Összecsapnak a kontinensek legjobb focicsapatai
A házigazda japán Kashima Antlers és az új-zélandi Auckland City selejtezős összecsapásával csütörtökön kezdődik a labdarúgó-klubvilágbajnokság, melynek döntőjére jövő vasárnap kerül sor. A két nagy esélyes, a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid és a Libertadores Kupa-címvédő kolumbiai Atlético Nacional kiemeltként csak a jövő heti elődöntőben lép pályára a tornán, amelyet tavaly is Japánban rendeztek. A királyi gárda története során ötödször nyerhet, amellyel egyedüli rekorderré lépne elő, ugyanis jelenleg az olasz AC Milannal holtversenyben áll az élen négy diadallal....
PMFC: Márton Gábor szerint néhány játékosnak megköszönik a munkáját
Márton Gábor, a PMFC vezetőedzője érthetően a diadal ellenére sem volt felhőtlenül boldog a Dunaharaszti MTK elleni meccs lefújása után. Bár a csapat a dobogón telel, a tréner szerint erősítésre van szükség. - Természetesen a győzelem után az ember általában elégedett. Az ötödik egymást követő mérkőzésünket is sikerrel vettük, de azért a 2-1-es végeredmény miatt kissé keserű a szám íze - így Márton Gábor. - A játék képe és főleg a helyzetek alapján nagyobb arányban kellett volna nyernünk a Dunaharaszti MTK ellen. Ellenfelünk gyakorlatilag nem is nagyon rúgott kapura. A rám...
Pécsre figyel a táncvilág, elkezdődött a világbajnokság a Lauberben
Megkezdődött a standardtáncok formációs világbajnoksága vasárnap a pécsi Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban. A sporttörténelmi eseményen kilenc ország tizenhárom legkiválóbb felnőtt csapata méri össze tánctudását. A vb-t eredetileg Minszk rendezte volna meg, de a fehéroroszok visszaléptek, Magyarország pedig gyorsan pályázott, és nyert. A sportág történetében így először rendezhet Magyarország a Nemzetközi Táncsport Szövetség (WDSF) által kiírt világbajnokságot. A versenytánc vb-k legrangosabb eseményének számító megmérettetésen Csehország, Oroszország és Németország két-két...
Égi Fruzsina a vizsgák...
A napokban beköszöntő vizsgaidőszak a legtöbb egyetemista számára komoly megmérettetést jelent, pláne, ha orvosnak készül a...
Idegenben győzött a PEAC, a...
Az Atomerőmű KSC Szekszárd húsz ponttal felülmúlta a vendég PINKK-Pécs együttesét a női kosárlabda-bajnokság szombati...
Zsinórban ötödik meccsén is...
A Dunaharasztit is legyőzte a jó formában lévő Pécsi MFC szombat délután Újmecsekalján. Mivel a Budafok megverte a...
Idén utoljára lép pályára a...
Aki szeretné még 2016-ban tétmérkőzésen látni a PMFC csapatát, azt tanácsoljuk, semmiképpen se maradjon otthon szombat...
A hónap közepén árulja el...
December 14-én, a jövő heti, kanadai rövidpályás világbajnokság után tarthatja meg a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) azt az...
Tízezernél is több iskolás...
Több mint 10 ezer résztvevővel zajlott le a gyaloglás világnapjához kapcsolódó idei eseménysorozat Magyarországon. A...
Negyedik világbajnoki címét is besöpörte Mr. Universe, Major Zsolt, a bólyi Schwarzenegger
Major Zsolt, a Pécsett dolgozó bólyi testépítő immár negyedszer hódította el a napokban a Mr. Universe címet Hamburgban. A sportoló a Pécsi Újság.hu-nak mesélt a testépítés rejtelmeiről, a nehézségekről és többek között arról, hogy miért is nem ehet meg egy fél disznót vacsorára. - Hogyan kezdődött?- Tizenöt éves voltam. Akkoriban minden fiatal fiúnak Arnold Schwarzenegger volt a példaképe, mindenki felnézett rá, az ő hatására vágtam bele én is a sportba - leplezte le a Terminátor - mint később kiderült - az életére gyakorolt sorsdöntő hatását Major Zsolt. - Aztán tizenhét évesen...
Újmecsekalján fogadják az Újpestet a mislenyiek szerdán a Magyar Kupában
Szerdán délután öt órakor Pécsett, a PMFC stadionban az NB I-es Újpestet fogadja a HR-Rent Kozármisleny a Magyar Kupa nyolcadik fordulójában. A mérkőzés tétje a legjobb 16 közé kerülés. A tavalyi kupamenetelést nem lesz egyszerű megismételniük a mislenyieknek, amikor is négy magasabb osztályú együttest búcsúztattak el a Magyar Kupában és jutottak a legjobb nyolc csapat közé. Idén Veszprémben az NB III-as együttes otthonában kezdték meg szereplésünket és 3-0-ás sikerrel léptek tovább.Az Újpest idén a kupasorozatban mindkét alkalommal alacsonyabb osztályú csapatában lépett pályára,...
