A köztársasági elnök is megemlékezett Albert Flórián búcsúztatásán
2011. november 05. szombat 12:23

Schmitt Pál köztársasági elnök is ellátogatott szombaton délelőtt az Üllői úti Stadionba, ahol virágokat helyezett el a vasárnap éjjel elhunyt Albert Flórián koporsójánál.
A Ferencváros legendás futballistájának, az egyetlen magyar aranylabdásnak a búcsúztatása 9 órakor kezdődött meg a róla elnevezett arénában, ahol a koporsót a Springer-szobor előtt, egy hatalmas kegyhelyen állították fel, s magyar nemzeti lobogóval, illetve Fradi-zászlóval takarták le, mellette pedig díszőrség áll. A kegyhely előtt Albert Aranylabdája látható, amelyet 1967-ben, mint a legjobb európai futballista nyert el.
A 70 évesen elhunyt legendás játékos búcsúztatásra folyamatosan érkeznek a szurkolók, volt pályatársak, barátok. Délelőtt rótta le kegyeletét többek között Rákosi Gyula és Szűcs Lajos, Albert korábbi csapattársai is.
Az államfő 11:30 órakor érkezett meg a stadionba, s fehér virágokat helyezett el a koporsónál, majd az arénán kívül, Albert képénél mécsest gyújtott.
A drukkerek 18 óráig a vendégszektor felöli bejáraton érkezhetnek leróni kegyeletüket, s a Gyáli út felőli kapun hagyhatják el a létesítményt.
Albert Flóriánt vasárnap 12 órakor az Óbudai temetőben helyezik végső nyugalomra.
MTI - Fotó: Földi Imre
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Több baranyai településen is...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...

