48 nap alatt 56 edzést tartanak a pécsi kosaras lányok
2013. augusztus 13. kedd 16:45
Augusztus 12-én megkezdte az alapozást a 2013/2014-es szezonra a PEAC-PÉCS női kosárlabdacsapata. A klub második évének első, nyilvános edzését nagy érdeklődés kísérte.
A PEAC-PÉCS a magyar magját megtartva, új légiósokkal, de továbbra is nagyon fiatal kerettel vág neki az új rendszerben lebonyolításra kerülő Szlovák-Magyar Bajnokságnak és az Európa Kupának – olvasható a klub közleményében.
Az első edzésen a régi és friss csapattársak közül hiányzott még az U16-os Eb-n remeklő Kiss Virág, az U18-asoknál érdekelt Nagy Dóra és Raus Vivien, valamint a két amerikai légiós, akik augusztus végén csatlakoznak majd a csapathoz. Jelen volt viszont Sanja Orozovic és Nevena Jovanovic, valamint két olyan vendég, akiknek Pécsett semmi szükségük az eligazításra: a PEAC-cal kezdi meg a felkészülést ugyanis Vajda Anna és az első légiós szezonjára készülő Raksányi Kriszta is.
Az igazoltan hiányzó játékosokon kívül sérülés nem hátráltatja a Pécs felkészülését. A hosszú szezonra való felkészülésre 48 napja lesz Zseljko Djokicséknak. „Ezalatt 56 edzést terveztünk 18 konditermes alkalommal, 8 edzőmérkőzéssel - mondta el a pécsi szakember. „Utóbbiakat úgy terveztük, hogy már abban a ritmusban kövessék egymást, ahogy a bajnokságban is játszani fogunk, tehát minden harmadik vagy negyedik nap meccsnap lesz. Két tornán is részt veszünk majd, ekkor már a komplett együttessel, az amerikai légiósainkkal kiegészülve. Porecben és Zalaegerszegen lépünk majd pályára, utóbbi a hagyományos Göcsej Kupa lesz."
A PEAC-PÉCS 2013/2014-es kerete: Fűrész Dia, Nagy Dóra, Szűcs Réka, Maurita Reid, Nevena Jovanovic, Sanja Orozovic, Raus Vivien, Nagy-Bujdosó Nóra, Horváth Lilla, Demeter Hanna, Layota Williams, Pap Regina, Kaposi Pálma, Kiss Virág.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Nem a Csele-patakban, hanem a...
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Várhatóan nem emelkedik a...
- Csak a Szársomlyón nyílik ez a virág!...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Csaknem 800 ezer magyar turista...