Korosztálya második legjobbja lett a pécsi westernlovas, Dörnyei Regina az Eb-n
Olaszországban rendezték a napokban a westernlovasok felnőtt és ifjúsági Európa-bajnokságát, ahol a pécsi Dörnyei Regina a felnőttek között nyílt kategóriában ötödik helyezett, korosztályában pedig ezüstérmes lett. A tizenhét éves lovas kedvenc számában versenyzett, az úgynevezett barrel kategóriában, melynek lényege, hogy a pályán elhelyezett három hordót meghatározott sorrendben, minél kevesebb idő alatt kell kikerülni. Dörnyei Regina a Pécsi Újság.hu-nak mesélt az előkészületekről és magáról a versenyről is.- A felkészülés a versenyre igazából egész évben zajlott....
Mikulásfutást rendeznek...
Idén harmadszor rendezi meg a Budapest Sportiroda (BSI) a Rossmann Mikulásfutást, amelyre vasárnap kerül sor Budapest...
Lilly és Willy nevű...
Water Lilly és Water Willy vízililiomok lesznek a 2017-es budapesti vizes világbajnokság kabalái; a vb-re december 1-jén indul...
Kilenc magyar arany a...
Kilenc aranyéremmel zártak a magyarok a görögországi Lutrakiban rendezett kick-box Európa-bajnokságon. A MOB Sajtószolgálat...
Győzelemmel zárta az őszt a...
Szép eredménnyel zárták az őszi szezont a PMFC játékosai, 3-0-ra nyertek a Pénzügyőr SE ellen a szombati meccsen. Már az első...
Lezárul az őszi szezon:...
Szombaton délután egy órától a Stadion utcában látja vendégül a PMFC a Pénzügyőr SE együttesét a bajnokság 17. fordulójában. A...
Szabad egy táncra? Már...
Minden jelentkezés beérkezett, a táncformációk teljes fordulatszámon készülnek a pécsi szervezésű WDSF Standard Táncok...
Díjátadó: az Év egyetemi sportolója címmel ismerték el Sors Tamás teljesítményét
Több mint ötven felsőoktatásban tanuló fiatal, köztük a riói olimpia és paralimpia öt-öt érmese érdemelte ki idén az Év egyetemi sportolója elismerést. Közöttük a pécsi Sors Tamás. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) csütörtöki díjátadóján az év legeredményesebb egyetemista és főiskolás sportolóinak járó plaketteket azok vehették át, akik ebben az évben felnőtt világbajnokságon aranyérmet szereztek, a Rio de Janeiró-i olimpiáról, illetve paralimpiáról éremmel tértek haza, illetve az egyetemi világbajnokságokon és az Európai Egyetemi Játékokon az első három hely...
A Rátgéber Akadémia ismét ott lesz Európa legerősebb tornáján
A Rátgéber Akadémia idén újra részt vehet az Európa korosztályos élmezőnyét felvonultató zágrábi tornán. 2016 év vége az Akadémia életében ismét egy szenzációs nemzetközi megmérettetésről szól majd: a 2003-as születésű fiú korosztály december 27-29. között Zágrábban lép pályára Európa legrangosabb utánpótlástornáján.A Rátgéber Akadémia legjobbjai olyan kiváló csapatokkal versenyezhetnek majd, mint a szerb Partizan Belgrád, a horvát Cibona Zágráb, a Zadar, a Split, a Dubrava, a Dražen Petrović Sibenik, a Cedevita, a szlovén Olimpija Ljubljana, a Krka, a boszniai Sarajevo, a német T...
A Fradi-edzőt és a kiállított játékosokat is eltiltották
Thomas Dollt, a Ferencváros vezetőedzőjét két bajnoki mérkőzésre eltiltotta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden. Az MLSZ honlapján közzétett indoklás szerint az NB I-ben címvédő Ferencváros német szakvezetője elhagyta a technikai zónát és a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott szombaton a listavezető Vasas elleni mérkőzésen, amely 2-2-es döntetlennel zárult. A két csapat Kispesten rendezett rangadóján kiállított Mahir Saglik (Vasas) és Cristian Ramírez (FTC) egyaránt három meccsre szóló eltiltást kapott. Előbbi azért, mert amikor a...
A rovat további témái
- MLSZ: a játékvezetőkről nem a klubok döntenek
- Takács Ákos volt a nyerőember: a hajrában lőtt góllal győzött a PMFC Dabason
- Megint Dabason játszik a PMFC, de ez nem lesz sétagalopp
- Libabőr! Így szólt a Nélküled az új felvidéki stadionban
- Női kosárlabda Eb-selejtező: elvertük a portugálokat a Lauberben
- Dibusz két 11-est védett, de ez is kevés volt az üdvösséghez
« Előző
1782 | 1809 | 1836 | 1863 | 1890 | 1917 | 1944 | 1971 | 1998 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Dr. Kiss Endrét Lovagkereszttel...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Három baranyai települést céloznak...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Természetközeli élménypark vár...

