Végre hazai győzelem, ráadásul több mint hat év után nyert a Pécs a Diósgyőr ellen
A Pécs hazai környezetben 2-1-re nyert a Diósgyőr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén. A Pécs több mint hat év után tudta legyőzni a Diósgyőrt az élvonalban. Nem sokat kellett várniuk a szurkolóknak az első gólra, Grumicnak mindössze 18 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy a kapuba fejeljen. Tette mindezt úgy, hogy a vendég Diósgyőr kezdte az összecsapást. Az első félidőben a vendégek nem sok veszélyt jelentettek a kapura, a Pécs ráadásul a védő Szatmári szép találatával növelte előnyét. Gólt hozott a második játékrész első perce is, Rudolf...Szurkolók nélkül zajlik a mai PMFC-mérkőzés?
Lehet, hogy a PMFC-meccsek alacsony nézőszámát a soron következő bajnoki mérkőzés még inkább alulmúlja, miután előbb a vendég Diósgyőr szurkolói tudatták, hogy a mérkőzés időpontjának megváltoztatása miatt nem jönnek Pécsre szurkolni, ma pedig a pécsi kemény mag tudatta közleményben, hogy nem drukkolnak kedvenceiknek a hétfői összecsapáson. Alább a pécsi B-közép közleménye olvasható."Mi, a Pécsi MFC szurkolói, tiltakozásul csapatunk 2012/2013-as szezonban mutatott gyalázatos, lélektelen, a pécsi színekhez méltatlan játéka, illetve az MLSZ azon értelmetlen döntése miatt,...A tévében is megnézhetjük a mai PMFC-Diósgyőr meccset
A hétfői Pécs-DVTK meccsel zárul az OTP Bank Liga 29. fordulója. Aki nem tud kimenni Újmecsekaljára, az a televízióban is megnézheti a pécsiek hazai mérkőzését. Az NBI-es labdarúgók találkozóját a Sport1 TV adja élőben, este negyed héttől.A Bayern München vihette...
A Bayern München nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2012/2013-as sorozatát azzal, hogy a londoni Wembley Stadionban rendezett...
Még nem akasztották az...
Döntetlent játszott szombat este a Kozármisleny SE a Zalaegerszeggel, így a baranyaiak még nem biztosították be a helyüket a labdarúgó NB II. második helyén. Labdarúgó NB...A becsületéért játszik...
Presztízskérdésnek tartja Lőrincz Emil, a PMFC vezetőedzője a Diósgyőr elleni hétfő esti mérkőzést. A tréner reméli, megszakad a Pécs rossz hazai sorozata. Utolsó előtti fordulójához...Ezüstérmesek lehetnek ma a...
A labdarúgó NB II. második helyén végezhet a Kozármisleny SE, ha szombaton legyőzik a Zalaegerszeg csapatát. A mislenyi...
Tisztesen helytálltak a...
A szlovákiai Dudincén rendezték meg a gyalogló Európa Kupát, amelyen a kontinens mintegy 350 gyaloglója állt rajthoz. A magyar...
45 ember ellen emeltek...
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) összesen 45 terhelttel szemben, 32 különböző mérkőzéssel kapcsolatban csütörtökön vádat emelt a nemzetközi bundabotrány magyarországi vonatkozásában....Az utánpótlás sem használhatja ingyen a pécsi sportlétesítményeket
Rendeletben rögzítették, mely klubok használhatják térítésmentesen a városi sportkomplexumokat Pécsett. A kedvezményezettek között megtalálható többek közt Rátgéber László kosaras akadémiája és a férfi vízilabdások is, ám várhatóan egyes utánpótláscsapatoknak a jövőben már fizetniük kell a létesítmények használatáért. Az új előírások nyomán jelentős bevétel-növekedésre nem számítanak a létesítményeket üzemeltető Pécsi Sport Nonprofit (PSN) Zrt.-nél, így idén is közel 53 millió forintot szedhet be a városi cég. Kiemelt célként lebeg a pécsi önkormányzati képviselők szeme előtt az...
