A Lauberben játszik Eb-selejtezőt a női kosárlabda-válogatott
A februárban nagy sikerrel megrendezett Magyarország-Szlovákia női kosárlabda Európa-bajnoki selejtezőt követően ismét kulcsfontosságú mérkőzést rendeznek a Lauber Dezső Sportcsarnokban: szombaton Portugália legjobbjai lesznek a magyarok ellenfelei. Négy mérkőzésből egyetlen hibával az E-csoport második helyén áll Stefan Svitek gárdája a jövőre Csehországban megrendezendő Európa-bajnokság kvalifikációs körében. A megfiatalított csapat vezetősége és játékosai annyira otthonosan és jól érezték magukat Pécsett a szlovákok elleni februári találkozón - ráadásul a szurkolók...
Kell egy csapat:a Faláb FC a pályán legyőzhető, humorban viszont verhetetlen
Jópofák és lelkesek, de a profi tudás hiányában a legtöbb meccsüket elveszítik, ezért is Faláb FC a pécsi focicsapat neve. A középiskolásokból verbuválódott társaság már amatőr bajnokságokban is indul, sőt saját kupát is alapítottak, a humor és a jó hangulat viszont a kezdetek óta nem veszett ki belőlük.Bár nem ünnepélyes keretek között alapították, a Faláb FC-nél 2013. november 15-től számolják az időt, ekkor játszották ugyanis legelső meccsüket. Létrejöttük apropóját egy középiskolás amatőr focikupa adta, amit plakátok hirdettek az Árpád Fejedelem Gimnázium folyosóján....
Fegyverneky Zsófia: muszáj győzni a portugálok ellen
Fegyverneky Zsófia szerint a magyar női kosárlabda-válogatott tagjai nagyon jó hangulatban és kondícióban várják a portugálok elleni, szombati pécsi Európa-bajnoki selejtezőt, amelyen úgy érzi, muszáj győzniük. A nemzeti együttes csapatkapitánya csütörtökön reggel az M4 Sport Sportreggeli című műsorában elmondta: mivel a keretből sokan játszanak az Euroligában és az Európa Kupában, így megfelelő nemzetközi meccsrutinnal várják a szombat esti mérkőzést, amely az utolsó előtti fellépésük lesz ebben a selejtező sorozatban. Az Uniqua Sopron irányítója hozzátette: "A nyári, másfél...
Tízezernél többen lesznek...
A magyar labdarúgó-válogatott kedden este, a svédek elleni barátságos mérkőzéssel nemcsak az évet zárja, hanem az elmúlt,...
Magyar érmek és csúcsok...
Liu Shaolin Sándor 1500, míg Kónya Zsófia 1000 méteren állhatott dobogóra a rövidpályás gyorskorcsolyázók Salt Lake Cityben...
Sokáig őriznék kapujukat az...
Az andorrai labdarúgó-válogatott azzal a céllal érkezett Budapestre, hogy vasárnap minél tovább megőrizze kapuját a góltól a...
Nagy csatában győzött a...
Hat ponttal gyűrte le a PVSK a Falco KC-t a Lauber Dezső Sportcsarnokban a férfi kosárlabda NB I. szombati fordulójában. A...
Ez még gombócból is sok:...
Valósággal kiütötte ellenfelét a Pécsi MFC a labdarúgó NB III. szombati játéknapján. Márton Gábor fiai Dabason gurítottak tíz...
Országos csúcsot...
Burján Csaba révén országos csúcs született a rövidpályás gyorskorcsolyázók Salt Lake Cityben zajló világkupaversenyének...
Lengyelek: Ria, Ria Hungária! A románok agybajt kaptak
VIDEÓ A BALHÉRÓL! Botrányba fulladt a tegnapi Románia-Lengyelország labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzés Bukarestben. A román szurkolókat többek közt az bosszantotta fel, hogy a lengyelek rákezdtek az ismert magyar buzdításra: ria-ria, Hungária! A balhé már az első félidőben kitört: azon túlmenően, hogy a két tábor ökölharcot vívott, pirotechnikai eszközöket is bevetettek. A második játékrészben egy petárda a lengyel Lewandowski közelében robbant, őt percekig ápolni kellett. A románok agya aztán teljesen elszállt, amikor meghallották, hogy a vendégszurkolók "ria-ria...
Győzni kell! A Pest megyei bajnok otthonában meccsel szombat délután a PMFC
Két újonc csap össze Dabason a labdarúgó NB III. szombati játéknapján. A pécsieknek nyerniük kell a tavalyi Pest megyei bajnok ellen, ha az élbolyban szeretnének maradni. Múlt héten ismét megérezték a győzelem ízét Márton Gábor tanítványai, akkor a Békéscsaba második számú csapata ellen nyertek Újmecsekalján. A mai mérkőzésen sem lehet más a cél: három ponttal kell hazatérni Dabasról. A piros-feketék esélyeit növeli, hogy a tavalyi Pest megyei bajnok meglehetősen rossz formában van, az elmúlt időszakban sorra szenvedte el a vereséget. Ennek ellenére nem szabad lebecsülni az...
