Debrecenből igazolt támadót a PMFC-Matias
A hétfő délelőtti edzésen már csatlakozott a PMFC-Matias keretéhez Pölöskey Péter, aki Debrecenből érkezett a Mecsekaljára. A csatár egy évre kölcsönbe érkezik, amely után a felek döntése értelmében végleg kivásárolható lesz - tájékoztatott a klub. Jelenleg a dokumentumok intézése zajlik, hétvégén, az MTK ellen akár már be is vethetik a játékost, ha bizalmat kap a stábtól.
Elhunyt Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nemzet Sportolója. A miskolci születésű sportember volt az egyetlen olyan játékos, aki öt olimpián szerepelt, ráadásul mind az ötön éremmel gazdagodott: Helsinkiben, Melbourne-ben és Tokióban arannyal, Londonban ezüsttel, Rómában pedig bronzzal, s lett ezzel minden idők legeredményesebb pólósa. Kétszer volt Európa-bajnok csapat tagja is, kétszeres főiskolai világbajnok, nyolcszoros magyar bajnok, a válogatottban 108 alkalommal szerepelt. Münchenben, 1972-ben Rajki Béla segítőjeként...Ezüstérmet szerzett Sors Tamás a paraúszó-világbajnokságon
Sors Tamás ezüstérmet szerzett a montreali paraúszó-világbajnokságon a magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezett döntőben. A Magyar Paralimpiai Bizottság tájékoztatása szerint a magyar versenyző 100 m pillangón - ebben a számban kétszeres paralimpiai bajnok, világbajnoki címvédő és világcsúcstartó - 75 méterig vezetett, azonban ekkor az olasz Federico Morlacchi megelőzte, és Sors előtt ért célba.Sors a 2008-as pekingi paralimpia óta minden világversenyen megnyerte ezt a számot. A magyar küldöttségnek ez az első érme a vasárnapig tartó vb-n.
A Pécs és a Győr is...
A Pécs hazai környezetben 1-1-es döntetlent játszott a címvédő Győrrel a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójának szombati játéknapján. A hazaiak ezzel az első pontjukat szerezték meg a...Döntetlent játszott a...
A Kozármisleny hazai környezetben gól nélküli döntetlent játszott a Zalaegerszeggel a labdarúgó NB II nyitófordulójának első szombati mérkőzésén. A 2013/2014-es idényben egy csoportban,...A PVSK-Füszért Pécsett...
A Magyar Vízilabda-szövetségben elkészítették a bajnokság és a kupa menetrendjét. A Theodora Férfi Magyar Kupa egyik csoportjának küzdelmeire Pécsett kerül sor augusztus 31-én az Abay...Tíz csapattal vág neki a...
A PVSK Női Kosárlabda Utánpótlás Szakosztály csapatai elkezdték az alapozást, ezzel felkészülve az előttük álló hosszú szezonra – közölte Tiszay László szakosztályvezető. Elsőként a...Újabb légióssal erősített a...
Louella Tomlinson ausztrál center a Pinkk Pécsi 424 csapatába szerződött, míg Laczi Edit szünetelteti a profi pályafutását. A...
Feleki a három zakó után:...
Rosszul indult a szezon a PMFC-MATIAS számára, ám a klubnál - bár csalódottak a nulla pont miatt - nem kapnak büntetést a...
Gera még egy évig biztos, hogy Birminghamben focizik
Gera Zoltán aláírta az angol élvonalban szereplő West Bromwich Albion labdarúgóklubja által kínált egyéves szerződést. A birminghami klub honlapjának szerdai beszámolója szerint a korábban térdműtéten átesett 34 éves középpályás hétfő óta ismét teljes értékű munkát végez, s a tervek szerint október elején térhet vissza a pályára. "Nagyszerű, hogy ismét a fedélzeten van. Az elmúlt szezonban kiválóan futballozott, reméljük, minél hamarabb visszanyeri azt a formáját, akkor nagy segítség lesz számunkra" - mondta Steve Clarke vezetőedző. Richard Garlick sportigazgató azt...
Kétmeccses eltiltást kapott a két pécsi focista
Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a hétvégi, 3. fordulóban kiállított futballisták közül Miroslav Grumic és Eke Uzoma (mindkettő Pécs) 2-2, Vaszicsku Gergő (Puskás FC), Hegedűs Csaba (Mezőkövesd), Patvaros Zsolt (Kecskemét) és Póti Krisztián (Kecskemét) 1-1 bajnoki találkozóra szóló eltiltást kapott. Írásbeli megrovásban részesítette Ricardo Monizt, a Ferencváros vezetőedzőjét a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága. A holland trénert azért figyelmeztették, mert a Győr elleni szombati bajnoki mérkőzésen a játékvezető a 37. percben kiállította, miután a...48 nap alatt 56 edzést tartanak a pécsi kosaras lányok
Augusztus 12-én megkezdte az alapozást a 2013/2014-es szezonra a PEAC-PÉCS női kosárlabdacsapata. A klub második évének első, nyilvános edzését nagy érdeklődés kísérte. A PEAC-PÉCS a magyar magját megtartva, új légiósokkal, de továbbra is nagyon fiatal kerettel vág neki az új rendszerben lebonyolításra kerülő Szlovák-Magyar Bajnokságnak és az Európa Kupának – olvasható a klub közleményében. Az első edzésen a régi és friss csapattársak közül hiányzott még az U16-os Eb-n remeklő Kiss Virág, az U18-asoknál érdekelt Nagy Dóra és Raus Vivien, valamint a két amerikai légiós, akik...Digitális segítséget kapnak...
