Világbajnok a barcelonai vizes vébén a magyar pólós csapat!
Magyarország-Montenegró a vb-döntőben: 8-7. Világbajnok lett a Benedek Tibor által vezetett magyar férfi vízilabda válogatott a barcelonai vizes világbajnokságon! Benedek Tibor együttese fantasztikusan kezdett, a második negyed elején már 3-0-ra vezetett, de a rivális nem adta fel, a harmadik játékrészben utolérte a magyar együttest. Innentől kezdve fej-fej mellett haladtak a csapatok, de mindannyiszor a magyarok szereztek vezetést, utoljára Szivós góljával, alig több mint egy perccel a vége előtt, és ekkor Montenegró már nem tudott egyenlíteni. Magyarország hat ezüst- és egy...
Cseh Laci második lett 100 méter pillangón a vizes vb-n
Ezüstérmet nyert Cseh László 100 méteres pillangóúszásban a barcelonai vizes világbajnokság szombati versenynapján. A nyolcas döntő magyar résztvevője az ötödik legjobb idővel, 51.61 másodperces országos csúccsal lépett tovább a péntek esti elődöntőből, de már akkor sem volt jelentős a hátránya a legjobbakkal szemben, pedig nagyon rosszul rajtolt. A fináléban is az utolsó helyen tempózott a start után, de a fordulóhoz már hatodikként ért, a második ötven méteren pedig nagyszerű hajrát mutatott be, s remek benyúlással, 51.45-ös új egyéni rekorddal végzett a második helyen. Győzött...
Kikapott a PMFC Pakson: eddig 2 meccs, 0 pont az NB I-ben
A Paks 2-1-re legyőzte a vendég Pécset a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, így a PMFC két vereséggel rajtolt a bajnokságban. MVM Paks - PMFC-Matias 2-1 (1-0) Paks, 1200 néző, v.: Andó-Szabó Gólszerzők: Simon A. (19., 77.), illetve Koller (50., 11-esből) Piros lap: Mohl (88.) Sárga lap: Bartha (20.), Hullám (36.), Fiola (51.), Kecskés T. (55.), Éger (64.), Tököli (67.), Könyves (74.), illetve Wittrédi (11.), Fodor (61.), Mohl (84., 88) MVM Paks: Molnár P. - Fiola, Éger, Kovács G., Szabó J. - Kecskés T. - Bori (Könyves, 74.), Bartha, Báló, Hullám...Bronzérmes a magyar női...
A magyar női vízilabda-válogatott bronzérmes lett a barcelonai vizes világbajnokságon, miután a pénteki helyosztón legyőzte...
Vízipóló csapatunk a...
FRISSÍTVE! Az olimpiai bajnok Horvátországot 11-10-re verve a világbajnoki döntőbe jutott csütörtök este Barcelonában a magyar férfi vízilabda válogatott. A rendkívül izgalmas és szoros...179 millió talált gazdára:...
Egyes körökben felháborodást keltett, hogy a napokban a pécsi önkormányzat pályáztatás nélkül döntött arról, mely pécsi...
Vádat emeltek Uli Hoeness,...
Vádat emelt adócsalás miatt Uli Hoeness, a Bayern München labdarúgó-egyesület elnöke ellen a müncheni tartományi ügyészség...
A megye III-ban 7 ezret...
Közel háromezer játékvezető ténykedik hazánkban: nehéz elhinni, hogy a nézők, játékosok vagy akár a vezetők részéről...
Hamilton rajt-cél győzelmet...
Pályafutása során negyedszer nyert futamot a Hungaroringen Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, aki a 28. Forma-1-es...
2021-ig meghosszabbították a Hungaroring szerződését
Öt évvel meghosszabbították a Hungaroring szerződését a vasárnapi Formula 1-es Magyar Nagydíj előtt, így 2021-ig biztosítva van a magyar világbajnoki futam jövője. Az erről szóló megállapodást az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone és a magyar kormány részéről Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter írta alá két órával a 28. Magyar Nagydíj rajtja előtt a mogyoródi pályán. Az eddig érvényes megállapodás 2016-ig szólt, Ecclestone kérésére jövőre további fejlesztések és módosítások várhatók a Hungaroringen. „A magyar futam jövője mindig is biztosított volt,...
Megverte a PMFC-t Újmecsekalján a labdarúgó NB I nyitányán a Ferencváros 2-1-re
A Ferencváros 2-1-re nyert a Pécs vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójának szombati játéknapján. A zöld-fehérek góljait Jack Tuijp és a csereként beálló Arsenio Valpoort szerezte, mindkét, nyáron igazolt holland futballistának ez volt az első bajnokija az együttesben. EREDMÉNY: OTP Bank Liga, 1. forduló: PMFC-Matias - Ferencváros 1-2 (0-1) Pécs, 5500 néző, v.: Szabó Zs. Gólszerzők: Koller (59.), illetve Tuijp (28.), Valpoort (77.) Kiállítva: Szatmári (61.) Sárga lap: Márkvárt (2.), Szatmári (37., 61.), Frőhlich (94.), illetve Besic (30.), Jenner (41.),...Kamion Eb – sporttörténelmet írt a magyar versenyző
Kiss Norbert, az Oxxo Energy Truck Race Team pilótája nyerte meg a kamion Európa-bajnokság oroszországi fordulójának szombati első futamát, s ezzel sporttörténelmet írt: a magyar csapat először tudott győzni egy versenyhétvége első viadalán. A csapat beszámolója szerint a szombathelyi versenyző a délelőtti időmérőn a 3., csapattársa, a 17 éves Major Benedek pedig a 10. rajthelyet szerezte meg, majd Kiss rögtön a start után, már az első kanyarban megelőzte többszörös Eb-győztes riválisait, a német Jochen Hahnt és a spanyol Antonio Albacetét. Utóbbi végig nyomás alatt tartotta a...Ez tényleg szégyen: a...