Ovisok ismerkedhetnek a kosárlabdával a sportcsarnokban
Szombaton 9 órától a Rátgéber Kosárlabda Akadémia és a Széchenyi István Gimnázium közös iskolai előkészítő foglalkozást tart a Lauber Dezső Sportcsarnokba kilátogató óvodásoknak. Az Akadémia edzői és az iskola testnevelői nagy szeretettel várnak minden érdeklődők, a szakemberek a sportág alapjaiba bevezető játékos gyakorlatokkal készülnek megmozgatni a gyerekeket. Ezen felül a szülők felvilágosítást kaphatnak az iskolában jövőre indítandó kosárlabdás sportosztályról is.
Győzni kell a válogatottnak...
A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap Andorrát fogadja a 2018-as, oroszországi világbajnokság európai selejtezősorozatának...
Sérült gyerekeken segítenek...
Csütörtökön a pécsi Borsóházban sajtótájékoztatón mutatták be, hogy miként tudnak segíteni a PVSK-Mecsek Füszért pólósai a...
PEAC-PINKK derbi következik...
A PEAC-PÉCS és a PINKK feszül egymásnak az női kosárlabda Európa Kupában a Gandhi Gimnázium sportcsarnokában.A két pécsi...
Nem okozott gondot a...
Négy gólt rúgott, s egyet sem kapott vasárnap délután a PMFC, s magabiztos győzelmet aratott a Békéscsaba második csapata...
Hoznák a kötelezőt: a...
Még öt bajnoki mérkőzést játszik a szezonban a PMFC, vasárnap 13:30-tól az NB III Közép-csoport 14. fordulójában az utolsó...
Nem lesz száz százalékos...
Az eddig minden egyéni számot megnyerő Hosszú Katinka már biztosan nem lesz százszázalékos a Százhalombattán zajló rövidpályás...
A fiatal focistáké lesz a PMFC-pálya szombaton
A PMFC U17-es és U16-os csapatai szombaton a Vácot fogadják Újmecsekalján.Az U16-os és U17-es bajnokság II. osztályának 11. fordulójában a PMFC ifjú focistái a ác Város LSE csapatával mérkőzésnek meg.Szombaton délelőtt fél tizenkettőtől Jelena Richárd U17-es gárdája lép pályára a Stadion utcai edzőközpontban, az U16-os pécsiek Lőrincz Sándor vezetésével délután fél egytől küzdenek meg a váci fiatalokkal.
Ritmikus gimnasztika versenyt rendeznek a Lauberben
Hétvégén rendezik meg a 11. Pécs Kupa nemzetközi ritmikus gimnasztika versenyt a Lauber Dezső Sportcsarnokban. 14 ország 360 versenyzője vesz részt a XI. Pécs kupán. Köztük fellép a felnőtt és junior magyar együttes kéziszer-válogatott is.A belépés a verseny mindkét napján, szombaton és vasárnap is ingyenes.
Kitették a PMFC NB III-as keretéből Hadobás Gergőt és Kiss Patrikot
Kikerült a PMFC NB III-as keretéből Hadobás Gergő és Kiss Patrik. Korábban mindkét játékos megfordult az újmecsekaljaiak utánpótlásában, majd kis kitérő után a 2015/16-os szezonban tértek vissza a Stadion utcába, ahol tevékeny tagjai voltak a megye I-es bajnokcsapatnak. Az idei harmadosztályú szezont is a piros-feketékkel indították, mindketten 4-szer kezdtek, 1-szer pedig csereként szálltak be, gólt ebben az évadban egyikük sem szerzett. Helyükre a keretbe az U19-es csapatból Bata Kristófot és Rácz Áront hívták fel.Kiss Patrik (képünk bal oldalán) 29 megye I-es meccsen 19...
A rovat további témái
- Már lehet jegyet venni a négyszeres búcsúmeccsre
- Négy újonc is bekerült a fociválogatott keretébe
- A csoportfavorittal mérkőzik meg a PEAC hazai pályán
- A Rátgéber Akadémia játékosait is behívták a válogatottba
- Ennyit úszott össze Hosszú Katinka a rövidpályás világkupán
- Pécsi siker a nőknél a tollaslabda-bajnokságon
« Előző
1809 | 1836 | 1863 | 1890 | 1917 | 1944 | 1971 | 1998 | 2025 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Dr. Kiss Endrét Lovagkereszttel...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Három baranyai települést céloznak...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Természetközeli élménypark vár...

