Hosszú Katinka folytatja győzelmi sorozatát
Hosszú Katinka - akárcsak kedden, 100 méter pillangón - országos csúccsal nyert 100 m háton a rövidpályás világkupa-sorozat szingapúri állomásán, ahol a viadal szerdai napján három arany- és egy ezüstérmet gyűjtött, a két nap alatt együttesen pedig öt elsőséget és két második helyezést könyvelhetett el. A Vasas világ- és Európa-bajnok úszója 57.04 másodperces idejével az október 21-én, a dohai vk-versenyen felállított 57.49-es rekordját javította tovább 100 háton. Teljesítményével egyszersmind a világranglista idei ötödik legjobbjává lépett elő. Hosszúnak ez időrendben a második...Magyar labdarúgó-akadémiák - belga nagyító alatt
Belga szakemberek vizsgálják, hogy a magyar labdarúgó-akadémiák megfelelnek-e a modern kor követelményeinek. A hazai sportági szövetség, az MLSZ akadémiai auditjának projektvezetője, Szabó Tamás a Sport TV Mai helyzet című műsorában hangoztatta, hogy a külföldi cég kizárólag az elitképző utánpótlás-nevelő műhelyek munkáját elemzi. Hozzátette, hogy egy magyar csapattal 2012 októberében már előkészítettek egy hazai auditot, és 29 képzési helyről szereztek információkat. - Ennek a felmérésnek a tapasztalatai alapján az MLSZ elnöksége úgy döntött, hogy egy olyan céget vonjunk be,...Hamarosan a Hírességek Csarnokába kerül Kovács Ágnes
A 2000-ben olimpiai bajnok mellúszó Kovács Ágnest (képünkön) beválasztották a vizes sportágak legnagyobbjait tömörítő Hírességek Csarnokának (ISHOF) tagjai közé. A szervezet közleménye szerint a 200 méter mellen a sydneyi játékokon arany-, 1996-ban, Atlantában bronzérmes, s ugyanebben a számban kétszeres világbajnok (1998, 2001) Kovács mellett - többek között - a magyar származású úszóedző, Nagy József is bekerül a Hall of Fame-be. Az úszóknál a 32 éves Kovács Ágnes mellett olyan nagyságokat iktatna be a következő alkalommal a Hírességek Csarnokába, mint az ausztrálok kiválósága,...
Kikapott a PTE...
A Kazincbarcika négy játszmában verte a vendég PTE-PEAC-ot a férfi röplabda NB I hétvégi játéknapján. Eredmény: Vegyész RC Kazincbarcika - PTE-PEAC 3-1 (-23, 18, 15, 13) Gyöngyösi Zoltán...Mindhárom pécsi kosárcsapat...
Mindhárom pécsi kosárlabdacsapat vereséget szenvedett a bajnokság hétvégi fordulójában. A PVSK férfi együttese Kaposváron, míg...
A szerdai kupameccs után...
A Pécs egygólos győzelmet aratott az újonc Mezőkövesd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombati...
Olasz csúcs: tízből tíz az...
Sorozatban tizedik összecsapását is megnyerte az olasz labdarúgó-bajnokságban az AS Roma: a forduló csütörtöki zárómérkőzésén...
Botos, Mészáros, Nagy...
A válogatott utolsó két kudarca után mindenki ujjal mutogat mindenkire futballberkekben. De mi lehet a megoldás? Ki az,...
Összmagyar nemzeti...
Idén Észak-Amerika is csatlakozott az Összmagyar nemzeti diákbajnoksághoz. November 22-24. között 250 határon túli fiatal érkezik Pécsre, hogy összemérje erejét és tudását...Hosszabbítás döntött a pécsi kosaras derbin - nyert a PMFC
A PEAC-PÉCS NKK hatalmas csatában, 66-64-re nyert a városi rivális PINKK Pécsi 424 vendégeként a női kosárlabda Közép-európai Liga szerdai játéknapján, míg Újmecsekalján 2-1 nyert a PMFC a Mezőkövesd ellen. A női kosarastalálkozó legjobbja az amerikai Latoya Williams volt, akik 33 ponttal - közte a győztes kosárral - segítette csapatát. Eredmény: PINKK Pécsi 424 - PEAC-PÉCS NKK 64-66 (11-11 17-10 16-24 18-17 2-4) Legjobb dobók: Ajdukovic 16, illetve Williams 33 *******Labdarúgás, Magyar Kupa, 4. forduló (a 16 közé jutásért): PMFC-Matias - Mezőkövesd-Zsóry FC 2-1 (1-0)Pécsett jubilált a Magyar Wing Tsun Kung Fu Egyesület
Huszonöt éves jubileumát ünnepelte október 27-én a Magyar Wing Tsun Kung Fu Egyesület Pécsett. A nemzetközi gálaműsor a Zsolnay Kulturális Negyedben került megrendezésre, ahol zsúfolásig megtelt a legnagyobb befogadóképességű koncertterem. Az eseményen jelen volt a Wing Tsun Kung Fu Nagymestere, Si-Fu Máday Norbert, ill. a Kelet-Európai Wing Tsun szövetség képviseletében tiszteletüket tették Lengyelország és Litvánia vezető mesterei is. A Magyar Wing Tsun Egyesület oktatói az ország legtávolabbi pontjairól is eljöttek, hogy tanítványaik közreműködésével részt vegyenek ezen a...
