón...

Kardos Kata a dobogón végzett a sárvári körversenyen Sárvár adott otthont a legifjabb kardvívók idénybeli első Gerevich-Kovács-Kárpáti Reménység Körversenyének, ahonnan egy...

Szoros meccsen, de...

Hazai pályán győzte le a PEAC a Dorog együttesét. Férfi röplabda NB II.  PTE-PEAC MSB - Dorog 3-0 (22, 22, 23) PTE-PEAC MSB: Demeter A., Gyöngyösi Z., Horváth B., Kiss N., Kovács R.,...

Elhunyt Albert Flórián, a Fradi aranylabdás labdarúgója

Elhunyt Albert Flórián, a Fradi aranylabdás labdarúgója Elhunyt Albert Flórián, az egyetlen aranylabdás magyar labdarúgó. A Fradi Császárát hetvenévesen, hétfő hajnalban érte a halál.  A gyászhírt klubja, a Ferencváros tudatta az MTI-vel. A közlemény szerint az FTC saját halottjának tekinti egykori futballistáját. Albert Flórián pályafutása alatt végig, 1958-tól 1974-ig a Ferencváros játékosa volt. A Fradinál bajnoki és különböző kupamérkőzéseit összeszámolva összesen 537 mérkőzésen lépett pályára a felnőtt csapatnál, ezeken 383 gólt szerzett. Háromszor lett gólkirály, négyszer nyert magyar bajnokságot, egyszer nyert Magyar...

Megszerezték idei első győzelmüket férfi kosarasaink

A vártnál nehezebben, de legyűrte a Jászberényt a PVSK. A pécsiek nyerőembere Csirics volt, a légiós 28 pontot dobott. Férfi kosárlabda NB I.  PVSK-PANNONPOWER - Jászberényi KSE 92-85 (30-20, 16-20, 21-25, 25-20)Lauber Dezső SportcsarnokPécsi VSK-PANNONPOWER: VASOJEVIC 22/6, Kovács 6/3, CIRIC 28/18, TÓTH 16, Eilingsfeld 8 Csere: Deák 7/3, Vladovic 2, Lepsényi -, Csabay 3, Bíró -Jászberényi KSE: DAWSON 12/3, HODGES 17/9, Medve 6, Horti 5, JONES 23 Csere: Sormaz 10/6, Borszéki 7/3, Antal 2, Wehner 3Kipontózódott: Eilingsfeld (36. perc), illetve Antal (36. perc), Horti (40. perc)

Megverték a mohácsi drukkereket Pesten, egyikük kórházba került

A pályán ugyan magabiztos, tizennégy gólos győzelmet aratott a Mohács a Kispest ellen a női kézilabda bajnokság másodosztályában, a lelátón alaposan ellátták a baranyaiak dolgát. A hazai szurkolók előbb a mohácsi vezetőedzőt, Tabajdi Ferencet köpték le, majd a mérkőzés után a vendégek szurkolóira támadtak. A balhé végeztével a baranyai drukkerek közül egyet kórházba is szállítottak a mentők. A mérkőzést a Mohács 29-15-re nyerte meg. 

Lazán nyert a Honvéd a...

Lazán nyert a Honvéd a pécsi pólósok ellen Nem okozott gondot a Budapest Honvédnak a PVSK-Füszért legyőzése. Férfi vízilabda Ob I. Groupama-Honvéd - PVSK-Füszért...

Bravúr a javából: ötezer...

Bravúr a javából: ötezer néző előtt verte meg a PMFC a Győrt Nézőcsúcsot és pécsi győzelmet hozott a labdarúgó NB I. szombati játéknapja! A PMFC jó játékot bemutatva, megérdemelten verte...

Gólnélküli döntetlent...

Eseménytelen mérkőzésen rabolt egy pontot a Kozármisleny a Ferencváros otthonából. Labdarúgó NB II. Nyugati-csoport Ferencváros II. - Kozármisleny 0-0  Albert Flórián Stadion,...

Leválthatták volna, de...

Taggyűlést tartottak az első osztályban remekül szereplő Pécs 2010 női kosárcsapatot működtető cégnél szombaton. A lehetőség adott volt, ám a döntéshozók nem váltották le Rózsa Gábor...

A PMFC vezetőedzője szerint...

A labdarúgó NB I. szombati játéknapján a tabella második helyén álló Győri ETO látogat a PMFC otthonába. Mészáros Ferenc, a pécsiek trénere úgy vélekedik, a kisalföldieknek is van gyenge...

Törtei 1500-1500 eurót...

Törtei 1500-1500 eurót ígért Gyánónak és Regedeinek? Pénteken sajtótájékoztatót tartottak Törtei Tamás (képünkön) ügyében. Tegnap már megírtuk, a PMFC-nél szerződést...

Száz fölé jutottak és a tabella élén a pécsi kosaras csajok

A Pécs hazai környezetben, a Lauber Dezső Sportcsarnokban 103-21-re legyőzte a BEAC együttesét a női kosárlabda NB I csütörtöki mérkőzésén. Pécs 2010 - ELTE-BEAC Újbuda 103-21 (29-3, 24-10, 21-6, 29-2)Legjobb dobók: Quigley 18, illetve Csicsai 6A bajnokság állása:1. Pécs 2010 6 6 - 508-281 12 pont2. Uniqa-Euroleasing Sopron 5 5 - 428-220 103. UNI SEAT Győr 5 5 - 431-281 104. ZTE NKK 5 5 - 368-266 105. FTC 5 4 1 332-289 96. Bajai NKK 5 4 1 327-312 97. Vasas 5 1 4 257-306 68. Ceglédi EKK 5 1 4 297-416 69. ELTE-BEAC Újbuda 6 - 6 277-510 610. Atomerőmű KSC-Szekszárd 5 - 5 313-389...

Kirúgta a PMFC a bundázásra kért játékosát, Törteit

A Pécsi MFC labdarúgócsapata - a klub honlapjának tájékoztatása szerint - csütörtökön szerződést bontott Törtei Tamással, akit az október 5-ei, Siófok elleni Ligakupa-mérkőzés eredményének befolyásolására próbálták rávenni. Az egyesület szerint Törtei az MLSZ szabályzatával, valamint a PMFC házirendjével és etikai szabályaival ellentétesen cselekedett, mert az esetet nem azonnal jelezte a klub vezetőségének, sőt, mielőtt ezt megtette volna, egyik játékostársának is beszámolt a megkeresésről. Ezért korábban - az ügy lezárásáig - eltiltották az edzések látogatásától, kedden pedig a...

Sanszos a Pécs 2010 női kosárcsapatának esti győzelme

Sanszos a Pécs 2010 női kosárcsapatának esti győzelme Újra bajnokit játszik hazai pályán a Pécs 2010 női kosaras csapat, ezúttal az ELTE-BEAC Újbudát várja október 27-én, csütörtök este hat órától. Zsejko Djokics együttese a Lauber Dezső Sportcsarnokban lép parkettre a BEAC ellen, és jó esélye van a pécsi csapatnak a győzelemre. Az aktuális ellenfél eddig az összes mérkőzését elvesztette, míg a Pécs veretlen az idei bajnoki sorozatban.Képünkön Raksányi Krisztina összpontosít