Az idén nem sikerült: vereséget szenvedtek a kadett kosarasok

Szombaton este a tavalyi kadett bajnok Soproni Darazsak csapatát fogadta a Pécsi VSK U17-es csapata a PTE-csarnokban. Az előző szezonban sikerült a csapatnak hazai pályán nyernie a jó erőkből álló soproniak ellen. Erre meg volt az esély az idén is, mivel az ellenfél egyik legjobbja nélkül érkezett Pécsre.A feldobás után a pécsiek szerezték az első kosarakat, ezt követően azonban többnyire a Sopron irányította a mérkőzést. Hullámzó képet mutatott a játék, egyszer még 11 pontos hátrányból is fel tudott állni a Pécsi VSK. Voltak jó periódusok, ám a Sopron nem hagyta, hogy átvegyék a...

Nyert a PINKK együttese a Közép-európai Ligában

A PINKK Pécsi 424 magabiztosan legyőzte a vendég rózsahegyi csapatot a női kosárlabda Közép-európai Liga vasárnapi második mérkőzésén. Eredmény, a liga honlapja alapján: PINKK Pécsi 424-Ruzomberok (szlovák) 79-61 (15-11, 20-19, 21-16, 23-15) korábban: Spisska Nova Ves (szlovák)-Uniqa Euroleasing Sopron 52-62 (8-18, 19-17, 13-13, 12-14) 

Most erősebbnek látszik a PINKK, de messze még a vége - a PEAC-Pécsnél bizakodnak

Most erősebbnek látszik a PINKK, de messze még a vége - a PEAC-Pécsnél bizakodnak A pécsi női kosárlabdacsapatok megkezdték szereplésüket a Közép-európai Ligában. A legnagyobb meglepetés eddig a PINKK 424 soproni vendégszereplése volt, ahol a pécsiek a véghajrában - egy néhány héttel ezelőtti jótékonysági meccs után újra - legyőzték a magyar bajnokot. A legerősebb csapatnak tartott Kassától kikapott mindkét baranyai csapat, igaz a PINKK csak négy ponttal maradt alul.  Közép-európai Ligában (KEL) most indult először a szezon elejétől a legjobb öt magyar csapat, öt szlovák és egy horvát együttessel egyetemben. A tizenegy gárda szeptember végétől...

Pécsi úszósikerek a 27. ANK...

Pécsi úszósikerek a 27. ANK Delfin Kupán Tizennégy csapat több mint kétszáz versenyzője szállt medencébe szombaton a 27. ANK Delfin Kupán Pécsett. A legeredményesebb...

Harmadik alkalommal...

Harmadik alkalommal rendezik meg a Buzánszky Kupát Pécsett Október 14-én, 13 órai kezdettel kerül megrendezésre a Leőwey Gimnáziumban a III. Buzánszky Kupa. Harmadik alkalommal szervezi...

Nem várt vereséget...

A Puskás Akadémia Lencse László két góljával 2-1-re győzött a PMFC-Matias otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának szombati játéknapján. Jól kezdett a Puskás Akadémia,...

Egymilliárd forintból...

Egyre több gyerek sportol igazoltan Magyarországon, számuk az elmúlt két évben 234 ezerről 302 ezerre nőtt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős...

Örökös kitiltással büntette...

Örökös kitiltással büntette a Fradi két szurkolóját Az FTC két olyan szurkolót örökre kitiltott labdarúgócsapata mérkőzéseiről, akik az Újpest elleni rangadón önkényuralmi...

A PMFC-Matias a Mezőkövesd...

Két élvonalbeli párharcra kerül sor a labdarúgó Magyar Kupa negyedik fordulójában. A csütörtöki sorsoláson kiderült, hogy az OTP Bank Ligában szereplő csapatok közül a PMFC a...

Tájfutók lepik el hétvégén a Mecsek lankáit és Pécs belvárosát

Tájfutók lepik el hétvégén a Mecsek lankáit és Pécs belvárosát Október 4-től három napon át rendezik meg Pécsett és Orfűn az 54. Mecsek Kupa és 24. Alpok-Adria Kupa nemzetközi tájfutóversenyt. A pécsi tájékozódási futók 1959 óta minden évben megrendezik kiemelt rendezvényként a Mecsek Kupát, amely a hazai versenyidényben is kiemelt jelentőségű. Ebben az évben a MK egyben Alpok-Adria régiós csapatok versengése is. A mostani háromnapos viadal számos programot tartalmaz, amely magába foglalja Pécs kulturális értékeinek bemutatását a nyolc országból érkező közel 500 versenyzőnek. Így osztrák, olasz, német, finn, szerb, szlovén, horvát s magyar...

Újonc ellen játszik a hétvégén a PVSK-Füszért

Szombaton este fél 8-kor az YBL Waterpolo Club ellen játszik mérkőzést a PVSK-Füszért a bajnokság 4. fordulójában. A hazaiak eddig mindhárom bajnoki mérkőzésüket elveszítették, míg a pécsi csapat egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel áll a tabella 8. helyén. - Nehéz mérkőzésre számítok. Tudom, hogy az Ybl-nek nincsen pontja és biztos vagyok benne, hogy hazai pályán szeretné megszerezni az elsőket. Azonban nem nagyon örülnék, ha ezt ellenünk tenné meg - vélekedik előzetesen Bereczki Miklós, a PVSK-Füszért edzője. - Azt gondolom, hogy három esélyes ez a mérkőzés is, de...