A vízilabda OB I-ben maradt a Pécs: 8 másodpercen múlott
Döntetlennel zárult a PVSK és a Kaposvár pécsi mérkőzése hétfőn a férfi vízilabda ob I rájátszásában, így a somogyi csapat kiesett az élvonalból. Vendégsiker esetén a Pécs búcsúzott volna, a hazaiak számára bennmaradást érő egyenlítő gól nyolc másodperccel a vége előtt esett. Eredmény (a 12-14. helyért): PVSK-Fűszért - Kaposvári VK 8-8 (0-2, 1-1, 3-3, 4-2)Legjobb dobók: Dragic 4, illetve Burburan 2, Papp G. 2Korábban játszották (a 9-11. helyért): EKF-EgerFood-Imola - Juniorválogatott 7-14 (1-4, 4-3, 2-4, 0-3)Legjobb dobók: Zalánki 3, illetve Csapó, Német Toni 4-4Aján Tamás maradt az erős emberek szervezetének vezetője
A következő négy évben is Aján Tamás irányítja a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF), miután a küldöttek megerősítették elnöki pozíciójában a hétfői, moszkvai tisztújító kongresszuson. A 188 tagország közül szavazásra jogosult 148-ból 137 élt választójogával, s a delegátusok jelentős többsége adta voksát arra, hogy továbbra is a magyar sportdiplomata irányítsa az erős emberek világszövetségét. A kongresszuson Aján Tamásnak, aki 2005-ben, majd 2009-ben is ellenjelölt nélkül győzött, s folytathatta közfelkiáltással elnöki munkáját, ezúttal öt kihívója is akadt. A programbeszédek...Túraautó-vb: Michelisz...
Michelisz Norbert a harmadik helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) ausztriai versenyének vasárnapi második futamán,...
Két nappal később játszik...
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottsága két NB I-es bajnoki mérkőzés időpontját is módosította a 29. fordulóban. A május 27-re kisorsolt Győri ETO-MTK mérkőzés időpontját...A bajai és pécsi fiú csapat...
A férfiaknál a Mogyi Baja-Pécs, míg a nőknél a címvédő Uniqa Team Újbuda SE nyerte szombaton a Fornetti Triatlon Magyar...
Kikapott a PMFC-Matias...
Hiába játszott a PMFC az első félidőben fölényban, a Siófok hazai pályán 1-0-ra legyőzte a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján, így megőrizte reményét a...Összedőlt egy lépcső a BVSC...
Heten megsérültek, köztük egy 6 éves gyermek a fővárosi BVSC uszodában, ahol összedőlt egy mobil lépcső szombaton délelőtt -...
Mégis éles meccset játszik...
A Pápa 2-1-es vereséget szenvedett a Szombathelyi Haladás otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, így egyelőre nem sikerült biztosítania...Lehet, hogy a már kiesett Siófokkal játszik holnap a PMFC
Az Eger után a másik kieső hely is eldőlhet: amennyiben a Pápa győz Szombathelyen, akkor a Siófok kiesése biztossá válik. Ha ez pénteken elmarad, abban az esetben a Balaton-parti együttesnek szombaton nyernie kell a vendég Pécs ellen, különben búcsúzik az élvonaltól. A hétvégi, 28. fordulóban még nem dőlhet el a Videoton, az MTK és a Budapest Honvéd közötti versenyfutás a labdarúgó OTP Bank Ligában, de előbbi két együttes számára nagy lépés lenne a győzelem a dobogós hely megszerzése, egyúttal az Európa Liga-indulás felé, míg utóbbinak a versenyben maradást jelentené.Jelenleg a...Iványi Dalma jövőre abbahagyja, de egy utolsó évet még játszik a Pinkk Pécsi 424-ben
A legendás pécsi irányító a válogatott edzői feladatai mellett még egy szezont biztosan játszik - tudatta közleményében a Komlón játszó pécsi női kosárlabda csapat vezetése. Mint írják "Iványi Dalmának elmúlt szezonban a Pinkk Pécsi 424 bronzérmes csapatában meghatározó szerepe volt abban, hogy igazi csapattá kovácsolódtak a játékosok. A bajnokság végére ez a csapatszellem átütő erőt ért el és dobogós helyet érdemelt. Az, hogy a Pinkk Pécsi 424 Iványi Dalmával és Roberto Hernándezzel kezdi a felkészülést, eredményes szezont ígér. Már az edző szerződésének hírére is több...
Férfi kézilabda NB I - kikapott a Váctól itthon a Pécs
A Balatonfüred Cegléden, a Vác Pécsen nyert szerdán a férfi kézilabda NB I alsóházi rájátszásában. Eredmények, rájátszás a 7-11. helyért:Cegléd-Balatonfüred 26-28 (14-13)Pécs-Vác 26-30 (12-13)A rovat további témái
- Labdarúgó NB I: megkapta a Pécs az élvonalbeli licencet
- A PMFC-nél állítják, pletyka csak, hogy Dibusz a Videotoné lesz
- Neymar aláírt Bayern Münchenhez - 30 milliárdért!
- A hetvenhez közel is kitűnően vívott az Eb-n a PEAC korelnöke
- F-1: hazai győzelem, Alonso nyerte a spanyol nagydíjat
- Férfi vízilabda ob I - Kaposváron nyert a PVSK-Fűszért
« Előző
4077 | 4104 | 4131 | 4158 | 4185 | 4212 | 4239 | 4266 | 4293 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Természetközeli élménypark vár...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...