Futballklubot gründol Miamiban David Beckham
Miamiban alapít új profiligás futballklubot David Beckham, az angolok nemrég visszavonult futballsztárja - jelentették szerdára virradóra hírügynökségek. A 38 éves Beckham 2007-től 2012-ig a Los Angeles Galaxyban focizott, amellyel kétszer lett bajnok a tengerentúlon. Az amerikai média szerint Beckham felmérte a terepet nyáron, sajtóértesülések szerint Atlantában, San Antonióban és San Diegóban is megfordult hasonló céllal. Az új klubalapítás néhány százmillió dolláros költséggel jár, és Beckham néhány befektető tetszését próbálja elnyerni terve megvalósításához. Köztük van Simon...
Beintettek a baranyai...
Baranyában az országos megállapodás ellenére a polgárőrök legfeljebb szurkolóként tűnnek fel a felsőbb osztályú labdarúgó...
Pécsre látogathat az angol...
Jövő nyáron a West Ham United labdarúgócsapata Pécsre érkezhet egy jótékonysági mérkőzés keretében. A PMFC-Matias és a pécsi...
A Szőke Szikla szerint...
Mészöly Kálmán, 61-szeres válogatott labdarúgó és korábbi szövetségi kapitány szerint magyar szakembernek kell irányítania a nemzeti csapatot. "Az én elképzeléseim szerint kizárólag...KEL: Szoros meccsen nyert a...
A PINKK Pécsi 424 két ponttal győzött a szlovák Igló vendégeként vasárnap a női kosárlabda Közép-európai Ligában....
A veterán pécsi súlyemelő,...
Gyurkovics Ferenc szombaton produkált 380 kilogrammos összteljesítményével a 10. helyen végzett a 105 kilogrammos súlycsoportban a súlyemelők lengyelországi világbajnokságán. A Pécsi SE...Egy góllal kikapott a...
Az FTC egy góllal kikapott Pécsen a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján. PVSK-Fűszért - Széchenyi Bank-FTC 9-8 (2-2, 2-0, 2-3, 3-3)Legjobb dobók: Ágner 3, illetve Swift 3A tabella:...Simán verte a PMFC a kiesőhelyen tanyázó kaposváriakat Újmecsekalján
A Pécs a papírformának megfelelően legyőzte hazai pályán a sereghajtó Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának szombati játéknapján. Gyenge első félidő után csak jobb jöhetett, élvezhetőbbé is vált a játék, elsősorban a feljavult pécsiek jóvoltából. Egyértelmű hazai siker született, a Kaposvár a hajráig telesen veszélytelen volt a kapura. Jegyzőkönyv: OTP Bank Liga, 12. forduló:PMFC-Matias - Kaposvári Rákóczi 3-1 (0-0) Pécs, 1000 néző, v: Vad II Gólszerzők: Szatmári (50.), Koller (66., 80.), illetve Waltner (84.) Sárga lap: Balogh (20.), Grumic (29.), Fodor (55.), Rácz...Gyurkovics Ferenc, a Pécs SE súlyemelője második lett a vb.-n
Gyurkovics Ferenc második lett a 105 kilogrammos kategória B csoportjában a súlyemelők lengyelországi világbajnokságának szombati versenynapján 380 kilogrammos összteljesítménnyel. A Pécsi SE 34 esztendős, az idei Európa-bajnokságon nyolcadik helyen végzett emelője három remek gyakorlatot mutatott be szakításban, a 170 után a 175 és a 178 kilogrammos terhet is sikerrel leküzdve. Alakításának jutalmaként mind az öt vetélytársát maga mögé utasította ebben a fogásnemben.Lökésben hasonlóképpen folytatta: a 195 kiló meg sem kottyant neki, majd simán megtartotta a feje felett a 202...Mégis Pécsen lesz a Mezőkövesd elleni kupameccs
A Magyar Kupa 4. fordulójának sorsolását követően a Mezőkövesd az MLSZ versenybizottságához fordult, de hiába, a PMFC-Mezőkövesd-Zsóry találkozót Pécsen rendezik. Korábban jogorvoslati kérelemmel fordult a Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottságához és versenyszervezési osztályához a Mezőkövesd vezetősége, ugyanis a klub kifogással élt a Magyar Kupa negyedik fordulójában esedékes összecsapás pályaválasztói jogát illetően. Az indoklás szerint a kupasorozat első három fordulójában a Mezőkövesd a 2012-2013-as idényben elért eredményei alapján vett részt, miközben a csapat...A rovat további témái
- Súlyos PEAC-vereség a kosárlabda Közép-európai Ligában
- A Fradit fogadja szombaton a PVSK-Füszért pólócsapata
- Megvan a pécsi kosaras kengurucsapat első győzelme
- Leleplezték Puskás Öcsi szobrát a Real Madrid sportcentrumában
- Pécsett is megrendezik az Úszók Éjszakáját
- Marad a névszponzor a pécsi férfi kosárlabdázóknál
« Előző
3834 | 3861 | 3888 | 3915 | 3942 | 3969 | 3996 | 4023 | 4050 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Természetközeli élménypark vár...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...