Sopronban nyert a PINKK a kosárlabda Közép-európai Ligában!

A magyar bajnoki címvédő Sopron egy ponttal kikapott a vendég PINKK Pécstől a női kosárlabda Közép-Európai Liga szerdai játéknapján. A nap másik két magyar érdekeltségű mérkőzésein a Diósgyőr simán győzött a Cegléd otthonában, míg a PEAC-PÉCS magabiztos sikert aratott a szlovák Piestanske Cajky vendégeként. Eredmények: Uniqa Euroleasing Sopron-PINKK Pécsi 424 59-60 (15-10, 18-20, 12-16, 14-14) Ceglédi EKK-DVTK 56-93 (15-32, 17-23, 13-20, 11-18) Piestanske Cajky (szlovák) - PEAC-PÉCS NKK 61-76 (11-25, 12-13, 14-22, 24-16)

Névszponzor segíti a...

Névszponzor segíti a PTE-PEAC röplabdacsapatát A vanNet internetszolgáltató révén új névszponzor segíti a PTE-PEAC férfi röplabdacsapatát az idei bajnokságban. A vanNet...

Győzelemmel kezdte a...

Az Autópark Pécsi VSK csapata az NBI/B első fordulójában Tatára utazott, ahol magabiztos győzelemnek örülhetett. Tatai SE - Autópark Pécsi VSK: 56-80...

Női kosárlabda KEL:...

A PEAC-Pécs súlyos vereséget szenvedett Kassán a női kosárlabda Közép-Európai Liga keddi játéknapján. Eredmény a liga honlapja alapján:Kosice (szlovák) - PEAC-PÉCS NKK 74-36 (20-12, 21-9,...

Óriási balhé volt a Pécsi...

Óriási balhé volt a Pécsi Dinamó-Bicsérd meccsen - eltiltások követték a tömegverekedést A Pécsi Dinamó-Bicsérd Magyar Kupa mérkőzésen óriási balhé tört ki a minap, amikor a hazaiak védőjével szemben csúnyán...

A ferencvárosi labdarúgót...

Nincs változás Akeem Adams állapotában, a Ferencváros futballistájának keringését továbbra is műszív tartja fenn. Az FTC hétfőn arról adott tájékoztatást, hogy a továbbra is súlyos...

Pontot szerzett a Pécs az...

Pontot szerzett a Pécs az Újpest otthonában, ezzel jelenleg tizedik a bajnokságban, 11 ponttal 1-1-es döntetlent játszott a PMFC az Újpest ellen, a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A pécsi...

Visszavonult a válogatott focista, Szabics Imre

Visszavonult a válogatott focista, Szabics Imre Az osztrák Sturm Graz szombati bajnoki mérkőzése előtt elbúcsúztatta visszavonuló magyar labdarúgóját, Szabics Imrét. Az egyesület honlapjának tájékoztatása szerint a Wacker Innsbruck ellen 1-0-ra megnyert találkozót megelőzően a klubvezetés egy 216-os számú mezzel köszönt el a pályán a 32 éves légióstól - arra utalva, hogy 1999 és 2003, illetve 2010 és 2013 között összesen ennyi tétmeccsen lépett pályára grazi színekben. Az Ausztriában 42 gólig jutó Szabics korábban a Ferencváros mellett a német Stuttgartban, Kölnben, Mainzban és Augsburgban is megfordult. A 35-szörös válogatott...

Magyar Guiness-rekord született evezésben ma hajnalban

A hatfős magyar csapatnak sikerült megdöntenie, sőt jócskán túlszárnyalnia is a hivatalos (263 km) és a még nem hitelesített (295,2 km) 24 órás evezős Guinness-rekordot.   A Varga József, Simon Gergely, Tamás Bence, Halupa János, Preil Patrik és Vermes Péter összeállítású magyar csapat szombaton éjjel 2 órától vasárnap éjjel 2 óráig összesen 313,664 kilométert teljesített a Szentendrei-Duna-ág alsó szakaszán. Az eredetileg tervezett háromfős kielboat együttes helyett a hat versenyző - egymást váltva - kétpárevezősben tette meg a távot. A módosításra azért volt szükség, mert...

Magyar futó nyerte az Athén-Spárta ultramaratont

Lubics Szilvia nyerte a nők versenyét a 246 kilométeres Athén-Spárta ultramaratoni futóversenyen. A magyar ultramaratonisták szövetségének (UMSZ) szombat esti tájékoztatása szerint Lubics Szilvia 28 óra, 3 perc, 4 másodperc alatt teljesítette a távot. A férfiak számát a portugál Joao Oliveira nyerte 23 óra, 29 perc, 8 másorperccel. Lajkó Csaba tizenötödik lett (28:39:32 óra). A viadalon 321 futó indult 35 országból, a szintidő 36 óra volt.