A Videoton korábbi és a Győr eheti szégyenteljes fiaskója után a még állva maradt két magyar labdarúgó csapat is elbúcsúzott ez európai kupáktól. A Honvéd és a Debrecen hazai pályán...A bajnoki címre hajtó Fradi...
A Pápa és az újonc Puskás Akadémia összecsapásával pénteken megkezdődik a labdarúgó OTP Bank Liga 2013/14-es idénye, amelynek nincs egyértelmű favoritja, bár a labdarúgók jó része a...Újból külföldiekkel...
A PEAC-Pécs együttese amerikai centert, a PINKK Pécsi 424 csapata pedig szlovák válogatott irányítót igazolt a közelmúltban....
Asztalitenisz:...
Négy év után szólt ismét a magyar himnusz utánpótlás asztalitenisz-kontinenstornán, miután Európa-bajnok lett Lakatos Tamás...
Kettős vereséggel búcsúzott...
A Győri ETO FC a 2-0-s hazai vereségét követően vendégként is kikapott - mégpedig 2-1-re - a Makkabi Tel-Aviv együttesétől a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában,...A PMFC-hez került Deutsch...
A 21 éves Deutsch Bence egy évre kölcsönbe érkezik a PMFC-Matias labdarúgócsapatához. Deutsch Bence 1992. augusztus 4-én...
Megnyerte az utolsó felkészülési meccsét a PMFC
Az idei felkészülési időszak utolsó edzőmérkőzését játszotta szombaton a PMFC-MATIAS a szlovéniai Bakovciban, melyet 1-0-ra megnyert a Karabükspor ellen. Mint a pmfc.hu írja, a török elsőosztályú Karabükspor a 18. percet követően megszerezhette volna a vezetést, ám Incedemir fejese a felső lécről pattant ki. Egy perccel később aztán Szatmári révén megszerezte a vezetést a Pécs, a középpályás Márkvárt távoli indítását követően érkezett a törökök kapujának rövidjénél és értékesítette az előtte adódó helyzetet. Az NB I. szombaton rajtol, a PMFC a Fradit fogadja Újmecsekalján, a meccs...Lengyel Dalma és Erős Fruzsina a PINKK-nél marad
Lengyel Dalma és Erős Fruzsina a következő szezonban is a Pinkk - Pécsi 424 keretének tagja marad - írja a csapat hivatalos honlapja. Lengyel Dalma a bajnokság alapszakaszábantizenhárom mérkőzésen szerepelt, mely alatt átlagban tíz percet töltött a pályán és 2.1 pontot jegyzett. A középszakaszban hét találkozón számított a szolgálataira Roberto Hernandez, de a rájátszásban mindössze egy percet töltött a pályán.Az 1995-ös születésű Erős Fruzsina a PINKK legfiatalabb játékosa és az elmúlt évadban összesen három mérkőzésen kapott lehetőséget. Képünk Erős Fruzsina (bal oldalon) és...
Szerb középpályással erősített a PMFC-Matias
A labdarúgó NB I-ben a Ferencváros ellen készülő PMFC hivatalos honlapján tette közzé, hogy két plusz egyéves szerződést kötött a próbajátékon megfelelt szerb középpályással, Djordje Jocsiccsal. Djordje Jocic 1991. október 24-én született Belgrádban. A még csak 21 éves, 183 centis bal lábas középső középpályás megfordult korábban az FK Novi Sadban, valamint a Radnicki Sombor csapatában. Próbajátékosként a PMFC-Matias idei felkészülési időszakában pályára lépett egy-egy félidő erejéig az NK Verzej és HNK Cibalia elleni győztes edzőmérkőzésen. A fiatal szerb játékos a pályán...A rovat további témái
- Budapest lesz a házigazdája a 2021-es vizes világbajnokságnak
- Európai foci: a Honvéd és a Loki is tovább juthat a jövő héten
- Fokozott rendőrségi készenlét a jövő heti Pécs-Fradin, biztonságos szezonnyitót remélnek a felek
- Ötöt rúgott a Pécs a Vinkovcinak, jöhet a Fradi
- Vád alatt a Forma–1 mindenható ura, Bernie Ecclestone
- Pénzes Kinga a PINKK 424-től a Győrhöz igazol
« Előző
3996 | 4023 | 4050 | 4077 | 4104 | 4131 | 4158 | 4185 | 4212 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Természetközeli élménypark vár...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...

