Pécsett is megrendezik az Úszók Éjszakáját
2013. október 24. csütörtök 09:02

A pikkelysömör néven, elsősorban bőrbetegségként közismert, hazánkban kétszázezer ember életét megkeserítő ízületi gyulladásra hívja föl a figyelmet a Magyar Dermatológiai Társulat fővédnökségével először tavaly megszervezett Úszók éjszakája. Az akkori sikerre építve az eseményt idén is megrendezik, ezúttal is öt nagyváros - köztük Pécs - uszodájában egy időben, október 29-én, a Psoriasis világnapján.
A nagyszabású eseményhez számos olimpikon adta arcát és nevét, akikkel a fővárosban, Debrecenben, Szegeden, Kaposvárott és Pécsett is bárki együtt úszhat, aki rászánja magát. Az Úszók éjszakája ugyanis verseny is egyben, amelyen a nemes cél érdekében az egészséges emberek állnak ki és úsznak beteg társaikért - a pikkelysömörrel élőknek ugyanis már ez is nagy kihívás, épp ezért a mozgás és a társasági élet hiánya is nagyon megnehezíti hétköznapjaikat.
A rendezvényen a győzelemhez egy óra alatt (18.00-19.00 óra között) kell minél több leúszott métert összegyűjteniük az egyes városoknak, mindezt egy olyan különleges (fejenként legalább 50 méteres) váltóverseny formájában, ahol a finisben az utolsó csobbanó a helyszínen lévő olimpikon úszó vagy vízilabdázó lesz.
Pécsett emellett a PVSK és a PSN Zrt. Sportiskola vízilabdázói és úszói is részt vesznek a versengésben. Az a csapat nyer, amely a vállalkozó szellemű résztvevők által teljesített hosszokból a legtöbb métert gyűjti össze egy óra leforgása alatt. A legjobban teljesítő város anyagi támogatást nyer városa betegszervezete számára.
Mivel a leúszott méterek mellett a szurkolók száma is számít a versenyben, így annak is megéri eljönni, aki egyébként nem szeretne úszni, hiszen izgalmas versenyre lehet számítani, amelyben nagy szükség van szurkolókra is, épp úgy, mint az olimpián.
A versenyt követően a rendezvény végéig a résztvevők szabadon használhatják a medencéket. Az Úszók éjszakáján a részvétel a versenyzők és a szurkolók számára is ingyenes, azaz a Hullámfürdőben 29-én 18-21 óráig órától belépőjegy vásárlása nélkül úszhat bárki.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Nem a Csele-patakban, hanem a...
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Várhatóan nem emelkedik a...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Csak a Szársomlyón nyílik ez a virág!...