Az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága a 2013-2014. évi bajnoki szezonra a Baranya megyei II. osztályba benevezett 16 egyesületet számítástechnikai eszközök biztosításával támogatja. A...Strandröplabda: dobogósok...
Szombaton rendezték a Somogy Megyei Strandröplabda Bajnokság 3. fordulóját. A szeles, borús idő ellenére több pécsi páros is...
Világbajnok a magyar férfi...
Aranyérmes lett a budapesti viadalon az Imre Géza, Boczkó Gábor, Rédli András, Szényi Péter összetételű magyar csapat, mely Ukrajna válogatottját kényszerítette térdre a vasárnap esti...Vezetett a PMFC, aztán két...
A Videoton 0-1-ről fordítva 5-1-re legyőzte a vendég Pécset a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi...
Jakabos vasárnap is...
Hosszú Katinka vasárnap már a második világcsúcsát úszta, a magyar versenyző a rövidpályás Világkupa-sorozat berlini második...
Falusi futballélet: videó...
Hamar meggyógyult egy futballista, miután az egyik néző beszólt neki a pálya széléről. Sajnos nem tudni, hogy az interneten...
Jakabos Zsuzsanna ezüstérmet nyert a berlini világkupán
Az összetett pontversenyben élen álló Hosszú Katinka nyerte a női 200 méteres vegyesúszás döntőjét a rövidpályás Világkupa-sorozat berlini második fordulóján. A Vasas SC kiválósága a Vk-sorozat első, eindhoveni állomásán szerdán elért 2:03.20 perces világcsúcsánál csupán öt századdal úszott lassabban, mögötte pedig honfitársa, Jakabos Zsuzsanna ért célba másodikként 2:06.04 perces idővel. A verseny honlapja szerint Hosszú Katinka 200 gyorson is rajtkőre állt, 1:52.32 perces ideje a második helyre volt elég. A férfiaknál a 400 vegyes döntőjében Verrasztó Dávid 4:01.25 perces idővel...Orbán Viktor kedvenc csapatához, Fehérvárra látogat vasárnap a Pécsi MFC
Az eddig még gólt sem kapó Videoton - az előző idény ezüstérmese - ezúttal az idei szezont két vereséggel kezdő Pécset látja vendégül Székesfehérváron. Nehéz hétvége vár a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő Győri ETO FC-re, amely a bajnokság 3. fordulójának szombati napján a Ferencvárost fogadja, egy nappal később pedig a Bajnokok Ligája-győztes Bayern Münchent látja vendégül barátságos mérkőzésen. A listavezető Debrecen két megnyert meccsel a háta mögött fogadja a Diósgyőrt, amelynek nem sikerült túl fényesre a rajt, mert bár nem kapott ki, győznie sem sikerült a szezon eddigi...A pécsi kosarasok megkezdik a felkészülést a bajnoki szezonra
Férfi A-csoportos kosárlabda csapat, a Pécsi VSK-PANNONPOWER és a B-csoportos együttes, a PVSK-Kronosz Kiadó is hétfőn reggel kezdi meg a felkészülést a 2013/2014-es bajnoki szezonra. A csapat rövid értekezlet után konditermi edzéssel indít, majd 10.30-tól a Lauber Dezső Sportcsarnokban edz.Az A-csoportos csapat aktuális játékoskerete a következő: Nemanja Kovacevic (Capljina - szeptemberben érkezik) Halász Ákos Kovács Péter (válogatottbeli szereplése miatt később csatlakozik a csapathoz) Csabay Ádám Pascu Norbert Bíró Olivér Somogyfoki Szabolcs Nagy Krisztián (kedden érkezik)...A rovat további témái
- Pénzbüntetést kapott a PMFC-Matias a szurkolói miatt
- Megvédte bajnoki címét a PTE-PEAC Andragóra játékosa
- Csoportgyőztes a női kosaras utánpótlás-válogatott
- Nyolc aranyat szereztek utánpótlás-kajakosaink a vb.-n
- Hosszú Katinka a királynő: a 400 vegyest is megnyerte a vb-n
- Orbán szerint a Puskás Akadémia "becsületbeli ügy"
« Előző
3969 | 3996 | 4023 | 4050 | 4077 | 4104 | 4131 | 4158 | 4185 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Természetközeli élménypark vár...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...

