Európai foci: a Honvéd és a Loki is tovább juthat a jövő héten
2013. július 18. csütörtök 22:35
A Győr szerdai szégyenteljes hazai vereségét követően (BL-selejtezőn: Győr-Maccabi Tel-Aviv 0-2) a Budapest Honvéd 2-0-ra kikapott a szerb Vojvodina vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójának csütörtöki, első mérkőzésén. A Debrecen ugyanebben a nemzetközi sorozatban Norvégiában majdnem nyerni tudott.
Az újvidéki mérkőzésen a hazai együttes Trajkovic fejes góljával már a 19. percben vezetést szerzett, s bár két perccel később Nastic kiállítása miatt emberhátrányba került, a második félidőben Vranjes 11-esből megduplázta a szerb bronzérmes előnyét.
A visszavágót jövő csütörtökön rendezik a Bozsik Stadionban.
A Debrecen 2-2-es döntetlent ért el a norvég Strömsgodset vendégeként labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójának csütörtöki, első mérkőzésén. A hazaiak a 93. percben Kovács Péter révén egyenlítettek.
A magyar kupagyőztes az első félidőben előbb Bódi, majd Sidibe révén a kapufát találta el, utóbbi azonban a 36. percben már nem hibázott. A fordulást követően gyorsan egyenlített a Kovács Péterrel a kezdőben felálló norvég alakulat, de Sidibe az 55. percben büntetőből ismét a hajdúsági csapatot juttatta előnyhöz. A Debrecen Bódi kiállítása miatt a 67. perctől emberhátrányban futballozott, a norvég gárda pedig a 93. percben éppen magyar csatára révén egyenlített.
Kondás Elemér együttese a döntetlen révén jó helyzetből várhatja a jövő csütörtöki visszavágónak, amelyet Nyíregyházán rendeznek majd.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Karambol miatt félpályán halad a...