Összedőlt egy lépcső a BVSC uszodában, heten megsérültek
2013. május 18. szombat 11:43

Heten megsérültek, köztük egy 6 éves gyermek a fővárosi BVSC uszodában, ahol összedőlt egy mobil lépcső szombaton délelőtt - tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az uszodában egy nemzetközi ifjúsági úszóversenyt tartottak, amikor a baleset történt - mondta el Kovács Viktória. Egy gurulós mobil lépcső dőlt össze eddig ismeretlen okból. A balesetben hat felnőtt sérült meg, valamint egy hatéves gyermek - ismertette a szóvivő.
Hozzátette, hogy a rendőrség szakértők bevonásával még vizsgálja a baleset körülményeit. Az ügyben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen indult eljárás.
Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese azt közölte, hogy a hét sérültből ötöt szállítottak kórházba. Az eddigi vizsgálatok szerint valamennyien könnyebb sérülést szenvedtek. A mentősök négy egységgel vonultak a helyszínre (képünkön).
Az MTI információi szerint az úszóversenyt leállították.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már dolgoznak a jobb világosításon az...
- Trombitásból lett igazgató
- Szakmák napja lesz Mohácson áprilisban
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Nem a Csele-patakban, hanem a...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Nyoma veszett egy tizenhat éves pécsi...
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Durván emelkedik az influenzások száma

